Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egészséges étel? Fizesd a dupláját!

Az egészséges étel jóval drágább, mint sima - ezt egy újabb kutatás is bizonyítja.

Az egészséges étkezés egyelőre Magyarországon keveseket érdekel, a GfK tavaly novemberben megjelent kutatása szerint 10-ből egy ember fogyaszt egészséges ételeket. Az egészséges táplálkozás térnyerésének egyik gátja, hogy drágább, mint a hagyományos. Ezt több, igaz külföldi kutatás igazolja.

A Journal of Epidemiology and Community Health című folyóirat következő számában megjelenő, brit kutatók által elvégzett felmérés szerint az egészséges étrend jóval drágább.

Fotó: Origo

A kutatók 35 ezer brit nő bevonásával vizsgálták, hogy mennyibe kerülnek a különböző étrendek. A különböző étrendeket a brit Egészségügyi Minisztérium által kiadott ajánlása alapján sorolták be - idézi a kutatástaz Élelmiszer-biztonsági Szemelvények friss száma.

0 Tovább

Lemarad a fizetésemelés

Az elmúlt tíz évben a tanárokkal szűkmarkúan bántak: átlagos fizetésük 11-35 százalékkal nőtt, miközben az országos átlag 76 százalékkal emelkedett. Most újabb béremelést kapnak. Infografikán a tanári fizetés 10 éve.

A tanárok karrierjét menedzselő - úgynevezett új pedagógus előmeneteli - rendszer tavalyi bevezetése óta harmadik alkalommal emelkedik a tanárok fizetése: a magasabb fizetés szeptemberre jár, azaz október elején kapják meg az emelt összeget.

Fotó: Origo

Az új szabályok szerint a pedagógusok fizetését (illetményalapját) a végzettségtől függően a minimálbér alapján számolják: a középfokú végzettségre a minimálbér 118,9 százaléka jár, a furán hangzó, alap felsőfokú (bachelor) végzettségnél 1,63, mesterfokozatnál pedig 1,79 a szorzószám. Ez azt jelenti, hogy az úgynevezett "Pedagógus I." kategóriába tartozó, alap felsőfokú végzettséggel rendelkező tanárok 166-315 ezer forintot kaphatnak, a mesterfokozatúaknak pedig 182,3-346,4 ezer forint jár. (Az Eduline.hu oktatási szakportál összegyűjtötte, hogy kategóriánként és végzettségenként a tanárok pontosan mekkora bruttó fizetésre számíthatnak októberben.)

0 Tovább

Zárul az ajtó a minimálbéresek előtt

Megjelent a jövedelemarányos törlesztésről szóló jogszabály, célegyenesbe került a devizahiteles csomag, elindult a Bubi. Három kép, kilenc mondat - heti összefoglaló a Bukszától. 

Jön a plafon


Forrás: Origo

A héten megjelent a jövedelemarányos törlesztőrészletről szóló rendelet, amelynek lényege leegyszerűsítve: 400 ezer forintos - legális, azaz bevallott - jövedelem felett a fizetés 60 százalékát, 400 ezer alatt pedig annak a felét költhetjük a hitelre.

Ez egyben azt is jelenti, hogy azok nem kaphatnak hitelt, akik kizárólag zsebbe kapják a pénzüket, a minimálbérre bejelentettek számára pedig nagyon szűk nyílás marad a hitelkapukon: a minimálbér nettó összegére vetítve körülbelül 33 ezer forint lehet a törlesztőrészet, ezért pedig a jelenlegi átlagkamatok mellett alig több mint 4 millió forintos húszéves futamidejű lakáshitelt, és 1,2 millió forintos ötéves futamidejű személyi kölcsönt adnak.

Kivételek vannak, nem vonatkozik a törlesztési plafon többek között azokra, akik 200 ezer forintnál alacsonyabb összegű hitelt felvevőkre, az árfolyamgátas adósokra, a diákhitelesek.

Mennyit kapnak a devizahitelesek?

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken közölte, átlagosan harmadával csökken a devizahitelesek törlesztőrészlete, és az úgynevezett elszámoltatási törvény pénteki megjelenését követően "egy ország fog osztani, szorozni, számolni", hiszen egyenként kell minden hitelszerződést újraszámolni.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pedig a pénteki sajtótájékoztatóján pedig azt mondta: a törlesztőrészletek 25-30 százalékkal csökkenhetnek, a pontos elszámolás képletét a jegybank dolgozza ki, a pénzintézeteknek pedig összesen mintegy ezermilliárd forintot kell visszafizetniük az ügyfeleiknek.

Az elszámoltatási törvény szerint a devizahitelesek törlesztőrészletei várhatóan februártól csökkennek. 

Elindult a Bubi

Fotó: Buksza - Csernátony Csaba

Néhány hónap csúszással hétfőn elindult a Bubi, a budapesti közbringarendszer, a Budapesti Közlekedési Központ a Bukszával közölte, az első két napon összesen közel 10 ezren tekertek a közbringákkal, egy-egy alkalommal átlagosan 16 percig használták azokat. 

A Bubi-bérlet ára 18,9 ezer forint, ennyiért egy éven keresztül bármikor lehet tekerni fél órát ingyen, és akár négy bringát is lehet vele kölcsönözni - azaz egy családnak megéri bubizni

Szeptemberben olcsóbb a bérlet, 12 ezerért kapható.   



0 Tovább

Elküldték a Mekiből, mert dagadt

Az egyik debreceni McDonald's-egységbe jelentkezett, de kidobták a súlya miatt.

A jelölt telefonon egyeztetett az étteremmel, majd a személyes beszélgetés során közölték vele, hogy a méretei miatt nem való az étterembe - írja az Index a 4024.hu-ra hivatkozva.

A jelentkező beszámolója szerint így nyitotta a cég személyzetise a beszélgetést: "Nem kapod meg az álllást". Mégpedig a súlya miatt, közölték vele, hogy nem megy rá az 56-os nadrág.

2 Tovább

Dolgozókat aláz az újbudai hivatal

Pedig minden jól indult. A pénteken még remekül működő újbudai okmányiroda hétfőre megváltozott: rengeteg ember, kevés hivatalnok, arrogáns biztonsági őr, segítőkészség hiánya, botrányt kiáltó ügyfél. Kudarc.

Az élményekhez szükség volt arra hogy, olyan balfék legyek, hogy az ellopott irataim helyett kapott lakcímkártyát és ideiglenes személyit pár napon belül elhagyjam. Az első kör jól ment.

Az ellopott iratok miatt először pénteken dél körül mentem az újbudai okmányirodába. Sokan voltak ugyan, de minden flottul ment: fél óra alatt elkészült a lakcímkártya és az ideiglenes személyi.

Hétfőn munkába menet nem leltem az ideiglenes személyit meg a lakcímkártyát, valahol elhagytam vagy ilyesmi, sebaj, munka után megyek az okmányirodába, gyorsan túl leszek rajta - legalábbis a pénteki kiszolgálás alapján erre volt esély. Ehelyett pofonok sora várt rám, és a többiekre.

0 Tovább

8 ezer forint szinte semmiért - kerüld el, hogy lehúzzanak

Az egyik ingatlanközvetítő 8 ezer forintot kért egy olyan listáért, amelynek tartalmát nem ismertetik a fizetés előtt, csak annyit mondanak róla, hogy az van rajta, ami neked kell. Tanácsok a lehúzás ellen. 

A Buksza szerzője a bérlésre kínált ingatlanok között keresgélt 2-3 hete, talált is egy jót. (Azóta lekerült, ezért nincs belinkelve.) A hirdetést a Starting-Ingatlan Iroda tette fel az ingatlan.com-ra, amelynek munkatársával a következő telefonos párbeszéd zajlott:

- Mikor nézhetjük meg a kérdéses ingatlant? - érdeklődött a Buksza szerzője.

- Bármikor, de erre csak azt követően kerülhet sor, ha bejön az irodába, és megvásárolja az adott ingatlanról, valamint más ingatlanokról szóló információs anyagot 7900 forintért - hangzott a válasz.

- A keresett ingatlanon kívül pontosan milyen ingatlanok vannak még a listán? Látatlanban nem szívesen fizetnénk ki közel 8 ezer forintot.

- Olyan ingatlanok vannak rajta, amelyek biztosan tetszenének önöknek.

Fotó: Origo

- De a legtöbb hirdetés, így a kérdéses ingatlan a neten is fent van, ingyen...

- Igen, de mi vagyunk a közvetítők, és a lista megvásárlása után kizárólagosságot adunk.

- Köszönjük, így nem kérjük, soknak tartjuk egy lényegében ismeretlen listáért kifizetni a 8 ezer forintot - zárta a Buksza szerzője a beszélgetést. (Azóta nem kerestünk másik házat.) 

A Buksza ezt követően e-mailben megkérdezte a Starting-Ingatlan Irodát, hogy mi indokolja ezt a gyakorlatot, miért kérnek pénzt egy, a vevő számára lényegében ismeretlen listáért, de a cég egyelőre nem válaszolt a kérdéseinkre.

A listázás mégsem a múlté

A Buksza megkereste az egyik legnagyobb ingatlanhirdetéseket publikáló portált, az ingatlan.com-ot, hogy az ingatlanos körökben "listázásnak" nevezett, a korábbi években elterjedt gyakorlatot ma is sokan követik-e, és hogyan kell kikerülni a csapdákat.

Az ingatlan.com a Bukszával közölte: "A listázás a mi tapasztalatunk szerint inkább a múlté, hiszen ezek a találati listák az interneten bárki számára ingyenesen, könnyen és gyorsan elérhetőek. A keresők nagy része ma már interneten keres, prioritásaik szerint szűrhetnek az ingatlanok között. Nekik értelmetlen lenne fizetni olyan információért, ami ingyenesen is elérhető. A legfrissebb hirdetések ma már egyszerűen elérhetőek a hirdetésfigyelő beállításával is, ami naponta kétszer küldi emailben az új hirdetéseket."

Mire kell figyelni?

Az ingatlan.com véleménye szerint az ingatlanközvetítők listáinak legfeljebb az albérletek esetében lehet, mert ez keresleti piac, kevés az albérlet, gyorsan elkelnek a kiadó lakások, házak. "Ugyanakkor az albérletek listázása csak akkor jelent értéket a keresőnek, ha a közvetítő tudja garantálni, hogy még valóban kiadó ingatlanok hirdetései szerepelnek csak a listán, olyanok, amik megfelelnek a keresők által megadott igényeknek is" - közölte a cég. Az ingatlan.com-nál arra is felhívták a figyelmet, hogy a legtöbb esetben a listázással az interneten kevésbé jártas ingatlankeresők járnak rosszul.

Nekik a következő tanácsok lehetnek érdekesek. Egyrészt csak akkor fizessenek listáért, ha szerepel rajta a frissítés dátuma, maximum egy napos és a közvetítő maga ellenőrizte, hogy időközben nem került kiadásra vagy eladásra az ingatlan. Másrészt érdemes rákérdezni, a közvetítő tudja-e garantálni, hogy a kereső által választott paramétereknek megfelelő ingatlanok szerepelnek a listán.

0 Tovább

Olyan, mint az igazi - munkában a pénzfirkáló

A végeredményről nehéz megmondani, hogy nem valódi. Marcello Barenghi olasz művész rengeteg dolgot lerajzol, például a Rubik-kockát vagy éppen bankjegyeket. Pompás videó az 500 eurósról.

0 Tovább

Nagy kár érte - targoncával döfte le az Audit

Egy alkalmazottat nagyon felbőszített a főnöke, ezért targoncával ment neki a vezető Audijának a Nagykanizsa közelében lévő Kilimánon.

A gyanúsított azt mondta a rendőrségen, nem bánta meg a tettét, a főnökével anyagi vitája volt - írja a Police.hu.

A gyanúsított a cég telephelyén lévő targoncával ledöfte, majd felborította az A5-ös Audit. A kár több millió forint. (Fotó: Police.hu)

4 Tovább

Fura ellentét és beépített bomba a magyar nyugdíjakban - ennyit kaphatnak a devizások

Forintbúcsú, forintszületés; kinek jár több nyugdíj; a devizahitelesek átlagosan 800 ezret kaphatnak vissza és az egyik bank meglepetést okozott a bíróságon. Három kép, kilenc mondat - Buksza-válogatás a hét híreiből.

Nyugdíjellentét

100,5 ezer forintot kap átlagosan egy magyar nyugdíjas, a férfiak 110 ezret, a nők azonban csak 94 ezret - derül ki a hvg.hu összeállításából, amelyben az egy nyugdíjszakértő azt mondja, a 40 éves korhatár a nőknél egy beépített bomba.

200 ezer forintnál magasabb nyugdíjat 72 ezer férfi, és 42 ezer nő kap.

Bár a férfiaknak jár több nyugdíj, végül mégis a nők járnak jobban: rövidebb ideig és összességében kevesebb járulékot fizetnek, de tovább vannak nyugdíjban, mint a férfiak, így végeredményben több nyugdíjat kapnak.

0 Tovább

Klapka lelép - rendhagyó hirdetéssel búcsúzik

Eladó a Vámház körút 9-ben lévő bolt - Klapka György ismert üzletember, a HVG-ben, rendhagyó ingatlanhirdetéssel köszön el az üzleti világtól.


Megunta - Fotó: HVG/Kreativ.hu 

0 Tovább

Ennyiért adják a panellakást

A téglalakások után a panellakásokat versenyeztette a Buksza. Buda megint nyert, de akadnak érdekességek.

- bár a nagyobb, 70-100 négyzeméteres panelek budapesti és pesti átlagára alacsonyabb, mint a 40-70 négyzetmétereseké, Budán fordított a helyzet

- pesti panel 165 ezerért is van

- az OTP Jelzálogbank nyáron kiadott elemzése szerint a panelek ára az elmúlt években az átlagnál nagyobb mértékben esett, így a forgalom jóval kevésbé

- ahogy a téglalakások, úgy a panelek között is akad jó pár, amelynek megvásárlásával, majd kiadásával a jelenlegi kamatok mellett csinos, 4-9 százalékos hozamot is el lehet érni

- a Buksza családjában konkrétan 6,5 százalékos hozamot produkál egy panellakás

- egy másik friss példa: az ingatlanos által egy éve 9 millióra taksált csepeli ingatlanra a hirdetés feladása után hamar jelentkezett az első vevőjelölt, aki 9,9 milliót ígért - az övé lesz (ha megkapja a hitelt)

A többi adat az alábbi grafikonokon látható. Az árak az ingatlan.com és az Otthontérkép.hu hirdetési árainak átlaga alapján készültek. Egy-egy lakás többször is felkerülhet a hiirdetési oldalakra, ez némileg torzíthatja a végeredményt, de a nagyságrendek azonban jól láthatóak.

0 Tovább

Mennyit költünk szeszre?

Tavaly 322 milliárd forintra rúgott az alkoholos italok forgalma, ami a hét évvel korábbinál 90 milliárddal nagyobb összeg. Infografikán a magyar szeszesital-forgalom. 

A Napi Gazdaság szerint dohányboltok mintájára jövőre megjelennének az alkoholboltok, azaz az alkoholskereskedelmet is állami felügyelet alá vonná a kormány. Meg nem nevezett kormányközeli forrásra hivatkozva a lap azt írja, az eddig még csak elképzelés szintjén létező koncepciót véglegesítették, és már el is kezdődtek az egyeztetések a piac szereplőivel a megvalósításáról. 

A kormány ezt követően reagált a hírre, a Kormányzati Információs Központ a Portfólióval közölte: "Az alkoholtartalmú italok kereskedelmének ügyéről a kormány nem tárgyalt, előterjesztés nem készült és nincs a kormány napirendjén".

Akár lesznek, akár nem, a hírek örömére a Buksza - a KSH adatai alapján - megnézte, hogy az elmúlt években mennyi pénzt költöttünk alkoholos italokra: tavaly például 322 milliárd forintot, hét évvel korábban pedig 230 forintot tett ki a szeszes italok forgalma. Az alkoholos italok a teljes kiskereskedelmi forgalmon belül háttérbe szorulnak, a teljes összeg alig több mint 3 százalékát adják. (Az adatok a teljes forgalomnövekedést mutatják, amely nem egyenlő a fogyasztás bővülésével. A forgalomnövekedésben ugyanis szerepe van a jövedéki adó változásának is.)

0 Tovább

Megelőzik az új tízezrest - jönnek az új tízeurósok

Magyarország a tízezrest, az eurózóna a 10 euróst cseréli le. Előbbiek decembertől, utóbbiak már három hét múlva debütálnak a piacon. 

A Magyar Nemzeti Bank hétfőn jelentette be, hogy lecseréli biztonságosabb, újratervezett bankókra cseréli a meglévő bankjegyeket. A cserét a legnépszerűbb bankjeggyel, a tízezressel kezdik, az új tízezres keddtől hivatalos fizetőeszköz, de a forgalomban csak decembertől jelenik meg.

A régi és az új tízeruós előlről - Forrás: Európai Központi Bank

Nem csak az MNB hajt végre cserét, az Európai Központi Bank is: az öteuróssal kezdte, majd idén - ahogy azt a Buksza már korábban megírta - most szeptember 23-án dobják piacra az új tízeruóst. 


A régi és az új tízeruós előlről - Forrás: Európai Központi Bank

Ezen a linken az új tízeruós biztonsági elemei láthatóak, itt pedig a régi és az új bankjegyet egymásra téve lehet összevetni a kettőt, az alábbi videóból pedig kiderül, hogyan készülnek a tízeurósok. (A videó hosszú, több mint 15 perces, az izgalmasabb rész a harmadik (3.00-nál) percnél kezdődik, amikor például azt is megmutatják, hogyan kenik össze a festékkel a nyomtatóhengert.) 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon ! Ha véleménye van a témáról, ne habozzon  

Korábbi Buksza-posztok: 

Így néz ki az új tízezres

Lecserélik a legnépszerűbb magyar bankót

Milliárdokon ülnek a magyarok, de nem érdekli őket

0 Tovább

Így néz ki az új tízezres

Megjött az új tízezres, amely a legnépszerűbb címlet Magyarországon. 

A jegybank a várakozásoknak megfelelően hétfőn bemutatta az új tízezrest, amely biztonságosabb, mint a mostani, új címlet és új portré azonban nem lesz. A tízezres keddtől hivatalos fizetőeszköz, de csak decembertől megy a piacra. A legnépszerűbb bankjegyekről, összértékükről, darabszámokról itt olvashat részletesen

Az új bankjegy pedig íg néz ki:

Forrás: MNB

Arról, hogy korábban milyen forintbankjegyek voltak forgalomban itt olvashat részletesen. Arról pedig ebben a cikkben olvashat, hogy a lakosságnál még mindig milliárdos értékben vannak olyan bankjegyek, amelyeket ugyan már kivontak a forgalomból, de még visszaválthatóak. 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon ! Ha véleménye van a témáról, ne habozzon  

Korábbi Buksza-posztok: 

Lesz-e teljes forintcsere?

Lecserélik a 10 euróst

Teljes forintcsere jöhet

Milliárdokon ülnek a magyarok, de nem érdekli őket


0 Tovább

Melyik a legnépszerűbb forintbankjegy?

Új bankó érkezik - ezért a Buksza infografikás áttekintést készített a készpénzpiacról, amelyből kiderül az is, hogy melyik a legelterjedtebb bankó.

A Magyar Nemzeti Bank hétfőn bejelentette, új bankjegysorozatot bocsát ki, elsőként az tízezres újratervezett, továbbfejlesztett változata jelenik meg, a többiek pedig 2018 érkeznek. Az új tízezres már keddtől (szeptember 2-ától) hivatalos fizetőeszköz, de csak decembertől jelenik meg a piacon, és széles körben jövőre fog elterjedni. A jegybanki bejelentés szerint nem lesz új címlet, és új portré sem kerül a bankjegyekre, de biztonságosabbak lesznek.

A lépés nem meglepő, a Buksza - az Indexre hivatkozva - a hétvégén megírta, hogy hétfőn új bankjegysorozat kibocsátást jelenti be a jegybank. (A részletekről a "Tényleg lesz teljes forintcsere" című cikkben olvashat.)

Lecserélik - Fotó: MNB

A Buksza a jegybanki bejelentés miatt áttekintette a teljes magyar készpénzpiacot. A forgalomban lévő bankjegyek összértéke március végén megközelítette a 3300 milliárd forintot, ami 20 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A mennyiséget nézve pedig 13 százalékos volt a növekedés, így március végén 339,3 millió bankjegy volt forgalomban.

A pontos adatok az alábbi infografikán láthatóak, kiderül belőlük például, hogy a legelterjedtebb bankjegy a tízezres. (Az egeret az adott oszlopra, körcikkre húzva jelennek meg további információk. A 2014. március végi helyzetet tükröző adatok nem tartalmazzák az MNB által kiadott emlékérmék- és elmékbankjegyek adatait, igaz, ezek névértékükig törvényes fizetőeszköznek számítanak.)

0 Tovább

Tényleg lesz teljes forintcsere?

A korábbi híreknek megfelelően valamit tervez a jegybank: lehet, hogy csak egy új bankjegy debütál, de az is elképzelhető, hogy az összes forintbankjegyet lecserélik. Hétfőn kiderül.

A Magyar Nemzeti Bank pénteken meghívót küldött a sajtónak, amelyben a "Milyen lesz a magyar készpénz?" című rendezvényre invitálja az újságírókat - írta pénteken az Index. Ennél több nem derül ki a meghívóból, és a sajtótájékoztató témájáról a lap külön kérdésére sem nem árult el többet a jegybank. A hírportál úgy tudja, a jegybank arra készül, hogy lecserélje az összes most forgalomban lévő bankjegyeket.

A lépés egyébként nem lenne meglepő. A Buksza - meg nem erősített hírek alapján - egy hónappal ezelőtt megírta, hogy teljes forintcserére készülhet a jegybank.

Forrás: Giphy.com

3 Tovább

Példátlan átverés, óriási bírsággal

Az MNB óriási, 1,25 milliárd forintos bírságot szabott ki egy engedély nélkül működő cégre, a Fortress Holdingsra. A most elkaszált cég mellett számot cég működik engedély nélkül, amelyek kockázatosak lehetnek. Ezért kezeljük óvatosan a mesés hozammal kecsegtető ajánlatokat, és nézzük meg a hatóság listáját, amelyen az engedély nélkül működő, ennélfogva kockázatos cégek szerepelnek.

"Több ezer befektetőt tévesztett meg a Fortress Holdings LLC és egy természetes személy, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 1 milliárd 251 millió forintos piacfelügyeleti bírságot szabott ki rájuk, valamint az ehhez kapcsolódóan engedély nélkül közvetítői tevékenységet végző két cégre, és több büntetőeljárást is kezdeményezett az ügyben" - közölte Windisch László, az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke a jegybank pénteki, rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Fotó: Origo

A jegybankár az MTI tudosítása szerint utalt arra, hogy a Kulcsár-ügy óta nem tártak fel hasonló volumenű ügyet, és az összegyűjtött forrás volumenét tekintve a magyar pénzpiacon példátlan mértékű jogszabálysértésről van szó.

0 Tovább

Összecsapnak a budai lakás-négyzetméterárak a pestiekkel

A pesti és budai téglaépítésű lakások meccselnek a Buksza friss összeállításában. Nem meglepő módon a budai ingatlanok drágábbak, mégpedig durván 100 ezer forinttal a lakáshirdetések alapján. Hogy ez sok vagy kevés, az egy másik kérdés.

A legdrágább és legolcsóbb lakásokat felsoroló, majd a Budapest magjának élénkülését bemutató cikk után újabb lakásiaci körképpel jelentkezik a Buksza. Ezúttal Buda és Pest csap össze, mégpedig az ingatlan.com és az Otthontérkép.hu hirdetési árai alapján. 

Forrás: Origo/Quadcopter.hu

Buda mindig is drágább volt, de a Bukszát az érdekelte, hogy pontosan mennyivel. Erre egészen persze pontos válasz nincs, mivel csak a hirdetési árak - nem pedig a valós eladási árak - alapján születtek az átlagértékek, és torzítja a képet, hogy egy-egy lakásról szóló hirdetés többször is felkerülhet a hirdetési rendszerekbe, a duplikációkat pedig lényegében lehetetlen kiszűrni. A nagyságrendek azonban mindeképpen jól láthatóak. (Annak érdekében, hogy a több 100 milliós, akár milliárdos budai villák ne torzítsák az átlagokat, ezért csak a 40-70 és 70-100 négyzetméteres lakások szerepelnek az összevetésben.)

Forrás: Origo

A végeredmény azt mutatja, hogy a téglaépítésű lakások esetében a budai oldalon lévő lakások négyzetméterára durván 100 ezer forinttal haladja meg a pesti átlagot.

„Elsőre nekem nem tűnik soknak a 100 ezres különbség, noha igaz, hogy - ha csak elnagyoltan a Pest vs. Buda különbséget nézzük, akkor - a valós tranzakciókban ennél valamivel kisebb az eltérés" - kommentálta az eredményt a Bukszának Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank Zrt. vezető elemzője. Szerinte nehéz megjósolni, hogy a pesti vagy a budai oldalon lesz-e látványosab a drágulás a jövőben. Ezt leginkább mikroszinten érdemes vizsgálni: parkok, utcák, lakótömbök vagy panelházak felújítása, közlekedésfejlesztés - például az 1-es villamos budai oldali meghosszabbítása -, akár egy-egy kerületen belül növelheti az árkülönbségeket, s hatásuk csak a szűk környékre mutatható ki."

Kisebb vagy nagyobb, drágább vagy olcsóbb

Visszatérve az árakra. Budán átlagosan 400 ezer forintért hirdetnek egy lakásnégyzetmétert, miközben ugyanez Pesten 300 ezernél alacsonyabb összegért is elérhető.


Az összesített budapesti átlag alapján a 40-100 négyzetméteres téglaépítésű lakások hirdetett négyzetméterára meghaladja a 333 ezer forintot. Ebből az is következik, hogy budapesti átlagnál a budai ár több mint 20 százalékkal magasabb, a pesti pedig közel 28 százalékkal alacsonyabb. (A meghirdetett lakások négyzetméterára méret szerinti bontásban a fenti infografikán látható. A hirdetési árakat Buksza az ingatlan.com és az otthonterkep.hu árainak átlagából számolta.) 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon ! Ha véleménye van a témáról, ne habozzon  

Korábbi Buksza-posztok: 

Vesztésre áll a magyar millliárdosgyár

Problémás a tescós párizsi és a Lidl virslije

A Spart utánozhatja az Auchan

Fizetések: teljesen szétszakadt az ország

Tényleg beteg? Kérjen vissza 289 ezer forintot a NAV-tól!

Mi kell a kutyának?

Veszélyben az Ötöslottó trónja? 


0 Tovább

Gazdagok egymás mellett - Melyik a legtehetősebb balatoni település?

Érdekes, hogy a leggazdagabbak egy kupacban, Csopak környékén vannak. A Buksza-összeállításból az is kiderül, hogy a turizmus nem elég a balatoni településeknek, az ott élők többsége ugyanis az országos átlagnál rosszabbul él.

A Központi Statisztikai Hivatal átfogó képest rajzol most megjelent elemzésében (pdf) a magyarországi turizmus egyik központjaként működő balatoni régióról. A turizmus nyilvánvalóan fontos az ott élők számára, ám a statisztika alapján nem elég. "Az országos átlaghoz képest a Balaton üdülőkörzet lakossága valamivel kedvezőtlenebb jövedelmi helyzetben van" - derül ki a KSH elemzéséből.


A Balatonon - Fotó: Csernátony Csaba - Buksza

Az adóhivatali adatok szerint 2012-ben a balatoni régióban 100 főre vetítve 45 fő, a munkavállalási korban lévők esetében edig 100-ból 70 ember fizetett személyi jövedelemadót, szemben az 44, illetve 68 fős országos átlaggal.

Alsóörs, Csopak, Kékkút a legjobbak között

Egy adózó éves jövedelme átlagosan 1,53 millió forint volt a kérdéses térségben, ebből 242 ezer forint adót fizettek fejenként, ami 359 ezer, illetve 62 ezer forinttal marad el az országos átlagtól. A balatoni régióba tartozó összesen közel 180 település közül a Veszprém megyeiek állnak a legjobban: Alsóörs, Balatonalmádi, Csopak , Kékkút, Paloznak kivételével mindenhol az országos átlagnál kisebb átlagjövedelem. (A linkekről látszik, hol vannak az szóban forgó települések.) Olyan nagyobb és ismertebb városok sem érik el az átlagot, mint Balatonfüred, Tihany, Fonyód vagy éppen Keszthely.

0 Tovább

Mérföldkőhöz érkezik minden magyar álma

Az ötös lottó történetének 3000-ik húzása lesz augusztus utolsó hetében. Ebből az alkalomból kissé "megfaggattuk" az eddigi 2998 húzás adatait. Kiderül, mire kellene 800 ezer évet várni, melyik a leglustább és a leggykoaribb szám, valamint az is, mi nem fordult elő eddig soha. Számmágia a jubileum fényében.

Nem voltam túl jó matekból, de - kis segítséggel - megértettem, hogy nincs jó szám, vagy ha tetszik mindegyik jó, mindegyik egyformán jó. Minden héten mind a 90 szám ugyanolyan eséllyel kerül a kihúzott öt szám közé.


Forrás: Origo

Persze ha tippelni akarunk bárkihez, bármihez fordulhatunk segítségért, persze felmerl egy csomó kérdés: Azok közül válasszak, amelyek már eddig is gyakrabban szerepeltek a kihúzottak között? Vagy éppen ellenkezőleg inkább az eddigi húzásokat tekintve lemaradottak közül, hiszen a lemaradásuk nem maradhat így az idők végtelenségéig? Sokféle módon választhatjuk meg a végső tippünket.

Tények, számok

Nézzük a statisztikát, amely a Szerencsejáték Zrt. honlapján is látható: a leggyakrabban, eddig összesen 194 alkalommal kerültek a nyerő ötösbe a 29 és a 75. Csak eggyel kevesebbszer húzták ki az emberek egyik leggyakoribb szerencseszámát, a 3-ast. Őket követi a 77 és 66.

0 Tovább

Így néz ki a világ búzatáblája

Közel 50 milliárd dolláros export, 700 millió tonna, egyre több fogy belőle - a világ egyik legfontosabb árucikke, a búza számokban.  

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) infografikát készített a világ búzapiacáról. Ebből kiderül, hogy a legfontosabb gabona továbbra is a búza, nagyobb területen termelik, mint a többi gabonafélét. A legnagyobb exportőr Kína, míg a legtöbbet Egyiptom importálja.

Forrás: FAO (ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete)


0 Tovább

Pontosan így adózik a lakásod, ha kiadod - konkrét számok

A NAV is beszállt a csúcsra járó albérletszezonba, mégpedig praktikus tanácsokkal. Nyilvántartást kell vezetni, meg persze adózni. Lakásadómatek a Bukszától több lakás példáján keresztül.

A szeptemberi iskolakezdés előtt felpörgött a lakásbérleti piac, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megítélése szerint sokan nincsenek tisztában a szabályokkal, ezért pár fontos dologra felhívta a figyelmet.

A legfontosabbak:

- bevételi vagy bevételi és költség-nyilvántartást kell vezetnie a lakás kiadójának

- érdemes a feleknek papíron rögzíteniük a bérleti feltételeket

Forrás: Origo

- ha a lakbért a bérlő átutalással fizeti, érdemes a közlemény rovatba ezt írni: "bérleti díj"

- adózni kétféleképpen lehet, költségátalánnyal vagy tételes elszámolással, utóbbinál az értékcsökkenést és a lakásfelújítási kiadásokat is el lehet számolni, de ezekről számla is kell

- sokan eltitkolják a lakáskiadásból származó jövedelmet, ami igen tetemes büntetéssel járhat, főleg a fizetendő adóhoz képest; az eltitkolt adó összegének akár 200 százalékát is ráverhetik a lakástulajdonosra

0 Tovább

Vesztésre áll a magyar milliárdosgyár

Legyőzték az Ötöslottót, legalábbis egyelőre. Mégpedig a sorsjegyek, pedig náluk azt sem lehet tudni, megvan-e még a főnyeremény. 

A jelek szerint a jétékosokat nem érdekli, hogy egy adott sorsjegysorozat jackpotjait (főnyereményeit) már elvitték-e esetleg, kaparnak, egyre többet. 


Forrás: Giphy.com

A Buksza korábban már írt arról, hogy a magyar játékosok odavannak a kaparós sorsjegyekért, a múlt évben azonban még az Ötöslottóból több bevétele volt a szerencsejáték-szervező állami mamutcégnek, mint a sorsjegyekből. Idén, legalábbis a féléves adatok szerint azonban fordult a kocka.


A Szerencsejáték Zrt. a Buksza kérésére elküldte az elmúlt öt év első féléveire vonatkozó statisztikáit, amelyekből tisztán látszik a sorsjegyek karrierje. 2009 első felében 21 milliárd forintot költöttünk Ötöslottóra, míg sorsjegyekre csak 8 milliárdot. Az idei első félévben az Ötöslottó-bevétel meghaladta a 28 milliárd forintot, míg a sorsjegyek már 29,6 milliárd forintot termeltek. 

A Szerencsejáték Zrt. szerint a sorsjegyek és az Ötöslottó bevételeinek összevetésénél fontos figyelembe venni egyrészt azt, hogy csak a féléves adatok alapján vezetnek sorsjegyek, így az év egészében az Ötöslottó még be is hozhatja a hátrányt. Másfelől pedig azt, hogy a cég szerint nem igazán összehasonlítható egy termékcsoport  (a 12 sorsjegy) és egy önálló termék (Ötöslottó) bevétele.

Ha a lottójátékokat összesítve nézzük, akkor egyébként ők vezetnek. Az Ötöslottó 28 milliárdja mellett 12 milliárdért hatosoztunk az első félévben, a Skandináv Lottó bevételei lottó pedig 9 milliárdot hozott össze. (A Kenó a maga 2,66 milliárdos értékével marginális tényező. A legtöbb bevételt pedig a Tippmix termelte, de az alapvetően másféle szerencsejáték, ezért nem szerepel ebben az összevetésben.)

Nem tuti

A sorsjegyek karrierje azért érdekes, mivel nem mehetünk biztosra a főnyeremény tekintetében. Az Ötöslottónál ismert, hogy mennyi a jackpot és az adott számok bejelölésével a biztosan miénk lesz a pénz (ha több ötös van, akkor persze megosztva), ezzel szemben a sorsjegyeknél azt nem lehet tudni, hogy megvan-e még egyáltalán a főnyeremény. A Szerencsejáték Zrt. ugyanis azt nem árulja el, hogy egy adott sorsjegysorozat esetében már elvitték-e a főnyereményeket. (Erről és a különböző sorsjegyek nyerési esélyeiről részletesen ebben a Buksza-cikkben olvashat, az Ötöslottó trónjáról szóló cikket pedig itt találja.)

A Buksza tavaly novemberben kérdezte meg a Szerencsejáték Zrt.-től, miért nem teszi közzé, hogy az egyes sorsjegyek közül melyiknél hány főnyereményt vittek el eddig. A cég közölte, erre semmi nem kötelezi, ezzel együtt törekednek arra, hogy tájékoztassák a játokosokat. "Azokon az értékesítőhelyeinken, ahol nagyobb nyereményt értek el valamelyik játékunkban, oklevél formájában számot adunk a helyszínen megnyert főnyereményről" - derül ki a társaság akkori válaszából.

Az Szrt. - a Bukszának adott válaszában akkor azt is közölte - egyéb módon azért nem ismerteti a megnyert főnyereményeket, mivel kutatásai szerint ez csökkentené a játékkedvet, pedig a jackpoton kívül egy-egy sorsjegysorozatban mind összértéket, mind darabszámot tekintve is jelentős a nyeremények száma. A Buksza érdeklődött arról is, hogy a cég tervez-e változtatni a mostani gyakorlaton, azaz a jövőben elárulja-e, melyik sorsjegynél fogytak el a jackpotok, a társaság erre nemmel felelt, ami a sorsjegyekből származó bevétel alapján végülis érthető. 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon ! Ha véleménye van a témáról, ne habozzon  

Korábbi Buksza-posztok: 

Problémás a tescós párizsi és a Lidl virslije

A Spart utánozhatja az Auchan

Fizetések: teljesen szétszakadt az ország

Tényleg beteg? Kérjen vissza 289 ezer forintot a NAV-tól!

Mi kell a kutyának?

0 Tovább

Robin Williams - a nézők ennyire szerették

Elhunyt a Buksza egyik kedvenc színésze, Robin Williams. Életműve, filmjei sok szempontból egyedülállóak voltak. Hollywoodban a filmbevételek jelentik az egyik legfontosabb mércét, ebből a szempontból is a legsikeresebbek közé tartozott.

Helyi idő szerint hétfőn délelőtt kaliforniai házában elhunyt Robin Williams, a Buksza egyik kedvenc színésze. Legsikeresebb, legismertebb filmjei a hollywoodi értéktérképen is nagyon jól szerepeltek, azaz nagyon jelentős bevételt termeltek.


Fotó: Origo

A Box Office Mojo adatbázisa alapján összesen több mint 1,7 milliárd dolláros bevételt eredményeztek, és ez csak az amerikai mozikba befolyó bevétel volt, világszerte ennél jóval magasabb bevételt termeltek a filmjei. Elég csak a Mrs. Doubtfire-ra gondolni, amely az Egyesült Államokban 219 millió dollárt hozott, világszerte pedig 440 milliót.

0 Tovább

Problémás a tescós baromfipárizsi és a Lidl virslije

Virsliket, krinolinokat, párizsiket vizsgált a hatóság. Több termék is termék kifogásolható volt, mert több volt bennük a zsír, vagy kevesebb a fehérje.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Élelmiszer és Vegyipari laboratóriuma 52 különböző virslit, krinolint és párizsit vizsgált A laborosok azt nézték, hogy a termékek megfelelnek-e a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak, valamint a termék címkéjén feltüntetett tápértéktartalmak helytállóak-e.

A virslipiac ellenőrzésére szükség is van. Molnár B. Tamás, a Magyar Gasztronómiai Egyesület alapítója, a Gault & Millau főszerkesztője tavaly a Tafeclspiccnek azzal érzékeltette a problémát, hogy az Aranyszalag Minőség tanúsítvány odaítélésekor egyetlen komolyan vehető hazai cég sem jött szóba ebben a kategóriában. "Sajnos ezt a területet még mindig olyan szinten hatja át a - csúnya szóval - költségtudatos gondolkodásmód, hogy lehetetlen minőséget várni" - fogalmazott a magyar gasztrónómia miniszerelnökének tartott Molnár B. Tamás. (A szakemberről készült portrét itt olvashatja el, a húsiparban használt bizarr nevű fehér takonyról szóló szintén táfeles cikket pedig itt találja.)


Fotó: Origo

0 Tovább

Buksza blog

blogavatar

A Buksza 2016. júliusától a Napi.hu-n folytatja a munkát. Mégpedig itt: http://www.napi.hu/cimkek/buksza.

Utolsó kommentek