Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

40 kilós fogyás csoda nélkül

Két év, 40 kiló mínusz. Hosszú fogyókúra kicsit másképp - költségalapú diétával.

A Buksza szerzője több mint két évvel évvel ezelőtt a 130 kilós ligába tévedt, ami már nem volt vicces. Közhely, de fogynom kellett. Hogy kerül ez a Bukszára, úgy, hogy még pénzben is jobban jár az ember, mivel a kajaköltségvetés alapeleme ennek a módszernek.


Fotó: Origo (a kép illusztráció)

Szóval a 131 kilóról 91 kilóra fogytam. A fogyókúratanácsok között mindig a legfontosabbak között említik a mozgást, igenám, de 130 kilósan lényegében 5 perc sport után kidöglik az ember, gyülöltem az egészet, se sikerélmény, se kitartás. Szerepe volt annak is, hogy az összes sport nem jött számításba egy meg nem műtött térdszalagszakadás miatt.

0 Tovább

500 forintról indul a Bubi

Megjelent a Bubi-árlista. Ingyen nem megy, minimum 500 forint kell a bubizáshoz, és a többórás bringázást keményen büntetik. Mindennapos használatra pedig ott a bérlet.

"Miért is lenne ingyen. Semmi nem indokolja, és semmi nincs ingyen. Ugyanakkor szerintem drága" - mondta a Buksza egyik olvasója a napokban megjelent Bubi-árakról, egyben jelezte, hogy a Buksza korábbi, Bubi-árakat bemutató posztjából számára nem volt egyértelmű, lehet-e ingyenesen használni a rendszert. Ezért most ismertetjük a pontos összegeket.


Minél előbb dokkolni kell - Fotó: Csernátony Csaba, Buksza

0 Tovább

Szabaduljon meg a döglött számláktól!

A nem használt bankszámlákon kis lépésekben, de fokozatosan növekedhet az adósság. Ezt azonban el lehet tüntetni, akár ingyenesen.

Sokaknak lehet korábbról maradt, jelenleg nem használt bankszámlája, például az egyetemi évekből, korábbi munkahelyről, amelyeket lustaságból nem szüntetett meg a számlatulajdonos.

Forrás: Origo

Ezeken a számlákon nem történnek tranzakciók, vagyis döglöttek (inaktívak), ugyanakkor a számlavezetési díjat szépen ráterheli a bank, így hónapok, évek alatt több ezer forintos tartozás gyűlhet össze.

A bankok ezt persze figyelik, és sokszor levélben jelzik, hogy mennyi a tartozás, és jelzik, hogy tessék befizetni a kérdéses összeget. Ebben az esetben viszont ajánlott egy kört futni a fizetés előtt.

0 Tovább

Hogyan tartson meg 50 ezer forintot az útlevelével?

Bár bőven van idő a nyári főszezonig, érdemes megnézni az útlevél érvényességét, és időben, olcsón kicserélni. Extrém esetben ugyanis akár 67 ezer forintba kerülhet az új útlevél, 7,5-14 ezer helyett.

Az útlevelet ritkábban használjuk, mint a többi okmányt, ráadásul sok európai országba nem is feltétlenül kell, ezért a lejárat időpontja is feledésbe merülhet, és csak az utazáskor derül ki, hogy intézkedni kell. Az új útlevélért fizetendő összegek a kiállítási idő függvényében széles tartományban szóródnak, ezért érdemes tisztázni, meddig érvényes az okmány.

Alapesetben az öt évig érvényes útlevél elkészítéséért a 7500 forintot, a 10 évig érvényesért 14 ezer forintot kell fizetni. A kérelem beadása után 20 nap múlva elkészül az útlevél. (A gyerekek útlevelét kedvezményesen, 2500 forintért adják.) 

Okmányirodában - Forrás: Origo

Ha hamarabb van rá szükség, akkor három forgatókönyv lehetséges. A soron kívüli kérelemnél 7 napon belül ad új útlevelet a bármelyik járási hivatal vagy okmányiroda. Ezért - a már említett 7,5-14 ezer forintos alapáron felül - további 19 ezer forintot kell fizetni. 

Még gyorsabb az úgynevezett sürgősségi eljárás, ez 3 nap alatt eredményez új útlevelet - az alapáron felül 29 ezer forintot kérnek érte. Ezt szintén bármelyik okmányiroda vagy járási hivatal elintézi. 


Az útlevél biztonsági elemei - a képre kattintva nagyban is láthatóak
 (Forrás: KEK KH)

A legdrágább az úgynevezett azonnali útlevél, amely 39 ezer forintba kerül, és kizárólag a hétköznap reggel 8-tól este 8-ig, hétvégén pedig 8-tól délután 2-ig nyitva tartó Központi Okmányirodában (Budapest, XIII. kerület Visegrádi utca 110-112.) készítik el. 

Fontos, hogy a lejárt útlevélre is vigyázni kell: az elveszett, megsemmisült, megrongálódott és utazásra alkalmatlan útlevél cseréjénél megduplázódnak az alapilletékek: az 5 évig érvényes útlevél tehát 15 ezer, a 10 évesért pedig 28 ezer forintba kerül a  - normál - 20 napos átfutási idő esetében. Ezen felül kell a gyorsított eljárások 19-39 ezer forintos költségét kifizetni. Extrém esetben (elveszett útlevél 24 órán belüli pótlása) tehát 67 ezer forintba is kerülhet egy új útlevél, ami több mint 50 ezerrel több, mint a normál forgatókönyv díja.  

Akinek nincs pénze az útlevél cseréjére az a vonatkozó rendelet alapján költségmentességet kérhet.

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor szeresse a Bukszát a Facebookon! Ha véleménye van a témáról, ne habozzon! 

0 Tovább

Választás kontra jövedelemadó

Bár logikus lenne, hogy az alacsonyabb jövedelmű településeken magasabb a részvételi arány az országos átlagnál, az eddigi parlamenti választásokon erre nem volt példa. Az önkormányzati választásokon azonban fordított volt a helyzet.

Felemásan állnak a szavazásokhoz azok a települések, amelyeken az egy főre vetített személyi jövedelemadó nem érte az az országos átlag 60 százalékát - írja a "Hol vannak a választók?" című - korábban publikált - tanulmány.

Forrás: Origo

0 Tovább

Havi 100 ezerrel nőtt a politikusok fizetése - továbbra is csak egy állás fizet jobban

Továbbra is egyetlen állás - a légiforgalmi irányítás - fizet jobban a politikánál. A vezető politikusok keresete egyébként 8 százalékkal közel 1,3 millióra nőtt tavaly, miközben az országos átlagkereset 4 százalékkal 239 ezer forintra emelkedett. A leggyengébben a tetőfedés és a nádfeldolgozás fizet - toplistán a keresetek.

A politikusok hibásan kitöltött vagyonnyilatkozatai, valamint a vasárnapi választások különleges aktualitást adnak a friss, múlt évre vonatkozó kereseti statisztikáknak, bár az adatok amúgy is számos érdekes változást mutatnak a 2012-es számokhoz képest, amelyekről a Buksza korábban már korábban beszámolt.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat - közfoglalkoztatottak adatait nem tartalmazó - statisztikái szerint a havi átlagos kereset valamivel több mint 239 ezer forint volt tavaly, ami 4 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A legjobban fizető állásoknál azonban jóval nagyobb volt az emelkedés.

Itt nagyon jól fizetnek - Forrás: Origo

0 Tovább

Kezd elegünk lenni a pénzpocsékolásból

A készpénzhez való ragaszkodás 100 milliárdos felesleges pénzkidobást jelent. Úgy fest, hogy változott a helyzet: egyre többek hagynak fel a pocsékolással.

Az elmúlt években többször is napirenden volt, többek között a Buksza is írt arról, hogy a a készpénzhasználat éves szinten 100 milliárd forintos társadalmi költséget jelent.

Ebben főszerepet játszik például, hogy a banki átutalás, a csoportos beszedési megbízás és a készpénz-átutalási megbízás közül - a jegybank 2011-ben publikált tanulmánya szerint - utóbbi volt a leggyakoribb fizetési mód. A tranzakciók négyötöde (82-83 százaléka) történt csekkel.

Forrás: Origo

A sárga csekkekhez való ragaszkodásban szerepet játszik, hogy az emberek szeretik eldönteni, hogy mikor egyenlítik ki az adott számlát, vagyis kiválasztják, melyik számlát fizetik ki előbb, melyiket később. Bár ezt éppenséggel - nem ismétlődő - átutalásnál esetén is megtehetik, de sokaknak fizikai, kézzel fogható igazolás kell a befizetésről, és ezért csekkeznek rendszeresen.

0 Tovább

Itt tartanak a gazdagok

Összesítve 10 miliárd dollárt bukott az első negyedévben a világ tíz leggazdagabb embere. A listát továbbra is Bill Gates vezeti, Warren Buffett befektető pedig visszavette a harmadik helyet. 
A világ tíz leggazdagabb embere rossz negyedévet zárt az összesített adatok szerint. Vagyonuk nagjából 20 milliárd dollárral csökkent, így a hétfői tőzsdezárás után 544 milliárd dollárral rendelkeztek, ami 121 ezer milliárd forintnak, azaz 121 billió forintnak felel meg. 

Forrás: Bloomberg
Január elejéhez képest négyen értek el növekedést. Köztük a listavezető Microsoft-alapító, Bill Gates vagyona 2 százalékkal gyarapodott, így megközelíti a 80 milliárd dollárt.
Rajta kívül pluszt ért el Warren Buffett befektetési bankár, aki 5 százalékos emelkedés után 64 milliárd dollárral zárt. Pluszban fejezte be a negyedévet Larry Ellison, az Oracle tulajdosa, valamint Sheldon Adelson kaszinómágnás is, előbbi vagyona 5 százalékkal 45,7, utóbbié 2,4 százalékkal 38 milliárd dollárra nőtt. 
Velük szemben veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a telekommunikációban utazó mexikói milliárdos Carlos Slim, valamint a Zara ruhaboltláncról ismert Amancio Ortega mellett a Walmart-birodalom egyik tulajdonosa, Christy Walton, valamint az Ikeáról ismert Ingvar Kamprad is. A Koch Industries ipari konglomerátum tulajdonosai, a Koch fivérek stagnálást értek el, fejenként 50 milliárd dollárjuk volt hétfőn, ami lényegében megegyezik a januári értékkel.  
Mivel Warren Buffett növekedést, Ortega viszont csökkenést ért el, így a befektetési bankár visszavette a harmadik helyet, amit január végén elveszített
Ha tetszett a fenti poszt, vagy a többi poszt, akkor szeresse a Bukszát a Facebookon!
0 Tovább

Kiderült, mikor indul a Bubi - A bérletvásárlóknak érdemes lesz sietnie

Áprilisban még tesztelik, ha nem lesz probléma, akkor a hónap végén indul a Bubi, a budapesti közbringaendszer - közölte a Bukszával a működtető Budapesti Közlekedési Központ. Aki bérletet szeretne, érdemes sietnie, az első ezer bérletváltó 3,5-6 ezer forint kedvezményt kap.

Hétfőn reggel írtunk arról, hogy eredetileg áprilistól indult volna a Bubi, de a közbringarendszer indulása pár napot, hetet késhet. A Bubi fenntartója, a Budapesti Közlekedési Központ hétfő délután válaszolt a Buksza indulás pontos időpontját firtató kérdésére.

Bubi-állomás a Ráóczi téren - Fotó: Buksza/Csernátony Csaba

"Jelenleg a rendszer tesztelése zajlik. A sikeres próbaüzemet követően 2014 tavaszán veheti birtokba a nagyközönség a Mol Bubi közbringarendszert, ha a tesztüzem zökkenőmentes lesz, április végén. Ha a tesztüzem hibát tár fel, azok javítása után nyitjuk meg a rendszert" - közölte a BKK.

0 Tovább

Picit késhet a Bubi

Április 1-jén valószínűleg nem indul el a budapesti közbringarendszer, a Bubi. Pár napot, egy-két hetet késhet az indulás.

A hétvégén a Rákóczi téren tesztelték a Bubit, a budapesti közbringarendszert: ez azt jelentette, hogy az érdeklődők kipróbálhatták a bicikliket. A projekt tehát célegyenesben van, de az éles indulás késhet pár napot, egy-két hetet. (A Bubiról itt olvashat bővebben.)

A Bubi-flotta - Fotó: Csernátony Csaba, Buksza

0 Tovább

Megverte druszáját a 4-es metró

A 4-es villamosnál jóval hamarabb ért a célba az Újbuda Központ és Rákóczi tér vonalon.

A Buksza az Újbuda Központ és a Rákóczi tér közötti versenyeztette a 4-es metrót druszájával, a 4-es villamossal, azon az útvonalon, amelyen a Buksza szerzői nap mint nap közlekednek.

0 Tovább

Ezek Amerika legnépszerűbb autói

Két Honda vezeti a legnépszerűbb amerikai autók toplistáját, de az első tízben is masszív a japán fölény.

A Buksza egyik kedvelt beszállítója, a 24/7 WallSt.com összállította az Egyesült Államok legnépszerűbb autóiból álló listát. Beszédes, hogy a tízben hét japán autó található.

1. Honda Accord (a tesztje itt olvasható)

A képre kattintva galéria nyílik - Forrás: Pályi Zsófia/Origo

0 Tovább

Nyugdíjak vs. fizetések - a nyugdíjasok jobban jártak

Legalábbis, ami a növekedést illeti. Az elmúlt négy év alatt az átlagos nyugdíjak 16,4 százalékkal nőttek, ezzel szemben az átlagos nettó bérek 13,9 százalékkal emelkedtek. Évente a kettő özti különbség 35,5-39,3 ezer forint között változott. Infgrafika.

A Buksza megversenyeztette az átlagos nyugdíjakat a nettó átlagbérekkel az Országos Nyudíjbiztosítási Főigazgatóság és a KSH - családi adókedvezmény nélkül - számolt adatai alapján

A minden év decemberére vonatkozó adatok szerint az átlagos nyugdíjak 16,4 százalékkal 113 047 forintra nőttek. A nettó bérek ezzel párhuzamosan 13,9 százalékkal 151 085 forintra emelkedtek.

Ha tetszett a fenti poszt, vagy a többi poszt, akkor szeresse a Bukszát a Facebookon!
0 Tovább

Ennyiért zuhanyzunk

Egy takarékos zuhanyzás 18 forintba, a normál zuhanyzás 32 forintba kerül. Így évente fejenként 6,5-12 ezer forint lehet a zuhanyszámla, a kádas fürdés ezzel szemben legalább 24 ezer forintot vihet el.

A Buksza új sorozatba kezd, amelyben feltérképezi a mindennapos otthoni teendőkhöz kapcsolódó kiadásokat. Elsőként a zuhanyszámláról lesz szó.

A Buksza egy, Rákóczi úti negyedik emeleti átlagos lakásban mérte több alkalommal az 5-6 perces zuhanyzásra jutó vízfogyasztást. Minden alkalommal takarékos zuhanyzásról volt szó: gyorsan történt a fürdés (5-6 perc) és a szappanozás idejére zárva volt a vízcsap. (A mérés kizárólag a vízfogyasztásra koncentrált, a melegvíz előállításához kapcsolódó költség nincs benne a kalkulációban.)

A gellérthegyi víztározó - Forrás: Origo

Egy alkalommal 0,026-0,028, átlagosan 0,027 köbméter víz kellett a zuhanyzáshoz, ami 27 liter víz elfogyasztását jelentette. A vízdíj 8 forint, a csatornadíj 9-10 forint, tehát egy takarékos zuhanyzáshoz 18 forint értékben fogyasztunk el vizet.

0 Tovább

Ezek a legolcsóbb lakások Budapesten

10 négyzetméteres lakódobozok is szerepelnek a legolcsóbb fővárosi ingatlanok listáján. 30 négyzetméteres garzonból kettő is van a X. kerületben. Toplista.

Pár héttel ezelőtt a legdrágább budapesti ingatlanokról készített összeállítást a Buksza, most itt a folytatás a legolcsóbbakkal.

A legismertebb ingatlanhirdetési portálok, ingtlanközvetítők (ingatlan.com, OTP Ingatlnanpont, Otthon Centrum, Duna House) kínálata alapján készült a lista. Nem szerepelnek benne az önkormányzati lakások, valamint azok, amelyeknél nincs ár vagy a feltüntetett ár nyilvánvalóan hibás: ingyen ugyanis nem lehet hozzájutni például egy 72 négyzetméteres Szondi utcai lakáshoz.

0 Tovább

Piaci alkoholtilalom a Józsefvárosban

Egy új önkormányzati rendelet szerint tilos a józsefvárosi piacokon és azoktól 200 méterre szeszes italt árulni.

Bár a piacokról szóló törvény a jövedékiadó-törvény szabályainak megfelelően engedélyezi, hogy a piacok területén lehessen szeszes italt árulni. A Fehérvári úti piacon is vannak kocsmák, szeszt áruló standok.

A Józsefvárosban azonban a jövőben tilos lesz a piacon alkoholos italokat árulni. Sőt, a piacoktól, így az új, a közeljövőben megnyiló Teleki téri piacon és 200 méteren belül nem lehet szeszes italt árulni, kínálni.

0 Tovább

Rendezi egy régi adósságát az állam - Publikus lesz a milliókért potyázó diákok listája

Április 7-én derül ki, mennyi pénz folyt el egy nyilvántartási rendszer hiányát észrevétlenül és jogszerűtlenül kihasználó egyetemi, főiskolai hallgatókra. Pedig már 8 éve publikusnak kellene lennie.

8 év. Ennyit kell várni arra, hogy a Felsőoktatási Informatikai Rendszer (FIR) végre képes legyen megmutatni, egy hallgató hány államilag támogatott félévet töltött a felsőoktatásban és ez pontosan mekkora összeget jelentett az államnak - közölte a Bukszával egy, a szakminisztérium egyetemi dolgozóknak, döntéshozóknak a múlt héten tartott zártkörű beszélgetésen résztvevő egyetemi dolgozó.
Forrás: Origo
A beszélgetésen a minisztérium illetékese bejelentette, április 7-étől publikusak lesznek az ominózus adatok. Az egyetemi dolgozó neve és beosztása elhallgatását kérte, mert eleve érzékeny témáról van szó, ráadásul az időzítés rátesz egy lapáttal, az adatok nyilvánosságra hozatala ugyanis pontosan a választások másnapjára esik.
0 Tovább

Jön a Szép-kártyás határidő, figyelni kell rá!

A 2012-ben a Szép-kártyákra érkezett pénzt május végéig el kell költeni. Ellenkező esetben a pénz a munkáltatóhoz kerül. Milliárdos tételről van szó.

Bár május végéig még van idő, érdemes megnézni, hogy a Szép-kártyákon van-e 2012-ben feltöltött összeg, mert azt addig el kell költeni. A vonatkozó rendelet szerint a kártyára érkezett összeget az az utalás évét követő második naptári év május végéig fel kell használni.

A határidő lejárta után fel nem használt összeget a Szép-kártyát kiadó banknak vissza kell fizetnie annak a munkaadónak, amely feltöltötte pénzt. Jelentős összegről van szó, a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint a múlt év végén több mint 5 milliárd forint tavalyelőtt feltöltött pénz volt a kártyákon. Azt, hogy mennyi 2012-ben feltöltött pénz van a kártyán, az egyenleg lekérdezésével lehet megtudni.

1 Tovább

Hol adják a legnagyobb fizetést Magyarországon? - Bankosok a vert mezőnyben

Nem a pénzügyi szektorban. Az csak a harmadik az ágazatok rangsorában, az olajipar és a távközlés ugyanis jobban fizet. A szociális ellátásban dolgozóknak jut legkevesebb.  
Bár a rendszeresen közzétett KSH-s bérstatisztikák szerint a pénzügyi ágazat biztosítja a legjobb fizetést, ha a részletesebb ágazati bontást nézzük, akkor több szektor is megelőzi.  
A Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal - közfoglalkoztatottak adatait nem tartalmazó - statisztikái szerint a "kokszgyártásból, kőolajfeldolgozásból", vagyis az olajiparból lehet a legjobban megélni, az ágazat dolgozói átlagosan 484 ezer forintos bruttó fizetést kaptak.A távközlés a második, közel 453 ezer forintos bruttóval.  (Az 2012-re vonatkoznak, a 2013-as adatok még nem elérhetőek) 
 Kevés jár a szociális munkáért - Forrás: Origo 
Utánuk következik csak a pénzügyi szféra (egész pontosan a "Pénzügyi, biztosítási tevékenység"), amely havonta 443 ezret fizetett. A három listavezető közel a dupláját fizeti a 239 ezer forintos országos átlagnak. 
Ettől viszont jóval elmaradnak a lista végén található szektorok. A szociális ellátás áll legroszabbul, az alkalmazottak mindössze 122 ezer forintot kapnak. Ennél valamivel többhöz jutnak a textilipari alkalmazottak, havi keresetük azonban így is alig haladja meg a 140 ezer forintot. Az egyéb szolgáltatás kategória érte el a harmadik leggyengébb eredményt: az itt dolgozók fizetése 160 ezer forint alatt mrad. 
Ha tetszett a fenti poszt, vagy a többi poszt, akkor szeresse a Bukszát a Facebookon!
0 Tovább

Mennyiért autózhatunk az elektromos Nissannal?

Az elektromos Nissan Leaf az üzemanyagköltségeket nézve sokkal jobb, mint benzines, gázolajos társai. Egy kilométerre elegendő áram 5-7 forintból megvan, biztosítással, szervizkiadással együtt is 12 forint lesz a kilométerszámla. Az ára és értékcsökkenése miatt azonban a legjobb, ha ajándékba kapjuk.

A Buksza néhány héttel ezelőtt a kizárólag elektromos motorral hajtott Nissan Leafet vizsgálta. Bár az autó ára közel 9 millió forint, így kilóg a Buksza által vizsgált autók közül, az alacsony fenntartási költégek miatt mégis helye van a sorozatban.


A képre kattintva galéria nyílik (Forrás: Origo
)

Röviden: 

- csak az áramfogyasztást nézve 1 kilométer időjárástól függően 5,2-7,5 forintba, átlagosan durván 5,5-6 forintba kerül (csökkenti a költségeket, hogy 2014 végéig a legtöbb köztéri töltőálllomáson ingyen van az áram). A Nissan saját mérései szerint kilomérenkénti fogyasztás 5,5 forintra jön ki.

- 75 ezer kilométer alatt a téli időjárásban magas fogyasztás átlagával számolva is félmillió forint alatt marad az teljes üzemanyagszámla. Az átlagos (téi-nyári) fogyasztás esetében pedig bőven 400 ezer alatti összeg jön ki. Egy alacsony 4 vagy 6 literes fogyasztású benzines vagy gázolajos autó ezzel szemben 75 ezer kilométer alatt a jelenlegi üzemanyagárak mellett (benzin: 407 forint, gázolaj:417 forint) 1,22-1,87 millió forint lenne (egyéb kiadások nélkül) csak az üzemanyagköltség.  

- a Nissan Leaf télen 140 kilométert ment el egy töltéssel, nyáron a szakújágok tesztje lapján 200-240  kilométerre is elég lehet a muníció 

- 15 ezres éves futásteljeítménnyel számolva 5 év alatt az áram, a szerviz-, és a biztosítási költségekkel együtt (értékcsökkenés nélkül) 1 kilométer 12 forintra jön ki. Az értékcsökkenés azonban közl 80 forinttal megdobja az egy kilométerre eső kiadást.  

Hosszabban 

A Nissan Leaf kategóriájának egyik úttörője, sok áramos autóval ellentétben családi autónak is elmegy a méretei alapján. A legjobb, ha ajándékba kapja az ember, mert a közel 9 millió forintos alapárat kevesen tudják megfizetni. 

Pontozza a sofőrt - a képre katintva galéria nyílik (Forrás: Buksza, Csernátony Csaba)

A Nissan Leaf városi autózásra kiválóan alkalmas, még a Buksza által mért téli 120-140 kilométeres hatótávolság elegendő. Volt 16,7 kwh-s fogyasztás 100 kilométerre vetítve, de 12-14 örüi is. Ez azt jelenti, hogy 100 kilométerre csak az üzemanyag körülbelül 650 forintba kerül. 

A "sebváltó" - a képre kattintva galéria nyílik (Forrás: Origo) 

A kötelezőszerviz-költségek 5 év alatt (75 ezer kilométer) közel 430 ezer forintra rúgnak. 100 ezer kilométerre vetítve valamivel több mint 500 ezer forint lesz  számla, vagyis nem emelkedik drasztikusan az összeg.

15 ezres éves futásteljesítmény mellett 5 év alatt az üzemanyag- és szervizköltségek és a biztosítási kiadások összen 940 ezer forintot tesznek ki. Így egy kilométer költsége 12,5 forint, ami durván fele a viszonylag alacsony költségekkel fenntartható gázolajos vagy benzines autóknál megszokott értéknek.  

A láthatatlan költség

Bármilyen kedvezőek is a fenntartási költségek, a Nissan sem ússza meg a legjelentősebb tételt, az értékvesztést, igaz, ez nem közvetlen kiadás. A Leaf az első évben 24 százalékot veszít értékéből, így 6,7 millió forintra csökken az ár.


Kipufogógáz nélkül - a képre kattintva galéria nyílik (Forrás: Origo)

A követező években sorrendben 13, 12, 9, 8 százalékot veszít az értékéből, az öt évnél idősebb Leaf közel 3 millió forintot fog érni, ami 65 százalékkal alacsonyabb a listaárnál.  Öt év alatt - 75 ezer kilométeres futással - ez 77 forintos kilométerköltséget jelent, amit jelentősen megnöveli az amúgy nagyon alacsony fenntartási kiadásokat. Éppen ezért a legjobb ajándékba kapni. 

Minden autó egy erőmű

Az elektromos autók fogyasztása nagyon alacsony a hagyományosokhoz képest. A kritikusok egyik legfőbb érve, hogy az elektormos áramot is elő kell állítani erőművekben, és ezzel szennyezik a környezetet. Ez igaz, ám azt figyelembe kell venni, hogy  villamos energiát előállító erőmű egy-egy helyen állít elő áramot, és a szennyezőanyag-kibocsátása szabályozva van. Lényegében egy óriási - füsttisztítóval ellátott - kipufogót kell elképzelni. Ezzel szemben az autók milliói egyenként okádják magukból a káros anyagot. Tehát a hagyományos autók mindegyike egy-egy pici erőmű, amelyek nem egy helyen, mint az erőmű, hanem mindenhol kipufogják a káros anyagot. 

Módszertan:

A kötelező felelősségbiztosítási díjak a Biztosítás.hu kalkulátorából származnak (új belépőnek minősülő, 38 éves budapesti férfi kedvezmények nélkül). A díjak változását nem lehet pontosan előre jelezni, ezért az ötéves időtávon a most érvényes árak szorzata szerepel a költségek között. A szervizköltségek a márkakereskedőtől, -szerviztől kapott adatokon alapulnak.

A Nissan Leafnél nem szerepel a sztrádahasználat esetén felmerülő fogyasztás, az alacsony hatótávolság miatt ugyanis nem kimondottan hosszú utazásokra való.

Az értékcsökkenési adatokat a márkaimportőrtől kaptuk. 

A számítás a legfontosabb tételek alapján készült, a végeredmény nem tartalmazza az esetleges cascót, a gépjárműadót, a gumik cseréjét és az egyéb kiadásokat (például parkolási költség, balesetből adódó szervizköltség stb.). 

Ha tetszett a fenti poszt, vagy a többi poszt, akkor szeresse a Bukszát a Facebookon! 

Korábbi Buksza-posztok: 

Ezeket a játéktraktorokat vegye el a gyerektől!

Egyetlen foglalkozás fizet jobban a politikánál - Fejenként 1,2 milliót keresnek a politikusok

Mennyiért lehet úszni Budapesten? 

Negatív kamattal ketyeghet a közszolgák lakáshitele

Miért pénzkidobás a lúgos víz?

Ezt a zsírégetőt el kell felejteni, mérgező lehet!

Cserpes vs. McDonald's: megmérkőznek a saláták

2 Tovább

Veszélyesek az ikeás baldachinok - Vissza kell vinni őket!

Fulladást okozhatnak a gyerekágyakhoz való ikeás baldachinok, ezért a cég viszahívja a 18 éve kapható termékeket.

A rácsos ágyak, illetve a gyerekágyak fölé szerelhető baldachinokat nem szabad használni, mert fulladást okozhatnak - közölte csütörtökön az Ikea, s egyúttal kéri az érintetteket, hogy vigyék vissza a 1996 óta forgalmazott termékeket az áruházakba, ahol visszafizetik a vételárat.


Forrás: Ikea

0 Tovább

Ők fizetnek a legjobban

A legmagasabb átlagfizetést nyújtó - orvosokat házhoz küldő - amerikai cég forintban közel 50 millió forintot ad egy évre a dolgozóinak egy friss toplista szerint. A rangsor első harmadában kevésbé ismert cégek szerepelnek, az olyan nagyvállalatok, mint a Google, a Yahoo, az Apple vagy éppen a Twitter csak a második vonalban kaptak helyet.

Az Egyesült Államokban 34,75 ezer dollár - 7,8 millió forint - az éves átlagfizetés, a legjobban fizető vállalatok persze ennek többszörösét adják a dolgozóiknak.

Meglepő, hogy a 7/24wallst.com gazdasági portálon publikált, a legjobban fizető amerikai cégeket tömörítő lista élén kevésbé ismert cégek találhatóak.

Messze a legtöbbet a 2002-ben alapított Apogee Medical fizeti. A cég specialitása, hogy az ott dolgozó orvosok, nővérek a házhoz mennek a betegekhez, ezért átlagosan 220 ezer dollárt, vagyis közel 50 millió forintot vihetnek haza évente.

0 Tovább

Búcsúzik az Expressz

Bár sokáig ez volt az egyik legjelentősebb hirdetési újság, most eltűnik. Legalábbis a neve.

"Szeretnénk elsőként tájékoztatni arról, hogy március 31-től az Expressz.hu szolgáltatásait, a mai kor igényének mindenben megfelelő Jófogás.hu oldal fogja kiszolgálni" - ez áll abban a levélben, amelyet az Expressz.hu kedd délután küldött a felhasználóinak. Azaz az apróhirdetési piac egykori vezető márkája eltűnik.

A lépés közel félmillió apróhirdetést érint, az Expressz honlapja szerint kedden kora este 460 032 hirdetés volt elérhető az oldalon.

0 Tovább

Ennyiért esznek az Állatkert lakói - Az olcsó elefántkajától a méregdrága kígyószérumig

Az elefántok sokat esznek, de olcsó takarmányból, míg a tarvarjak és oroszlánfókák etetése igen drága műfaj. A Fővárosi Állatkert lakói naponta 600 ezer forintért esznek, de számos egyéb tétel növeli a tartási kiadásokat. Előfordult például, hogy egy mérgeskígyó-marás kórházi kezeléséhez az Állatkerttől kértek 1 millió forintos életmentő szérumot.  
Közel 150 év után a Fővárosi Állatkert végre nem rosszul, hanem jól jár. A kormány a napokban jelentette be, hogy múzeumi negyedet hoz létre a Városligetben és a fejlesztéssel párhuzamosan megkezdődhet a Fővárosi Állatkert bővítése is. Így a mostaninál több látogatóval számolhat az Állatkert, amelynek főszereplőiről kevés szó esik, főként arról, mennyibe is kerül a fenntartásuk.
Forrás: Origo

A Buksza arra volt kíváncsi, melyik állat tartása a legköltségesebb, és melyiké a legolcsóbb. Hanga Zoltán, a Fővárosi Állatkert szóvivője azonban azt mondta, hogy erre nincs egzakt válasz, mivel nem mérik külön-külön az egyes állatfajokra vagy állatokra eső kiadást. 
"Nagyon nehéz különválasztani, hogy mi az, ami az állatok tartásával kapcsolatban merül fel, és mi az, ami kevésbé. Az állatok etetése nyilván szorosan kapcsolódik ide, de a villanyszámla, a vízdíj, vagy akár a gázolajra költött pénz is összefügg a dologgal. Mondjuk egy olyan egyszerű művelet, mint az elefánt etetése, számos műveleten alapul, s ezekhez mindegyikéhez tartozik kiadás" - mondta a Bukszának Hanga Zoltán. 
A Fővárosi Állatkert 2012-ben 1,9 milliárd forintból gazdálkodott, a fenntartó Fővárosi Önkormányzat 489 millióval szállt be, vagyis a kiadások negyedét adta. A többit az Állatkertnek kellett megteremtenie. Az úgynevezett szakmai anyagok beszerzése 274 millió forintra rúgott, ebből durván 220 millió forint volt konkrétan takarmány.
 Forrás: Origo
Ez pedig azt jelenti, hogy naponta átlagosan csak az állatok etetése 603 ezer forintba került. Mivel a Fővárosi Állatkertben 1050 faj él, fajonként napi átlagban 6 ezer forint a kiadás. (Ehhez jönnek a félmilliárd forintot meghaladó bérköltségek, valamint a gáz 100,  az áram 84, a távhő- és melegvíz-szolgáltatás 8, valamint a csatornaszolgáltatás 37,5 millió forintos díja.) 
Visszatérve az állatokhoz, az elefántok sokat esznek, de olcsó takarmányokból. "Ugyanakkor meglehetősen költséges például a tarvarjak etetése, nekik ugyanis sok egér kell, amelyek nagyon drága takarmánynak számítanak. Az oroszlánfókák tengeri halat, heringet, makrélát, valamint tintahalat fogyasztanak, ezek beszerzése sem olcsó mulatság. Szintén drága a tengervízben élő állatfajok fenntartása. A tengervíz önmagában költséges dolog, arról nem beszélve, hogy az akvarisztikai gépészet is sok energiát fogyaszt, és nagyon nagy a karbantartási igénye, ráadásul a tengervíz egyébként gépészetileg sok problémát okozó, korrozív anyag" - fogalmazott Hanga Zoltán.  

Többször elvettek belőle

Az Állatkert területét pont 150 évvel ezelőtt, 1864-ben jelölték ki, majd két évvel később nyitotta meg kapuit. Akkor 18 hektáros területen működött, később fokozatosan elvettek belőle, az 1950-es években már csak 10,7 hektáron terült el. 


Helyszínrajz 1913-ból - Forrás: Zoobudapest.com

A megalapítás óta most először fordul elő, hogy nem szűkül, hanem bővül a terület, összesen 6,5 hektárral.  

 
Az állattartási költségeket megfejelik például a szérumok. A jogszabályok szerint például mérgeskígyót csak az tarthat, akinek van széruma, utóbbi pedig drágább, mint a kigyó maga. Nem beszélve arról, hogy idővel lejár a szavatossága, és akkor újat kell venni.
"Ezért van az, hogy sokan feketén tartanak mérgeskígyót, mert a kígyót még meg tudják venni, de a szérumot már nem. Az Állatkertben ez persze nem engedhető meg. Zacher doktoréknak sokszor mi adunk kölcsön szérumot életmentés céljából; persze ajándékba nem tudjuk osztogatni, egy marás kezelésekor megesik, hogy egymillió forint értékű szérumot kell felhasználni" - fogalmazott Hanga és hozzátette: az Állatkertben eddig nem volt ilyesmire példa, de a szérumról akkor is gondoskodni kell. (A szóvivő Zacher Gábor, ismert toxikológusra utalt, aki Honvédórház Sürgősségi Betegellátási Cetrumának vezetője.) 


Forrás: Origo  
A legolcsóbban tartható állatok általánosságban azok, amelyeknek nem kell sok, vagy drága takarmány, nem igényelnek fűtést vagy hűtést, valamint könnyen kezelhetők és nem veszélyesek. Ilyenek például az állatsimogatóban lakó kecskék vagy az alpakák. Bár logikus lenne, hogy  rovarok is az alacsony költségű állatok közé tartozzanak, ám ez nincs így.
"Ugyan a nagy kolóniában tartott rovaroknál a sokaság miatt az egy egyedre jutó költség alacsony, de a rovarok gondozása pepecs munka, roppant időigényes. Ráadásul a legtöbbre nemcsak fűteni kell, hanem meghatározott hőmérsékletű és páratartalmú közeget igényelnek, méghozzá üzembiztosan" - fogalmazott Hanga, hozzátéve: a madarak sem esznek sokat, ám velük is sokat kell foglalkozni. Legtöbbjüknek ráadásul változatos és osztályon felüli minőségű takarmányt kell adni, a forró égövi madarak pedig a fűtésszámlát is növelik.

Ha tetszett a fenti poszt, vagy a többi poszt, akkor szeresse a Bukszát a Facebookon!
0 Tovább

Mennyiért lehet bubizni?

Fél óráig ingyen tekerhetünk az áprilistól induló Bubival. Egy napra 500 forint, de kell hozzá 25 ezer forint kaució. Az éves bérlet 18 900 forint. Utóbbi Londonban drágább, Párizsban olcsóbb.

Áprilistól indul a budapesti bérbringarendszer, a Bubi. 75 terminál lesz Budapest-szerte, összesen 1100 biciklivel. Pesten a Nagykörúton és a Városligeten belül, Budán a  Vízivárosban, valamint a dél-budai egyetemi negyedben, valamint a Margitszigeten lesznek elérhetőek a biciklik. (A helyszínek listája itt, a térkép pedig itt található.) 

Bubizni kétféleképpen lehet, alkalmankénti fizetéssel vagy bérletvásárlással. Előbbihez elég bankkártyával regisztrálni, utóbbi esetben azonban személyes regisztrációra van szükség annak érdekében, hogy a rendszer működtetői beazonosíthassák a bubizót.  

Képre kattintva bejön a nagyobb térkép az összes állomással - Forrás: Mol, BKK 

Fél óra bubizás ingyen van, ennél hosszabb használat már pénzbe kerül. Egy napra 500 forint, ami alig drágább egy - a járművön megvehető - BKV-jegynél. Három napra 1000, egy hétre pedig 2000 forint.

Az árak egyébként nem magasak, ám a 25 ezer forintos kaució visszatartó erő lehet, azzal együtt, hogy ez csak fedezet, tehát a bubizó visszakapja. A célközönségnek ugyanis nem feltétlenül lesz ennyi pénze a kártyáján. 


Az éves bérleti díj lényegében két havi bérlet ára: 18 900 forint. Ez egyben azt is jelenti, ha egy év alatt legalább 40-szer bubizunk 1 napot, akkor érdemesebb bérletet venni.

A budapesti éve bérletnél van drágább, és olcsóbb éves bérlet külföldön (Árak a grafikonokon) A Bubi oldalán található lista szerint Londonban 34 ezer forintra jön ki a bérletár, és 8 ezer bicikli van a rendszerben.  Barcelonában egy évre 14 ezer forint, Párizsban pedig alig több mint 9 ezer forintot kell fizetni, előbbiben 6 ezer, utóbbiban pedig több mint 20 ezer bérbringa áll rendelkezésre. 

Ha tetszett a fenti poszt, vagy a többi poszt, akkor szeresse a Bukszát a Facebookon! 

0 Tovább

Buksza blog

blogavatar

A Buksza 2016. júliusától a Napi.hu-n folytatja a munkát. Mégpedig itt: http://www.napi.hu/cimkek/buksza.

Utolsó kommentek