Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Népszava: Lázár szerint elbukna a boltzár a népszavazáson

Friss hírek a boltzárról: Lázár János állítólag azt mondta, tisztában van a kormány azzal, hogy a boltzár elbukna a népszavazáson. Lázár szerint ez kitaláció. Közben az elveszettnek hitt minisztériumi tanulmányt készítő cég egyik tulajdonosa pedig azt mondta, hogy a többség már 2011-ben sem támogatta a boltzárat. 

A Népszava egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írja, hogy Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője szerint a boltzár elbukna a népszavazáson. A lap szerint Lázár János erről a Szeretem Magyarországot Klub zártkörű tatai rendezvényén beszélt erről. (A klub alapszabálya szerint nem beszélnek az egyes rendezvényeken elhangzott előadásokról, így a tagok a lap információját nem erősítették meg.) A Miniszterelnökség a Népszava cikkére reagálva az Origóval azt közölte, a sajtóban megjelent kitalációkat és találgatásokat nem szeretnék kommentálni. 

Az Átlátszó blogja pedig megszólaltatta a vasárnapi boltzárról a Nemzetgazdasági Minisztériumnak 2011-ben tanulmányt készítő cég egyik tulajdonosát. Mátyási Sándor szociológus, egyetemi oktató a titokartási klauzulára hivatkozva kevés dolgot árult el, de annyit elárult, hogy a felmérésük eredményei „nagyon közel állnak” az Ipsos nemrég közzétett kutatásában szereplő adatokhoz, amelyek szerint a lakosság kétharmada nem támogatja a boltzárat. Mátyási azt is elmondta, felmérésük szerint a boltzár növelheti az autós forgalmat a a bevásárlóközpontok környékén, illetve azzal, hogy éppen a nagyobb értékű fogyasztási cikkek forgalma csökkenhet. 

0 Tovább

Diákrajz kerül a világ legbiztonságosabb érméjére

Bár korábban azt se tudta pontosan, hogyan néz ki egy pénzérme, a 15 éves David Perce rajza került az új 1 fontosra.

A brit Királyi Pénzverde (Royal Mint) lecseréli a jelenlegi 1 fontost, az új érme tervezésére pályázatot írt ki. Hatezer pályamunka érkezett, ezek közül a mindössze 15 éves David Pearce rajza lett a nyerő

Forrás: Royal Mint

A fiú Nagy-Britannia nemzeteire jellemző, egy tőről fakadó növényeket rajzolt a tervre. A rajzot érmeszakértők segítségével még finomították, de Pearce munkáján alapul a végleges dizájn. Anglia a rózsával, Wales a póréhagymával, Skócia a bogánccsal, Észak-Írország pedig a lóherével jelenik meg az új 1 fontoson, amelyen ott van a korona is.

0 Tovább

Boltzár: "pikáns" lépés

Egy trafikos kikerülte a boltzárat, mégpedig úgy, hogy piacot csinált a dohányboltból.

Az Atv.hu talált rá az egyik kelet-magyarországi városban trafikot működtető vállalkozóra, aki ugyan nem akart nyilatkozni, de annyit elmondott, hogy törvényes megoldást talált a vasárnapi boltzár elkerülésére. Mégpedig úgy, hogy piaccá nyilváníttatta a boltját. A piacokra pedig nem vonatkozik a boltzár. 

Fotó:Origo

Azt mondta: „Pikáns, de törvényes megoldás. Egy hétig olvastam a jogszabályt, mire megtaláltam.”

Az érintett önkormányzatnál a portál szerint tudnak a piaccá vált trafikról, ám az illetékes jegyző nem volt elérhető, ezért nem nyilatkozott az ügyben. 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, akkor se habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból:

Az NGM szerint esélytelenek a sparos kutak

Az OTP megkezdte a devizahitelesek kifizetését

Szesztilalmas trükk vs. vasárnapi boltzár

Megmenekülhetnek a benzikutas Sparok? 

 

0 Tovább

Boltzár: fordulat a Spar-ügyben?

Az OMV szerint a benzinkútjain működő Sparok nyitva lehetnek vasárnap és éjszaka is.

Fordulatokban gazdag a benzinkutas boltok sorsa. A vasárnapi boltzárról szóló eredeti jogszabály megengedte volna, a benzinkutakon működő boltok vasárnap, a többi napon pedig este 10 és reggel 6 óra között nyitva legyenek.

A parlament azonban a héten elfogadta azt a szabályt, amely szerint ezekre az üzletekre is vonatkozna a boltzár. A módosítás lényege leegyszerűsítve: azoknak a benzinkuztakon kialakított boltoknak is be kell zárniuk a kérdéses időszakban, amelyek nem árulnak üzemanyagot. Ráadásul ezek az üzletek - az NGM Bukszának adott válasza szerint - azzal sem kerülhetik a szabályt, hogy mondjuk flakonos kiszerelésben árult üzemanyagot árulnak - ahogy teszi azt sok-sok üzlet a motorolajokkal.

Tehát úgy tűnt eddig, hogy a benzinkutas Sparokra is vonatkozik a boltzár, a kérdésben érintett OMV szerint azonban mégis nyitva lehetnek az érintett boltok - írta csütörtökön a Világgazdaság. (A benzinkutas boltokra vonakozó szabályokról, az esetleges kiskapuról és az NGM álláspontjáról itt és itt olvashat részletesen.)

Forrás: Buksza

Wilfried Gepp, az OMV Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a lapnak azt mondta: az OMV úgy értelmezi a benzinkutas boltokra vonatkozó törvénymódosítást, hogy az továbbra sem tiltja meg az olyan OMV-töltőállomások boltjainak a nyitva tartását, amelyeken megjelenik a Spar emblémája. Így azok az említett módosítás hatályba lépését követően vasárnapokon is nyitva tartanak.

1 Tovább

Újabb lépés az Alditól és a Lidltől

Próbálják magukhoz kötni a vásárlókat. A megoldás lényege: aki a hét második felében vásárol, cserébe később kedvezményt kaphat.

Még boltzár életbe lépése előtt a Buksza azt prognosztizálta, hogy a szabály életbe lépése utána felértékelődnek a pénteki, szombati akciók, tehát az áruházláncok azokon a napokon komolyabb akciókkal próbálják elcsábítani a vásárlókat, és emellett újabb megoldásokkal is előjöhetnek.

Fotó: Origo

Nem kellett sokat várni egy, eddig nem, vagy ritkán alkalmazott, de logikus lépésre.

0 Tovább

Nagyon jól járunk a bankkártyaszigorral

Az EU-s állampolgárok 730 millió eurót spórolnak, a boltosok - áttételesen pedig a vásárlók - pedig 6 milliárd eurót takarítanak meg az új kártyaszabályokkal.

Az Európai Parlament egy hete döntött a bankártyadíjak maximalizálásáról. Uniós szinten eurómilliárdokat takarítunk meg a lépéssel.

Fotó: Origo

0 Tovább

Az OTP megkezdte a jóváírásokat

Az OTP első körben 100 milliárd forintot ír jóvá az elszámolásban az élő szerződéssel rendelkező devizahitelesek egy részénél, aztán a következő hetekben a többiek is sorra kerülnek.

Az elszámolásról Kovács Antal, a bank vezérigazgató-helyettese beszélt az MTI-nek. A bankár elmondta, a devizahiteles elszámolás és forintosítás a valaha volt legnagyobb banki művelet Magyarországon, a devizahiteles elszámolás az OTP Bank több százezer ügyfelét érinti.

0 Tovább

Boltzár: esélytelenek a spéci Sparok

A szaktárca Bukszának adott válasza szerint a benzinkutas Sparoknak sincs kegyelem.

Bár a vasárnapi boltzárról szóló eredeti jogszabály megengedi, hogy a benzinkutakon működő boltok vasárnap, a többi napon pedig este 10 és reggel 6 óra között nyitva legyenek. Rogán Antal a Fidesz frakcióvezetője azonban benyújtott egy törvényjavaslatot, amely átírta ez a szabályt. (A cikk eredeti verziója még azelőtt készül, hogy a parlament elfogadta volna a módosítást, kedden azonban megszavazták a képviselők, ennek megfelelően frissítetttük a cikket.)

Forrás: Buksza

A módosítás lényege leegyszerűsítve: azoknak a benzinkuztakon kialakított boltoknak is be kell zárniuk a kérdéses időszakban, amelyek nem árulnak üzemanyagot. A Buksza a módosítás megjelenése után arról írt, hogy elméletileg kikerülhetik a szabályt az érintett boltok, mégpedig úgy, hogy mondjuk flakonos kiszerelésben árult üzemanyagot árulnak - ahogy teszi azt sok-sok üzlet a motorolajokkal. (A módosítás egyébként nem nevesíti a Spart, de lényegében azoknak a Spar Expresszeket érintené érzékenyen a módosítás, amelyek OMV-kutakon nyíltak az elmúlt években. A Sparnak nyolc ilyen kútja van jelenleg.)

0 Tovább

Hihetetlen dollárárak jönnek

Árverésre megy többedmagával az egyik leghíresebb amerikai pénzérme: az 1804-es ezüstdolláros.

A májusi árverésen a becslések szerint 8-10 millió dollárért - 2,3-2,9 milliárd forintért - kelhet el az érme, amelyet az árverést beharangozó - a nemzetközi sajtóban (New York Daily News, Telegraph, Coin Week stb.) - megjelent cikkek az érmék királyának neveznek vagy egyszerűen az egyik leghíresebb érmeként emlegetik.

Forrás: Gettyimages.com

Az árverésen lesznek még más érmekülönlegességek: például egy 1794-es jelölésű ezüstdolláros, de aranydolláros is szerepel a listán.

Összesen több mint 600 érmét árvereznek el, a becslések szerint az összbevétel 100-200 millió dollárt - 29-58 milliárd forintot - is elérheti.

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, akkor se habozzon!

0 Tovább

Komplett magyar városok kerülhetik ki a boltzárat

Például a komáromiak. Nem kell más tenniük, mint átmenni a Duna-hídon, és máris elérhető például egy Tesco, de az esztergomiaknak sem kell messzire menniük egy diszkontért. Igaz, Szlovákiában euróban kell fizetni.

Vasárnaptól életbe lép a nagy vihart kavart vasárnapi boltzárról szóló törvény. Az új szabály lényege, hogy a nagyobb boltok vasárnap nem nyithatnak ki, a többi napon pedig este 10-től reggel 6-ig kell lehúzniuk a rolót.

A határhoz közel lévő települések és városok lakóinak azonban minimális kényelmetlenséget jelent a lépés. Vegyük például a komáromiakat, akiknek csak át kell menniük a Duna-hídon, ott lesz mindjárt egy Tesco-hipermarket. Komárom magyarországi részéről 5-10 kilométerre van az érintett áruház, amely reggel 6-tól este 10ig nyitva van vasárnap is.

A komáromi Tesco, mellett Jysk, dm stb. - Forrás: Google Maps

Az esztergomiakat is csak a Duna választja el több, vasárnap nyitva lévő szlovákiai boltól. A Mária Valéria híd másik oldalán Párkányban van például Lidl, amely vasárnap 9-től este 8-ig van nyitva.

1 Tovább

Megmenekülhetnek a benzinkutas boltok?

Bár eredetileg a benzinkutakon lévő boltok mentesültek volna a vasárnapi boltzár alól, egy törvénymódosítás viszont keresztbe tenne nekik. Elméletileg azonban lehet megoldás? A szaktárca válaszára még várunk.

Bár vasárnapi boltzárról szóló - most vasárnap életbe lépő - törvény ugyan kész, a végrehajtási rendelet, amelynek számos részletszabályt kell tisztáznia, még nem született meg. A Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI szerint azt ígérte, a hét második felében készen lesz ez a jogszabály.

Fotó: Buksza/Csernátony Csaba

Közben a benzinkutakon működő boltok helyzete kétségessé vált. Az eredeti jogszabály ugyanis megengedi, hogy ezek az egységek vasárnap, a többi napon pedig este 10 és reggel 6 óra között nyitva legyenek. Rogán Antal a Fidesz frakcióvezetője azonban benyújtott egy törvényjavaslatot, amely lakatot tenne az érintett boltok egy részére.

0 Tovább

Visszarendelt egy gesztenyepürét a Lidl

A Frozen Dream 2016. június 6-án lejáró termékeit kell visszavinni. 

A Lidl a honlapján közölte: a Gelato Italiano Logisztikai Kft. visszahívja azokat a 250 grammos Frozen Dream gyorsfagyasztott gesztenyepüréit, amelyeken a következő azonosító adat szerepel: "Minőségmegőrzési idő: 06.06.2016." 

Ezt a szóban forgó termék

Tehát a szóban forgó termékből azokat kell visszavinni a Lidl-üzletekbe, amelyek jövő év június 6-i lejárati dátummal kerültek forgalomba. Az nem derül ki a honlapról, hogy mikor került ki a visszahívásról szóló tájékoztatás, mindenesetre a lejárati dátum miatt mindenképp érdemes megnézniük a gesztenyepüré-vásárlóknak, hogy ezt a terméket vitték-e haza. A pénz visszajár a vásárlóknak.

A visszahívásból egyébként az sem derül ki, hogy miért volt szükség a lépésre. 

0 Tovább

Vasárnapi boltzár vs. szesztilalmas trükk 

Az étteremmel kombinált boltok sem menekülnek.

A VII. kerületben érvényes éjszakai szesztilalmat az egyik - Rákóczi úton lévő - nonstop úgy játszotta ki, hogy létesített egy büfét, amely kvázi étteremként (melegkonyhával) működik. Mivel étterem is, ezért árusíthat alkoholos italt, míg több konkurens bolt - amelyeknek nincs melegkonyhája - nem.

A Bukszában felmerült, hogy ez a modell akár a vasárnapi boltzárnál is működhet. De nem. A Nemzetgazdasági Minisztérium a Buksza kérdésére azt mondta: a melegkonyhában készített ételek eladása vendéglátásnak számít, ezért a boltzár nem vonatkozik erre a tevékenységre, tehát ez működik vasárnap és a többi napon este 10 és reggel 6 óra között is.

0 Tovább

Mire futja a fizetésből és a béren kívüliből?

Van, akinek csak nélkülözésre elég a fizetése, és kevesen vannak, akik normálisan tudnak megtakarítani. A készpénzként használható béren kívüli juttatások pedig viszik a pálmát.

Naponta bombázzák a lakosságot a legkülönfélébb befektetési, megtakarítási ajánlatokkal a cégek. Mondjuk most komoly pofont kapott ez a piac.

Azzal, hogy a Buda-Cash brókerház, és a cégcsoporthoz tartozó bankok a falnak mentek, a megtakarítók egy része bizalmatlanná válhat. Az ügyben érintett bank, a DRB egyik betétese az egyik tévécsatornának például azt mondta: nem fogja bankban tartani a pénzét, inkább hazaviszi a párnák közé. Ráadásul azóta más brókerházról, a Hungária Értékpapír Zrt.-ről is kiderült, nincs minden rendben. 

Takarékoskodási képtelenség

Persze nincs szó tömeges betétkivonásról, ami azért azt jelzi, hogy a többség bízik a pénzügyi rendszerben. A megtakarításokra pedig szükség van, hosszú és rövid távon egyaránt, mindenképpen jó, ha van.

Forrás:Origo

Ugyanakkor hiába lenne/van meg a bizalom egy-egy pénzügyi intézménnyel szemben, sokaknak egyszerűen nincs pénze spórolásra.  Ez látszik legalábbis a Stabilitás Pénztárszövetség számára a KutatóCentrum által készített felmérésből, amelyben a megkérdezettek a béren kívüli juttatásaikról és a megtakarításaikról nyilatkoztak. A kutatás szerint a többség képtelen takarékoskodni, nekik nem jön be elég pénz ehhez.

Kétharmad

A megkérdezettek közel 30 százaléka éppen belefér a havi büdzséjébe, azaz nem adósodnak el, de másra sem marad pénzük.

Közel hasonló méretű tábort alkotnak, akiknek nincsenek megélhetési gondjaik, ám spórolni ők is képtelenek. Tehát a többség, a válaszadók 60 százaléka – közel kétharmada - megél valahogy, de gyűjtögetésre már nem futja.

Ötödök

A megkérdezettek 14 százaléka hónapról hónapra rendszeresen anyagi gondokkal szembesül, 4 százalékuknak pedig nélkülöznie kell ahhoz, hogy meglegyen a napi betevője. Összességében ez a két tábor adja a megkérdezettek ötödét.

Nézzük a másik,takarékoskodásra képes tábort, bár a kép ott sem vidám! A megkérdezettek ötöde azt mondta, hogy jól él és alkalmanként még későbbre is félre tud tenni. Ugyanakkor mindössze 4 százalék képes rendszeresen spórolni.

A kutatás szerint a megkérdezettek leginkább azért nem spórolnak például az egészségükre és a nyugdíjukra, mert nincs meg rá a fedezetük, ugyanakkor, ha lenne elég a kasszában, akkor spórolnának.

Főszerepben a készpénzszerű juttatások 

A napi anyagi gondok valós kockázatát mutatja, hogy a kutatásban szereplők ugyan fontos és hasznos béren kívüli juttatások közé sorolták az egészségpénztári és nyugdíjpénztári hozzájárulásokat, mégis a lényegében készpénzként használható Erzsébet utalvány és a Szép-kártya a legnépszerűbb a körükben, és a gyógyszervásárlásra azonnal elkölthető egészségkasszás keret is ezért kedvelt.

Ez pedig arra utal, hiába szeretnének spórolni akár béren kívüli juttatással különböző célokra, sokan nem teszik meg, mert inkább olyat választanak, amelyekkel a napi kiadásaikat fedezhetik.

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, akkor se habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból, hónapokból:

Szesztilalmas trükk vs. vasárnapi boltzár

A gatyája is rámehet a feledékenységre

Így adózik a cigi

Így néz ki az új 20 eurós

Munkanélküiség, ahogy még nem látta

Komplett falu kiadó

0 Tovább

Így lesz 1300-2800 forint egy sodort cigi

Aranyozott, méregdrága cigarettapapír kell hozzá.
Egy amerikai gyártótól 55 dollárért lehet rendelni olyan csomagot, amelyben 12 darab 24 karátos arannyal bevont cigipapír van. Ezzel a termékkel egy szál sodort cigi közel 1300 forintba kerül, és akkor a dohány árát nem számoltuk.

A 20 dolláros pakk, egy darab 2800 forint - Forrás: Shinepapers.com

Van 2 papíros csomag is 20 dollárért, azzal pedig 1-1 cigi már 2800 forint lenne - szintén a dohány ára nélkül. Mondjuk a Shine papírjait vásárló dohányosokat valószínűleg nem érdekli a dohány ára.

0 Tovább

Veszélyes az egyik nestlés kutyatáp?

Az Egyesült Államokban egy kutyatartó perre készül a Purina egyik terméke miatt, mert szerinte veszélyesek lehetnek. Az érintett tápok Magyarországon is kaphatóak.

Az amerikai sajtóban - többek között a Boston Globe-ban - a napokban jelent meg egy hír, amely szerint egy kaliforniai gazda beperelné a Nestlét, mivel szerinte a cég állateledelek gyártó ágazata, a Purina a kutyákra veszélyes tápot forgalmaz.

Fotó: Buksza

A pert kedzeményező gazda három kutyája lett beteg, az egyikük meghalt, a vizsgálat szerint belső vérzésre volt. Valamennyi kutya ugyanazt az eledelt, a Benefult ette, ezért gyanakszik a gazda arra, hogy a tápban lehet a hiba. Az eset nem egyedülálló, az amerikai sajtóban megjelent beszámolók szerint 3 ezer kutyatartó tett interneten keresztül bejelentést, azt állítják, hogy többek között belső vérzést, májkárosodást okozhat a kutyatáp.

0 Tovább

"A k..va fogkrémre is szükség volt" - rablás a Szamárhegyen

Majdnem mindent vittek.

"Hogy a kisfiam karácsonyi ajándékait, perselyét, cipőit elvittétek az minősíthetetlen, de hogy még az utolsó k..va fogkrémre is szükség volt, akkor azt legközelebb inkább kiteszem a kapu elé" - - írta az esztergomi Szamár-hegyen élő nő a Facebookon, miután betörtek hozzá.

Forrás: Facebook

"Kérem többé se a kerítést, se az ablakot ne tegyék tönkre, - nem érdemes már - hogy legalább a kutyáimat ne a mezőről szedegessem össze" - írja, és a posztjában figyelmezetei a környéken lakókat, hogy vigyázzanak, mert a környéken betörők garázdálkodnak.

0 Tovább

Buda-Cash-botrány: izgulhat a hitelesek kis tábora 

Mégpedig azért kell drukkolniuk, hogy a Buda-Cash-csoporthoz tartozó kisebb bankoknak maradjon pénze az elszámolásra.

A Buksza pénteken kereste meg a Buda-Cash-csoporthoz tartozó bankokat (BRB Buda Regionális Bank, DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank, DDB Dél-Dunántúli Takarék Bank, Észak-magyarországi Regionális Bank)  irányító jegybankot, hogy a Kúria tavalyi döntésén alapuló, most kezdődő elszámolásban érintett ügyfeleik mire számíthatnak. (Kapnak-e pénzt, kompenzációt? Mi a teendőjük? Hány adósról van szó? stb.)

Fotó: Origo

 A cégcsoporthoz tartozó bankok kicsinek számítanak, ezért az összes elszámolásban érintett adósok töredékéről lehet szó, de az érintettek számáról csak a felszámolás után tud információt adni a jegybank.

Marad-e elég a kasszában?

A felszámolás alatt álló bankok (pénzügyi intézmények) elszámolásban érdekelt ügyfeleinek az elszámolásról szóló levelet a felszámolást végző Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit (PSFN) Kft. küldi, és ugyanez a cég számol el velük "a korábbi intézményeknél még meglévő vagyon mértékéig" - írta a Bukszának adott válaszában a jegybank.

Ebből az következik, hogy a Buda-Cash-ügyben szereplő bankok ügyfelei akkor kapnak az elszámolás alapján kompenzációt, ha marad pénz a bankok kasszájában.

Becslésre is sor kerülhet


"Ha ezen volt intézmények korábbi adatbázisában az elszámoláshoz szükséges információk esetlegesen hiányosak vagy nem volnának meg, az elszámoláshoz egy MNB-rendeletben szabályozott becslési  eljárást kell alkalmazni, illetve a felszámoló intézmény kiegészítő adatokat kérhet be az érintett fogyasztóktól" - áll a jegybanki válaszban.

Az elszámolási értesítők megküldése – a kedvezményesen végtörlesztett ügyfeleket kivéve – automatikusan történik a devizaalapú hitelesek esetében április 30-ig, a forintalapú és ténylegesen devizában törlesztett hiteleseknél pedig augusztustól szeptemberig.

0 Tovább

Egy adag fagyi 220 ezer forintért

A világ egyik legdrágább fagylaltját adják Dubajban.

A dubaji Scoopi Caféban a Black Diamond (Fekete gyémánt) nevű fagylaltból egy adag 817 dollárba kerül - írja a CNBC amerikai gazdasági hírtelevízió. A 817 dolláros összeg több mint 220 ezer forintot jelent mostani árfolyamon. Ezzel az árral pedig a világ legdrágább fagylaltjai közé tartozik.

Fotó: Scoopi kávézó Facebook-oldala

A fagylalt madagaszkári vaníliából készül és iráni sáfránnyal, fekete szarvasgombával adják, továbbá ehető arany is van rajta - mindezt a híres divatcég, a Versace tálkájában adják.

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, akkor se habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból, hónapokból:

Vasárnaptól változtat a Lidl

A gatyája is rámehet a feledékenységre

Így adózik a cigi

Így néz ki az új 20 eurós

Munkanélküiség, ahogy még nem látta

Komplett falu kiadó

0 Tovább

 A Buda-Cash-botrány átírhatja a devizahiteles elszámolást az érintettek egy részénél

A bankok hétfőtől postázzák az érintett hiteleseknek az elszámolásról szóló levelet. A menetrend az ügyfelek többségénél adott, de egy kis részük speciális helyzetbe kerülhet. A héten jegybanki kontroll alá vont, a Buda-Cash-csoporthoz tartozó bankok ügyfeleiről van szó.

A BRB Bank egyik fiókja - Forrás: Origo

 A szóban forgó bankoknál ugyanis a kifizetéseket a héten korlátozta a jegybank, amely azt gyanítja, hogy a Buda-Cash brókercégnél és a csoporthoz tartozó bankoknál összesen közel 100 milliárd forint értékű jogsértés történhetett. A szokásos banki működés korlátozása, átalakítása, valamint az említett bankok bizonytalan pénzügyi helyzete esetleg érintheti a hitelesekkel történő elszámolást is. Fontos, hogy konkrétumot egyelőre nem lehet tudni az ominózus bankok sorsáról, jövőjéről, így az elszámolási eljárás esetleges módosulásáról sem. (A Buda-Cash-csoport bankjai viszonylag kicsik, ezért az érintett hitelesek száma is feltehetően a töredéke a teljes tábornak.)

A bankcsoport tagjai (BRB BUDA Regionális Bank, DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank, DDB Dél-Dunántúli Takarék Bank, Észak-magyarországi Regionális Bank) egyébként készültek az elszámolásra, honlapjukon megtalálhatóak a vonatkozó tájékoztatók, ám arról a bankok oldalán nincs információ (legalábbis pénteken este még nem volt) , hogy a héten történtek  - elsősorban az életbe léptetett jegybanki kontroll - miként befolyásolja az ominózus bankok hitelesekkel való elszámolását. 

A Buksza péntek este e-mailben fordult a szóban forgó bankok irányítását a héten átvevő jegybankhoz, azt kérdezte, hány olyan ügyfele van a Buda-Cash-csoporthoz tartozó bankoknak, akik érintettek az elszámolásban. Valamint azt, hogy ők mire számíthatnak, kapnak-e az elszámolásból adódóan kompenzációt akkor is, ha esetleg felszámolásra kerül sor a bankjuknál. Továbbá azt, hogy a jegybank mit tanácsol ezeknek a hiteleleseknek.

Hétvége lévén a jegybanki válaszok várhatóan hétfőn jönnek meg, amint ez megtörténik, azonnal közöljük azokat ebben a cikkben, és egy újonnan publikált posztban is.

2 Tovább

Utolsó lehetőség az autósoknak

Szombaton még büntetlenül lehet(ett) venni útmatricákat.

Fotó: Origo

Megússza az 1470 forintos szolgáltatási és a közel 15 ezer forintos pótdíjat, aki januárban matrica nélkül fizetős utakon autózott, és még szombaton megveszi (megvette) az éves úthasználatra való megyei vagy országos bérletet (e-matricát).

Az útbérleteket az ematrica.autopalya.hu-n, mobilon keresztül valamint a többi értékesítési helyen, például benzinkutakon lehet megvenni. (A poszt első körben véletlenül vasárnap lett publikálva, amikor már lejárt a határidő. A hibáért elnézést kérünk.)
0 Tovább

Magyarország durván 600 milliárdot bukik az aggasztó helyzetű fiatalokon

Európában pedig évente több mint 150 milliárd euró veszteséget jelent a fiatalok magas munkanélküliségi rátája. A ludas a "sem-sem nemzedék".

A hónapról hónapra érkező munkanélküliségi adatok rendre javulást mutatnak, legfőképp éves összevetésben, ám figyelembe kell venni, hogy a számok a közmunkaprogram hatása miatt torz képet adnak. (Erről itt írt részletesen a Buksza.) A részletes munkanélküliségi adatokat vizsgálva kiderül, hogy a fiatalok kiábrándító, a legfrisebb - pénteken megjelent - KSH-adat szerint a 15-24 évesek közel 20 százaléka volt munka nélkül. (Az országos munkanélküliségi ráta egyébként 7,4 százalékos a pénteki számok szerint.)

Forrás. Origo

Fontos azonban, hogy a fiatalok munkanélküliségi rátája magában foglalja azokat is, akik tanulnak. Éppen ezért a fiatalok munkanélküliségét pontosabban mutató, úgynevezett NEET-mutatót kell nézni, amelyből kiderül, hogy az érintett korosztályban mekkora arányban vannak azok, akik nem tanulnak, például munkanélküliek, gyermeket vagy beteget gondoznak.

Arányuk jelentős, az Eurostat adatai szerint 2013-ban 19 százalékos volt, tehát majdnem minden ötödik fiatalnak nem volt munkája, és nem is járt iskolába. Ők a kutatók által használt szakzsargon szerint a "sem-sem nemzedék" tagjai. (Magyar rövidítésként a munkán, iskolán, képzésen kívüliek rövidítésére a MIKK betűszót használják a szakemberek.)

0 Tovább

Hiába van bérlete, a gatyája is rámehet a feledékenységre

Bár sokan úgy tudják, a jegy vagy bérlet nélküli utazásért kapott csekk aznap helyettesíti a bérletet. Hát, nem. Nagyon sokba kerülhet a feledékenység.

Igencsak szigorúan bánik a BKK a feledékeny bérleteseivel. Előfordul bárkivel, hogy otthon felejti a bérletét. Ha elkapják az ellenőrök, akkor lehetősége van bérletbemutatással rendezni az ügyet az Akácfa utcában, esetenként 2000 forintért, de - havi bérletnél - évente maximum két alkalommal. A Buksza egyik olvasójával is ez történt: otthon hagyta a bérletét, az utazás során jöttek az ellenőrök, átadta a szükséges papírokat, majd megkapta a csekket. Abban a hitben volt, hogy a csekkel aznap utazhat korlátlanul, de biztos, ami biztos, rákérdezett, valóban így van-e.

Fotó: Origo

Az ellenőr erre azt mondta: "Nem, ez csak a mostani utazás végéig jó, utána a szabályok szerint jegyet kell venni, esetleg bérletet. A kollégák azonban sokszor elfogadják és az Akácfa utcáig el lehet vele menni." Az illető később, az egyik metróállomáson a bejáratnál mutatta a csekket, erre az ellenőr mondta, hogy ez kevés, nem utazhat. Az utas pedig azt felelte, az Akácfa utcába tart. Az ellenőr átengedte, de jelezte, az utas ne lepődjön meg, ha megbüntetik.

1 Tovább

Vasárnaptól változtat a Lidl

Március 1-től, azaz most vasárnaptól több Lidl-egység hosszabb ideig lesz nyitva. Alapesetben a boltlánc üzletei 7-től este 9-ig, de közel 40 - többségében budapesti - bolt 7-től este 10-ig lesz elérhető. Bár a boltlánc a lépést nem indokolta, de minden bizonnyal a március közepétől életbe lépő vasárnapi boltzár áll a háttérben. Az cikk megjelenése után a Lidl jelezte, hogy a Buksza által először közölt - egyébként a boltlánc oldalán szerdán este elérhető - listához képest kicsit változott a különböző boltok nyitvatartási ideje. A Buksza az alábbiakban közli a friss listát.

A kép illusztráció, egyébként egy nagy-britanniai üzletről készült - Forrás: Wikipedia

Az alábbi boltok tartanak majd nyitva 7-től este 10-ig vasárnaptól:

  • Budapest, III. Bécsi út 325–337.
  • Budapest, III. kerület, Huszti 20.
  • Budapest, III. Szentendrei u. 251–253.
  • Budapest, IV. kerület, Megyeri út 53.
  • Budapest, IX. Gubacsi út 34.
  • Budapest, IX. Lobogó u. 12.
  • Budapest, XVIII. Üllői út 379–381.
  • Budapest, VI. Bajcsy Zsilinszky út 61.
  • Budapest, VI. Király u. 112.
  • Budapest, VIII. Leonardo da Vinci u. 23.
  • Budapest, VIII. Teleki tér 1.
  • Budapest, X. Üllői út 112.
  • Budapest, XI. Bartók Béla út 47.
  • Budapest, XIII Béke u. 2–4.
  • Budapest, XIV. Mogyoródi út 23–29.
  • Budapest, XIX. Báthory u. 6.
  • Budapest, XV. Erdőkerülő u. 36.
  • Budapest, XV. Régi Fóti út 1.
  • Budapest, XVI. János utca 196.
  • Budapest, XVI. Újszász u. 47/b.
  • Budapest, XVII. Pesti út 2.
  • Budapest, XVII. Pesti út 237.
  • Budapest, XVIII. Margó Tivadar u. 83.
  • Budapest, XVIII. Nagykőrösi út 35–38.
  • Budapest, XXI. Ady Endre út 58.
  • Budapest, XXII. Nagytétényi 216.
  • Budapest, XXIII. Ciklámen u. 3.
  • Debrecen, Derék u. 31.
  • Debrecen, Faraktár utca 58.
  • Eger, II. Rákóczi Ferenc út 141.
  • Kecskemét, Szolnoki út 18.
  • Szeged, Makkosházi krt. 21.
  • Szeged, Szabadkai út 1/c.
  • Székesfehérvár, Balatoni út 21.
  • Székesfehérvár, Farkasvermi köz 1.
  • Székesfehérvár, Mártírok útja 11.
  • Szentendre, Dózsa Gy. út 20.
  • Szigetszentmiklós Csepeli út 16/A

További két bolt (egy mosonmagyaróvári és egy körmendi) pedig reggel fél 7-től este 9-ig tart majd nyitva.

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, akkor se habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból, hónapokból:

A gatyája is rámehet a feledékenységre

Így adózik a cigi

Így néz ki az új 20 eurós

Munkanélküiség, ahogy még nem látta

Komplett falu kiadó

0 Tovább

Buda-Cash-ügy: mi lesz a pénzzel?

A jegybanki kontroll alá vont Buda-Cash brókercégnél lévő összegekre mostani árfolyamon 6,12 millió forintig jár kártalanítás, de a védett összeget nem feltétlenül kapja meg a károsult. Például egy pontosan 6,12 milliós befektetésből csak 5,6 millió maradhat.

Akár 100 milliárd forintra rúghat a Buda-Cash brókercég okozta kár a Magyar Nemzeti Bank hétfői bejelentése szerint, és több mint százezer lehet az érintettek száma a brókercéghez tartozó bankok ügyfélállományát is figyelembe véve.

Fotó: Origo

Sokkal több konkrétumot egyelőre nem tudni, így azt sem, hogy mekkora a kár pontos összegabból mennyit lehet megmenteni, valamint azt sem, hogy mennyi jár vissza az ügyfeleknek. Számos nyitott kérdés mellett azonban az biztos, hogy az ügyfelek a pénzük egy részét visszakapják, akár a brókercéggel, akár a cégcsoporthoz tartozó bankokkal állnak kapcsolatban.

4 Tovább

Buksza blog

blogavatar

A Buksza 2016. júliusától a Napi.hu-n folytatja a munkát. Mégpedig itt: http://www.napi.hu/cimkek/buksza.

Utolsó kommentek