Az OTP első körben 100 milliárd forintot ír jóvá az elszámolásban az élő szerződéssel rendelkező devizahitelesek egy részénél, aztán a következő hetekben a többiek is sorra kerülnek. 

Az elszámolásról Kovács Antal, a bank vezérigazgató-helyettese beszélt az MTI-nek. A bankár elmondta, a devizahiteles elszámolás és forintosítás a valaha volt legnagyobb banki művelet Magyarországon, a devizahiteles elszámolás az OTP Bank több százezer ügyfelét érinti. 

Kovács nyilatkozatából a következők voltak a legfontosabbak:

- A következő hetekben, legkésőbb május 3-ig, azok az ügyfelek is megkapják a jogszabályban előírt összeget, akiknek öt éven belül szűnt meg a tartozásuk. Az elszámolásról az OTP valamennyi érintett devizahitelesének részletes, személyre szóló elszámoló levelet ad postára április 30-áig. 

Fotó. Origo

- A jóváírás eredményeként átlagosan negyedével csökkenhet azon ügyfeleknek a törlesztőrészlete, akiknek az elszámolás után is fennmarad a hitelük, és nincs hátralékuk. 

 

- Akiknek az elszámolás előtt hátraléka halmozódott fel, az elszámolás során először a hátralékot csökkentik. Ha a fennálló hátralék nagyobb volt, mint a jóváírás összege, előfordulhat, hogy a törlesztőrészlet nem csökken.

- A gyűjtőszámlahiteles (árfolyamgátas) ügyfelek esetében elsőként a gyűjtőszámlahitel fennálló tartozására számolják el a jóváírt összeget, majd ezt követően a fennmaradt összeggel a hitelt csökkenti a bank.

 - Akiknek a hátralévő tartozása kisebb volt, mint a visszatérítés mértéke, a tartozás megszűnik, ezt körülbelül minden nyolcadik ügyfélre lesz igaz. Ha tartozáson felül még jár további pénz az érintetteknek, akkor azt a bankszámlájukra utalja a bank.

- A törlesztőrészlet csökkenésének méréke adósonként nagyon eltérő lesz, az ugyanis nagyban függ a hitel típusától, felvételének időpontjától, összegétől és a törlesztés "történetétől" - mondta Kovács. 

- Kovács azt is jelezte: a Magyar Nemzeti Bank folyamatosan ellenőrzi az elszámolásokat, és a bank csak azután indítja el a jóváírásra vonatkozó utalásokat, ha az MNB rendben találta a számításokat. 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, akkor se habozzon  

Origós cikkek és Buksza-posztok a vasárnapi boltzárról

Szesztilalmas trükk vs. vasárnapi boltzár

Megmenekülhetnek a benzikutas Sparok? 

Ezek a boltok lehetne nyitva - olvasói beszámolók

Itt a vége: életbe lép a boltzár 

vasárnapi boltzárbenzinkútvásárlásSparNGM