Itt az utóbbi években rendszeressé vált Szép-kártyás poszt. Vasárnapig van idő a költekezésre. 

Ahogy tavaly, most is figyelmezteti a Buksza a Szép-kártyásokat. Mégpedig arra, hogy a tavalyelőtti (2013-as) keretből megmaradt összeget május végéig, azaz most vasárnapig lehet elkölteni. 

A legtöbb pénzt az OTP-s kártyások hagyták az utolsó pillanatra. A bank az MTI-vel hétfőn közölte: 2013-ban összesen több mint 51 milliárd forint került a kártyákra, ebből még 1,3 milliárd forint maradt. A K&H kártyásainak 240 millió forintot, az MKB-soknak pedig 248 millió forintot kell elkölteniük vasárnapig. 

 

Ha a kártyások nem költik el a megmaradt keretet, akkor az összeget a munkáltatóknak utalják vissza a bankok, de a kártyabirtokosok számára elveszik az összeg. A K&H Bank az MTI-nek adott válaszában jelezte, hogy előre is lehet költekezni a 2013-as keretből, azaz a kártyán lévő pénzből a későbbi nyaralást is be lehet fizetni. 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, akkor se habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból:

Havi 120 ezerbe kerül egy közmunkás

Akár 7 millió forintért is lehet szigetet venni

Mekkora fizetést kapnak a fiatalok?

Ők keresnek a legrosszabbul Magyarországon

Hivatalos: a politikusok keresnek a legjobban Magyarországon

Az ország fele buszozik

Az egyik legszomorúbb statisztika