Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

160 ezer milliárd forintnál tartanak

A világ tíz leggazdagabb embere a hét elején több mint 565 milliárd dollárral rendelkezett. Ez 160 ezer milliárd forintnak felel meg, és jóval több, mint az egy évvel korábbi összeg.

A Buksza ismét elkészítette a gazdagmérleget, azaz a világ legvagyonosabb embereinek listáját a Bloomberg miliárdosindexe alapján. Az iszonyatos vagyonnal rendelkező, első tízben szereplő milliárdos közül mindössze ketten voltak, akik tavaly május végéhez képest buktak. Ingvar Kamprad Ikea-alapító vagyona 11 százalékkal 41,4 milliárd dollárra apadt, Az Egyesült Államokban egyik nagy ipari konglomerátumának (Koch Industries) tulajdonosai is veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni:, David Koch és Charles Koch vagyona 3-3 százalékkal 50,8 milliárd dollárral csökkent.

A listát továbbra is a Microsoft alapítója, Bill Gates vezeti, akinek a vagyona idén május 26-án 85,3 milliárd dollárra rúgott. Ez az egy évvel korábbi állapothoz képest 6 százalékos bővülést jelent.

0 Tovább

Ők keresnek a legrosszabbul Magyarországon

A legjobban kereső politikusok fizetésének a tizedét kapják a legrosszabbul fizetett dolgozók, köztük sok a takarító.

Pár napja készítette el a Buksza a tavalyi hivatalos statisztika alapján a fizetési toplistát, amely szerint tavaly a politikusoké volt a legmagasabb fizetés, bruttóban havonta több mint 1 millió forintot kaptak. Most a lista másik végét mutatja be a Buksza, vagyis azokat az állásokat sorolja fel, amelyek a legalacsonyabb fizetést adják a hivatalos - közfoglalkoztatottak keresete nélküli - statisztika szerint.

Forrás: Origo

A tíz legalacsonyabb fizetést nyújtó állás közül mindössze 3 volt olyan, amely elérte vagy meghaladta az országos átlagkeresetnél kimutatott 3,4 százalékos emelkedést. A kádárok és a bognárok fizetése pedig drasztikusan, 80 ezer forinttal csökkent.

1. Házvezetők - bruttó 104,1 ezer forint/hó

A fizetési rangsor utolsó helyén állnak, fizetésük alakulását nem lehet a 2013-as adatokkal összevetni, mert akkor nem voltak értékelhető adatok ilyen állásra.

2. Textilművesek, hímzők, csipkeverők - bruttó 113,4 ezer forint/hó

A fizetésük jelentősen csökkent az előző évhez képest, 2013-ban ugyanis közel 125 ezer forintos bruttó fizetéssel rendelkeztek. Azaz 9 százalékkal ment lejjebb a bérük.

3. Nád- és fűzfeldolgozók, seprű-, kefegyártók - bruttó 113,6 ezer forint/hó

Ők voltak a 2013-as ranglista utolsó helyezettjei. Azóta viszont javítottak: fizetésük a textilművesekkel ellentétben emelkedett, mégpedig több mint 7 százalékkal.

0 Tovább

Hivatalos: a politikusok keresnek a legjobban Magyarországon

A hivatalos statisztika szerint a politikusok havi átlagkeresete a legmagasabb, igaz, a legfrissebb adatok között a korábban első helyen álló légiforgalmi irányítók adatai nem szerepelnek. Toplista bankvezérekkel, adótanácsadókkal, politikusokkal, hr-esekkel, stratégákkal.

Megjelent a Buksza egyik kedvenc statisztikája, amelyből kiderül, hogy - a közfoglalkoztatottak keresetét nem számolva - mekkora havi fizetés jár a különböző állásokért. A tavalyi adatok alapján új foglalkozás került a lista élére: a "törvényhozó, miniszter, államtitkár" poszt az első havi 1,03 millió forintos átlaggal. Azaz a politikusoké a legmagasabb átlagkereset az összes foglalkozást nézve. Fontos azonban, hogy a tavalyi statisztikában több foglalkozásnál nem voltak értékelhető adatok, így például a 2012-ben és 2013-ban is legjobban fizető légiforgalmi irányító posztért járó kereset nem szerepel a 2014-es adatok között. Könnyen elképzelhető, hogy, ha lenne róluk adat, akkor ők állnának az első helyen.

Továbbá nincsenek értékelhető tavalyi adatok többek között a sportolókról, ügyvédekről, sőt a mostani botrányok miatt fókuszba kerülő brókerekre vonatkozó kereseti adatok sem szerepelnek a friss statiszikában.

A top tízben lévő állások többsége egyébként tavaly rosszabbul fizetett, mint egy évvel korábban. A vállalati stratégák például 30 százalékkal kevesebbet, havonta bruttóbab 707 ezer forintot kaptak tavaly, ami egyébként közel háromszorosa az egyébként 3 százalékkal közl 248 ezer forintra emelkedő országos bruttó átlagfizetésnek.

3 Tovább

Békéscsaba legdrágább villái

Ezúttal Békéscsabára ment a Buksza villasorozata. A megyeszékhelyen 120 millió forintért hirdetik a listavezetőt. Ahogy a más városokban található villáknál, családi házaknál itt is a szokásos, egyben elcsépelt jelzők színesítik a hirdetést (luxus, elegáns, exkluzív stb.).

1. Családi ház - 492 négyzetméter, 120 millió forint

Az első helyezett békéscsabai házban 4 szoba és egy nappali van, plusz több mint 1800 négyzetméteres kert is kapcsolódik hozzá.

Forrás: Ingatlan.com

Fontosabb, izgamasabb extrák: öntözőberendezés, napkollektorok, szauna, medence, nyári konyha, 4 autónak kialakított garázs, központi porszívó.

0 Tovább

Szeged legdrágább villái

A budapesti, kecskeméti villarangsor után itt a szegedi toplista. 300 milliós villa vezeti a listát, de van belül üres kastély 165-180 millióért.

1. Családi ház - 438 négyzetméter, 299 millió forint

A legdrágább szegedi villa elhelyezkedéséről annyi derül ki, hogy Szeged-Tápén található a Tisza-part közelében. A 6 szobás házat szokásos, luxusra utaló jelzőkkel (az ingatlanpiac gyöngyszeme, igényesség stb.) illeti a hirdetés.

Forrás: Otthontérkép.hu

Fontosabb, izgalmasabb extrák: úszómedence, kerti pihenő.

0 Tovább

Ezek Kecskemét legdrágább villái

Budapest után Kecskemét legdrágább villáit szedte össze a Buksza. Közel 300 millióért adják a legdrágábbat, kép azonban nincs hozzá.

1. Domb lakópark, Kecskemét - 750 négyzetméter, 290 millió forint

A legdrágább kecskeméti családi házat a Buksza-lista készítésekor fénykép nélkül hirdették, pedig a kép az olcsóbb ingatlanoknál is szinte állandó tartozék. Sőt, kötelező kelléke az ingatlanhirdetéseknek. Később azonban már voltak képek a hirdetésben.

Az 5 szobás ház 750 négyzetméteres, plusz az 1400 négyzetméteres telek. A hirdetés szerint az ingatlan "Kecskemét exkluzív lakóparkjában" található.

Fontosabb, izgalmasabb extrák: az ingatlan az arborétum mellett van, a lakóparkban portaszolgálat működik, van még lift, fűtött kültéri medence, borospincével, fűtött autóbeálló.

1 Tovább

Magyarországnál csak Románia rosszabb

Ha a 2005-ös szinthez mérjük a energiaárak nélküli áremelkedést, akkor Magyarország eredménye a második leggyengébb az uniós országok listáján. Csak Romániának van rosszabb adata.

Az utóbbi időben hónapról hónapra nagyon alacsony inflációs adatokat közöl a KSH, sőt, 2014 őszén már mínuszba került a mutató, ami deflációt jelent, ami, ha tartóssá válik egy gazdaságban, akkor komoly problémákhoz (kereslet- és fogyasztáscsökkenés, termeléskiesés, elbocsátások stb.). Tartós deflációtól várhatóan nem kell tartani, ahogy komolyabb inflációtól sem.

Fotó: Origo

Az évtizedes mélypontra süllyedő inflációban fontos szerepe van a rezsicsökkentésnek, amely az energiaárak mérséklésén keresztül lenyomta az inflációs mutatót, egyúttal torzította is azt, hiszen nem piaci tényezők, hanem hatósági lépés befolyásolta az inflációs adatot.

Tisztább képet kapunk, ha az Eurostat által az energiaárak - azaz Magyarország esetében többek között a rezsicsökkentés hatása - nélkül a 2005-ös szinthez mért inflációt nézzük, akkor kiderül, a utolsók között van Magyarország.

2 Tovább

Hogyan gömbölyödtek a leggazdagabbak? - Bill Gates forintban naponta 15 milliárdra tett szert

A világ tíz legvagyonosabb embere 3 százalékkal 571 milliárd dollárra növelte vagyonát egy év alatt. Az Ikea tulajdonosa nagyot bukott, a listát vezető Bill Gates pedig jelentősen növelte vagyonát. A Microsoft alapítója forintban számolva naponta 15 milliárddal gyarapodott.

Összességében jó évet zártak világ legvagyonosabb emberei, akik a Bloomberg listáján szerepelnek.

Fotó: AFP/Don Emmert - Origo

2013. december 31-én 553 milliárd dollárt tett ki az összvagyonuk, ez aznapi árfolyamon 119,3 ezer milliárd forintnak felelt meg. Egy évvel később, 2014. december 31-én 571,1 milliárd dollárnál tartottak, ami 148 ezer milliárd forintnak felel meg. Tehát dollárban 3 százalékkal nőtt a vagyonuk, forintban számolva - a forint dollárral szembeni gyengülése miatt - jóval látványosabb, 24 százalékos volt a növekedés.

0 Tovább

1 318 000 000 000 000 forint - ennyi pénze van a leggazdagabbaknak

A világ legvagyonosabbjai 5,4 billió dollárral rendelkeznek, ez 1318 billió forintnak felel meg.

Továbbra is jól megy a gazdagoknak - derül ki az Oxfam szegénység felszámolásáért küzdő nemzetközi szervezet friss összeállításából, amelyet a CNN Money idézett.

Kevés a nő a leggazdagabbak között

A világ leggazdagabb emebereinek vagyona az elmúlt 4 évben 124 százalékkal 5,4 billió dollárra emelkedett. Ez nagyon nagy összeg: 1318 billió forintnak felel meg, ami a magyar GDP durván negyvenszerese. (Számmal egyébként így néz ki: 318 000 000 000 000)

0 Tovább

Hány forint a Google? - íme a világ legdrágább márkái

Az Apple és a Google a világ két legértékesebb márkája. Mindketten 100 milliárd dollár felett járnak.

Ezen a héten jelent meg a legfrissebb Global Brands-jelentés, amelyben az Interbrand tanácsadó cég rangsorolja a világmárkákat.

Az élen az Apple áll közel 119 milliárd dolláros értékkel, ami 21 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest. A Google 15 százalékkal 107,4 milliárd dollárra drágult - ismertette a rangsort a CNN.

0 Tovább

Gazdagok egymás mellett - Melyik a legtehetősebb balatoni település?

Érdekes, hogy a leggazdagabbak egy kupacban, Csopak környékén vannak. A Buksza-összeállításból az is kiderül, hogy a turizmus nem elég a balatoni településeknek, az ott élők többsége ugyanis az országos átlagnál rosszabbul él.

A Központi Statisztikai Hivatal átfogó képest rajzol most megjelent elemzésében (pdf) a magyarországi turizmus egyik központjaként működő balatoni régióról. A turizmus nyilvánvalóan fontos az ott élők számára, ám a statisztika alapján nem elég. "Az országos átlaghoz képest a Balaton üdülőkörzet lakossága valamivel kedvezőtlenebb jövedelmi helyzetben van" - derül ki a KSH elemzéséből.


A Balatonon - Fotó: Csernátony Csaba - Buksza

Az adóhivatali adatok szerint 2012-ben a balatoni régióban 100 főre vetítve 45 fő, a munkavállalási korban lévők esetében edig 100-ból 70 ember fizetett személyi jövedelemadót, szemben az 44, illetve 68 fős országos átlaggal.

Alsóörs, Csopak, Kékkút a legjobbak között

Egy adózó éves jövedelme átlagosan 1,53 millió forint volt a kérdéses térségben, ebből 242 ezer forint adót fizettek fejenként, ami 359 ezer, illetve 62 ezer forinttal marad el az országos átlagtól. A balatoni régióba tartozó összesen közel 180 település közül a Veszprém megyeiek állnak a legjobban: Alsóörs, Balatonalmádi, Csopak , Kékkút, Paloznak kivételével mindenhol az országos átlagnál kisebb átlagjövedelem. (A linkekről látszik, hol vannak az szóban forgó települések.) Olyan nagyobb és ismertebb városok sem érik el az átlagot, mint Balatonfüred, Tihany, Fonyód vagy éppen Keszthely.

0 Tovább

Legolcsóbb lakások a Nagykörúton belül

A Buksza már beszámolt arról, hogy a Budapest magjának tekintett Nagykörúton belüli városrészben élénkebb a lakáspiac, mint máshol. Toplista a környék legolcsóbb lakásairól, emlékeztetőül pedig a legdrágábbak listáját is megismételjük.

1. XI. kerület, Lónyay utca, 35 négyzetméter - 2,5 millió forint

A határozatlan idejű önkormányzati tulajdonú bérlakás a Kálvin térhez közel van. Régi építésű, átlagos budapesti ház, első emeleti, elektromos fűtésű.

Forrás: Ingatlan.com

0 Tovább

Iszol eleget?

Magda Eszter - Csernátony Csaba

A szeszvilágranglistán Magyarország a nyolcadik, de az egy főre jutó alkoholfogyasztás több literrel csökkent 8-10 év alatt. A listát Fehéroroszág vezeti, de három szomszédos ország is az első tízben szerepel. Van egy kakukktojás is. Toplista.

A 15 évnél idősebbek világszerte átlagosan fejenként 6,2 liter alkoholt isznak - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss összeállításából, amely szerint az alkoholfogyasztás 3,3 millió ember haláláért volt felelős 2012-ben, az összes halálesethez képest ez 5,9 százalékos arányt jelent.


Forrás: Origo

Egy 2010-es WHO-felmérés adatai és az azóta eltelt időszakra vonatkozó WHO-becslések alapján az amerikai 24/7 Wall St. portál elkészítette a legfrissebb alkoholfogyasztási világranglistát, amelyben masszív fölényben vannak a kelet-európai országok. (A felmérés az alkoholfogyasztást tiszta szeszre vetítve adta meg.)

Fehérorország a listavezető évente 17,5 literes alkoholfogyasztással, Magyarország a nyolcadik helyen áll 13 liter feletti értékkel. A 13,3 literes magyar eredmény egyébként javulást jelez a korábbi évekhez képest, 2003 és 2005 között ugyanis még 17,1 literes fogyasztással tartotta számon Magyarországot a WHO.

0 Tovább

Rengeteg pénzt kerestek

Egy hónap alatt 7 milliárd dollárral gyarapodott a leggazdagabbak vagyona. Egyedül az Oracle-tulaj bukott.

Bár a nemzetközi piacok többsége május 1-jén zárva volt, az amerikai porondon volt kereskedés. A záráskor feljegyzett árfolyamok alapján a Bloomberg gazdaglistáját vezető tíz milliárdos vagyona a március végéhez képest közel 7 milliárd dollárral 550,4 milliárd dollárra gyarapodott.

Ő Bill Gates, a leggazdagabb (Forrás: AFP/Don Emmert, Origo)

Forintban mérve 121 ezer milliárdról 123 ezer milliárdra nőtt az összvagyonuk, vagyis áprilisban munkanaponként átlagosan 66 milliárd forintot szedtek össze.

0 Tovább

Akiknek nyert ügye van - Legjobb állások, és a legrosszabbak

Az Egyesült Államokban matematikusnak a legjobb lenni, de a statisztikusok és az egyetemi tanárok sem panaszkodhatnak. A sor végén vannak a favágók és a riporterek.

A CareerCast amerikai munkaerő-piaci szakportál összeszedte a legjobb és legrosszabb állásokat, többek között a fizetések, a következő években várható kereslet alapján. Minden szakmát, állást pontoztak, és minél alacsonyabb pontszámot ért el az adott munka, annál kedvezőbb helyezést ért el.

Fotó: Freeimages.com

0 Tovább

Itt tartanak a gazdagok

Összesítve 10 miliárd dollárt bukott az első negyedévben a világ tíz leggazdagabb embere. A listát továbbra is Bill Gates vezeti, Warren Buffett befektető pedig visszavette a harmadik helyet. 
A világ tíz leggazdagabb embere rossz negyedévet zárt az összesített adatok szerint. Vagyonuk nagjából 20 milliárd dollárral csökkent, így a hétfői tőzsdezárás után 544 milliárd dollárral rendelkeztek, ami 121 ezer milliárd forintnak, azaz 121 billió forintnak felel meg. 

Forrás: Bloomberg
Január elejéhez képest négyen értek el növekedést. Köztük a listavezető Microsoft-alapító, Bill Gates vagyona 2 százalékkal gyarapodott, így megközelíti a 80 milliárd dollárt.
Rajta kívül pluszt ért el Warren Buffett befektetési bankár, aki 5 százalékos emelkedés után 64 milliárd dollárral zárt. Pluszban fejezte be a negyedévet Larry Ellison, az Oracle tulajdosa, valamint Sheldon Adelson kaszinómágnás is, előbbi vagyona 5 százalékkal 45,7, utóbbié 2,4 százalékkal 38 milliárd dollárra nőtt. 
Velük szemben veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a telekommunikációban utazó mexikói milliárdos Carlos Slim, valamint a Zara ruhaboltláncról ismert Amancio Ortega mellett a Walmart-birodalom egyik tulajdonosa, Christy Walton, valamint az Ikeáról ismert Ingvar Kamprad is. A Koch Industries ipari konglomerátum tulajdonosai, a Koch fivérek stagnálást értek el, fejenként 50 milliárd dollárjuk volt hétfőn, ami lényegében megegyezik a januári értékkel.  
Mivel Warren Buffett növekedést, Ortega viszont csökkenést ért el, így a befektetési bankár visszavette a harmadik helyet, amit január végén elveszített
Ha tetszett a fenti poszt, vagy a többi poszt, akkor szeresse a Bukszát a Facebookon!
0 Tovább

Hol adják a legnagyobb fizetést Magyarországon? - Bankosok a vert mezőnyben

Nem a pénzügyi szektorban. Az csak a harmadik az ágazatok rangsorában, az olajipar és a távközlés ugyanis jobban fizet. A szociális ellátásban dolgozóknak jut legkevesebb.  
Bár a rendszeresen közzétett KSH-s bérstatisztikák szerint a pénzügyi ágazat biztosítja a legjobb fizetést, ha a részletesebb ágazati bontást nézzük, akkor több szektor is megelőzi.  
A Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal - közfoglalkoztatottak adatait nem tartalmazó - statisztikái szerint a "kokszgyártásból, kőolajfeldolgozásból", vagyis az olajiparból lehet a legjobban megélni, az ágazat dolgozói átlagosan 484 ezer forintos bruttó fizetést kaptak.A távközlés a második, közel 453 ezer forintos bruttóval.  (Az 2012-re vonatkoznak, a 2013-as adatok még nem elérhetőek) 
 Kevés jár a szociális munkáért - Forrás: Origo 
Utánuk következik csak a pénzügyi szféra (egész pontosan a "Pénzügyi, biztosítási tevékenység"), amely havonta 443 ezret fizetett. A három listavezető közel a dupláját fizeti a 239 ezer forintos országos átlagnak. 
Ettől viszont jóval elmaradnak a lista végén található szektorok. A szociális ellátás áll legroszabbul, az alkalmazottak mindössze 122 ezer forintot kapnak. Ennél valamivel többhöz jutnak a textilipari alkalmazottak, havi keresetük azonban így is alig haladja meg a 140 ezer forintot. Az egyéb szolgáltatás kategória érte el a harmadik leggyengébb eredményt: az itt dolgozók fizetése 160 ezer forint alatt mrad. 
Ha tetszett a fenti poszt, vagy a többi poszt, akkor szeresse a Bukszát a Facebookon!
0 Tovább

A tíz legdrágább koncertjegy

A Rolling Stones-koncert megyek a legdrágábbak, átlagosan 624 dollárba került egy darab. A toplistán Pink, Justin Timberlake mellett szerepel a One Direction és az Eagles is.

A koncertjegy-közvetítő oldalt (leegyszerüsítve jegytőzsdét) működtető TiqIQ amerikai cég az átlagos jegyárak alapján rangsorolta a koncerteket - írja a 24/7 WallSt.com. Az öreg rocksztárok mellett több fiatal is helyet kapott a rangsorban.

1. Rolling Stones

Az első a Rolling Stones fellépése lett, amelyre egy belépő átlagosan 624 dollárba, azaz - jelenlegi árfolyamon - több mint 140 ezer forintba került.

Forrás: Origo

0 Tovább

Százmilliókkal dobálóznak az ingatlanosok - Káosz a legdrágább kégliknél

Az ország egyik legdrágább ingatlanát összevissza hirdetik: a Várkert kaszinónak korábban helyet adó ingatlan vendéglátós egységként 2,3 milliárdért vihető, kastélyként azonban már 2,44-3 milliárdért kínálják. A budapesti kéglitoplistát vezető Országház utcai ingatlan árát 300 millióval csökkentették két hét alatt, a második helyen álló svábhegyi kastély pedig az OTP-nél még mindig 1,8 milliárd, de akad hirdetés, amelyben 2,3 milliárdos összeg szerepel.

A legdrágább budapesti lakóingatlanokat bemutató összeállítás után a Buksza napirenden tartja a témát, ugyanis az érintett ingatlanok ára közel sem egyértelmű.

300 milliós árcsökkenés

A két héttel ezelőtti összerakott listán első helyen végző, a Budai Várban található lakás akkor 2,117 milliárdos összeggel szerepelt, ám úgy fest, az összeg túl magas volt a lehetséges vásárlók számára, ugyanis az ingatlan eladási árát, azóta 1,827 milliárd forintra módosították, tehát egy csinos villa árának megfelelő 290 millió forinttal, csökkent az ár.

Esett az ár, 290 millióval - Forrás: Ingatlan.com

0 Tovább

Ezek Budapest legdrágább eladó házai, lakásai

Az Országház utcai házra a lottóötösből kijön az ára, de a berendezésére már nem nagyon marad pénz. Toplista.

A Buksza az utóbbi hetekben több ingatlanközvetítővel folytatott beszélgetést, ezekből kiderült, a használt lakások piacán a paneleket viszonylag könnyű eladni, a nagyobb, főként drágább lakásoktól azonban nem mindig egyszerű megszabadulni, sokszor az eladók túlárazzák az ingatlant. Számos olyan hirdetés akad, amely már régóta elérhető a különböző ingatlanportálokon és a kezdeti ár mára jóval, 10-20 százalékkal lejjebb ment.

A Bukszának beszámoló ingtlanközvetítők véleményét alátámasztja az OTP Ingtlanpont februári elemzése is, amely szerint a panelek, különösen a felújított, mérőórás lakások lehetnek a piac sztárjai a következő időszakban.

Az Otthon Centrum szintén februári elemzésében arra jutott, bár európai összevetésben a budapesti lakásárak alacsonyak, ám a bérekkel összevetve már rosszabb a kép. Egy átlagos, 60 négyzetméteres budapesti lakásért - 974 eurónak megfelelő - átlagbért feltételezve Magyarországon 6,4 évet kell dolgozni, Ljubljanában 5,2, Berlinben pedig csak 3,5 évet.

1 Tovább

Melyik magyar nagyváros áll a legjobban?

Munkaügyi szempontból. Győr áll az élen, míg Salgótarjánban a legmagasabb a munkanélüliek aránya. Bár a városok ranglistáján Budapest csak a harmadik, adataival erősen javítja az összképet.

Rendszeresen elhangzik, hogy javul a helyzet a munkaerőpiacon, az országos adatokból azonban nem látszanak fontos részletek. Ezért a Buksza a hivatalos statisztikák alapján most röviden bemutatja a megyék és megyeszékhelyek munkanélküliségi (munkaerő-piaci) rangsorát.

Székhelyek: Budapest csak a harmadik

Budapestet és a 19 megyeszékhelyet felsoroló ranglistán Győr és Szombathely áll az élen. A nyilvántartott munkanélküliek és a munkavállalási korú emerek számának hányadosából képzett úgynevezett relatív mutató mindkét városban 4,3 százalékos volt 2013-ban.

Mindössze 0,1 százalékponttal magasabb értékkel Budapest harmadik. Mindhárom város jóval a 8 százalékos országos átlagnál jobb eredménnyel zárta a múlt évet.

0 Tovább

121 billió forintnál járnak a milliárdosok + Magyarország vs. Bill Gates

A ruhamilliárdos Ortega tartja harmadik helyét, az Ikea tulajdonosa hátrébb csúszott. A tíz leggazdagabb vagyona már összesen 121 billió forintra rúg, de a magyar GDP megelőzi Bill Gates vagyonát. Frissült a gazdaglista.

A Bloomberg milliárdosokat felvonultató toplistáján változás történt január végér. A múlt évben rendre dobogós Warren Buffett befektetési bankár már decemberben a negyedik helyre került, és januárban sem tudott javítani. A harmadik helyen ugyanis a Zara ruhaboltlánc tulajdonosaként ismert Amancio Ortega áll. 


Forrás: Bloomberg

A pénteki tőzsdei záróárfolyamok alapján Bill Gates vezeti a rangsort 76,1 milliárd dolláros vagyonnal, a telekommunikációs cégeiből élő mexikói Carlos Slim a második 67,8 milliárddal. Ortega vagyona 60,5 milliárd dollárt tett ki pénteken, a korábbi bronzérmes helyét elvesztő Buffett vagyona pedig 58 milliárd dollárra rúgott. 

Ingvar Kamprad, az Ikea tulajdonosa is hátrébb került: decemberben még ötödik volt, a január végi listán azonban már csak a hetedik 48,7 milliárddal. A Koch Industries ipari konglomerátum tulajdonosai, a Koch fivérek előzték meg: Charles Koch és David Koch egyaránt 49,9 milliárd dollárral zárta a januárt.

A nyolcadik Larry Ellison, a vitorlázásba dollármilliókat ölő Oracle-tulajdonos 42,3 milliárd dolláros vagyonnal. 37,2 milliárddal a kilencedik a Walmart áruházlánc egyik tulajdonosa, Christy Walton, aki egyben a világ leggazdagbb nője ezzel a vagyonnal. A tizedik pedig Sheldon Adelson kaszinómágnás 36,2 milliárd dollárral. 


A tíz leggagzdagabb vagyona egyébként pénteken meghaladta az 526 milliárd dollárt. Ez forintban 121 ezer milliárd forintnak felel meg, a magyar GDP durván négyszerese. A listavezető Bill Gates vagyona forintban mérve 17 503 milliárdot teszi ki, szemben a 2012-es 28 048 milliárdos magyar GDP-vel. 

Ha tetszett a fenti poszt, vagy a többi poszt, akkor szeresse a Bukszát a Facebookon! 

Korábbi Buksza-posztok: 

Ezeket a játéktraktorokat vegye el a gyerektől!

Egyetlen foglalkozás fizet jobban a politikánál - Fejenként 1,2 milliót keresnek a politikusok

Mennyiért lehet úszni Budapesten? 

Negatív kamattal ketyeghet a közszolgák lakáshitele

Miért pénzkidobás a lúgos víz?

Ezt a zsírégetőt el kell felejteni, mérgező lehet!

Cserpes vs. McDonald's: megmérkőznek a saláták

0 Tovább

Rengeteg pénzük van

Bár egy felmérés szerint idén Warren Buffett érte e el a legjelentősebb vagyongyarapodást az amerikai milliárdosok között, a befektetési bankár a Bloomberg gazdaglistáján lemaradt a dobogóról.

A Wealth-X kutatócég a napokban tette közzé az amerikai milliárdosok idei teljesítményéről szóló felmérését: a lista szerint Warren Buffett befektetési guru nyerte a versenyt: napi 37 millió dollárral, összesen 12,7 milliárd dollárral gazdagodott ebben az évben.

Warren Buffett Barack Obama amerikai elnökkel társalog (Forrás: Wikipedia)

A második a Microsoft-alapító Bill Gates, a harmadik pedig a kaszinókat működtető Sheldon Adelson 11,5, illetve 11,4 milliárdos többlettel. A negyedik helyen a 11,3 milliárd dollárt termelő Jeff Bezos, az Amazon.com első embere, az ötödiken pedig 10,5 milliárd dolláros pluszt elkönyvelő Mark Zuckerberg Facebook-alapító található.

0 Tovább

Buksza blog

blogavatar

A Buksza 2016. júliusától a Napi.hu-n folytatja a munkát. Mégpedig itt: http://www.napi.hu/cimkek/buksza.

Utolsó kommentek