A legjobban kereső politikusok fizetésének a tizedét kapják a legrosszabbul fizetett dolgozók, köztük sok a takarító.
Pár napja készítette el a Buksza a tavalyi hivatalos statisztika alapján a fizetési toplistát, amely szerint tavaly a politikusoké volt a legmagasabb fizetés, bruttóban havonta több mint 1 millió forintot kaptak. Most a lista másik végét mutatja be a Buksza, vagyis azokat az állásokat sorolja fel, amelyek a legalacsonyabb fizetést adják a hivatalos - közfoglalkoztatottak keresete nélküli - statisztika szerint.
A tíz legalacsonyabb fizetést nyújtó állás közül mindössze 3 volt olyan, amely elérte vagy meghaladta az országos átlagkeresetnél kimutatott 3,4 százalékos emelkedést. A kádárok és a bognárok fizetése pedig drasztikusan, 80 ezer forinttal csökkent.
1. Házvezetők – bruttó 104,1 ezer forint/hó
A fizetési rangsor utolsó helyén állnak, fizetésük alakulását nem lehet a 2013-as adatokkal összevetni, mert akkor nem voltak értékelhető adatok ilyen állásra.
2. Textilművesek, hímzők, csipkeverők – bruttó 113,4 ezer forint/hó
A fizetésük jelentősen csökkent az előző évhez képest, 2013-ban ugyanis közel 125 ezer forintos bruttó fizetéssel rendelkeztek. Azaz 9 százalékkal ment lejjebb a bérük.
3. Nád- és fűzfeldolgozók, seprű-, kefegyártók – bruttó 113,6 ezer forint/hó
Ők voltak a 2013-as ranglista utolsó helyezettjei. Azóta viszont javítottak: fizetésük a textilművesekkel ellentétben emelkedett, mégpedig több mint 7 százalékkal.
4. Kerékpár-karbantartók, -javítók – bruttó 116,6 ezer forint/hóA bicikliszerelőként bejelentett alkalmazottak fizetése lényegében stagnál, mivel a tavalyi 116,6 ezer forintos havi fizetés mindössze 0,4 százalékos többletet jelent az előző évhez.
5. Konyhai segítők – bruttó 117,2 ezer forint/hó
Ők közel 4 százalékos fizetésemelkedést könyvelhettek el, vagyis az átlagnál nagyobb mértékben emelkedett a bérük. Az országos átlagbér ugyanis 3,4 százalékkal 247 ezer forintra nőtt. (Az alábbi adatgrafikán láthatóak a legalacsonyabb fizetést biztosító állások, az egeret az oszlopokra húzva megjelennek az adatok. A házvezetőknél és az ipari alpinistáknál nincs 2013-ra vonatkozó adat, ezért náluk 0 szerepel az adatgrafikában.)
6. Ipari alpinisták – bruttó 118 ezer forint/hó
Az ipari alpinistáknál nincs 2013-as adat, ez az állás nem is szerepel a tavalyelőtti listán. Az alacsony keresetük meglepő lehet annak fényében, hogy az ipari alpinisták egy része kifejezetten veszélyes munkát végez. (Például toronyházak ablakainak mosása, építkezés a magasban.)
7. Egyszerű erdészeti, vadászati és halászati foglalkozásúak – bruttó 118,6 forint/hó
A fizetésük valamivel több, mint 1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest.
8. Kádárok, bognárok – bruttó 120,2 ezer forint/hó
A hordókat és kerekeket, szekereket gyártó kádárok és bognárok fizetése esett a legjelentősebben: 2013-ban még 200 ezer forint feletti bruttóval rendelkeztek, azaz a hivatalos adatok szerint több mint 40 százalékkal csökkent a keresetük.
9. Intézményi takarító és kisegítő – bruttó 120,6 ezer forint/hó
Nekik nagyjából az átlagnak megfelelően többet fizettek a munkaadóik. Az előző évhez képest közel 3 százalékkal nőtt a bruttójuk.
10. Egyéb takarító és kisegítő – bruttó 121,7 ezer forint/hó
A szintén takarításra utaló foglalkozás tavaly 4,4 százalékkal jobban fizetett, mint 2013-ban.
A statisztika átlagokat mutat, ezért foglalkozásonként lehetnek szélsőséges eltérések. Továbbá a statisztikából nem derül ki, hogy az adott foglalkozáshoz köthető átlagkereset hány alkalmazott fizetéséből adódott, ami szintén torzíthatja a statisztikát.
Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, akkor se habozzon!
Buksza-posztok az elmúlt napokból:
Hivatalos: a politikusok keresnek a legjobban Magyarországon
Nagyon jól járunk a bankkártyás szigorral
Az egyik legszomorúbb statisztika
Utolsó kommentek