A mérnökök és a közgazdászok egy része számíthat a legmagasabb havi fizetésre. 

A Buksza a legmagasabb és legalacsonyabb fizetések felsorolása után arra volt kíváncsi, hogy a 21-30 évesek körében melyik foglalkozás fizet a legjobban.

A hivatalos statisztika szerint a cégvezetőknek jár a legmagasabb kereset: az informatikai, telekommunikációs, kutatási, számviteli céget vezető fiatalok 620-698 ezer forintos bruttót kaptak tavaly havonta, de az első tízben ott vannak a polgármesterek is 517 ezer forinttal. 

Forrás: Origo

A 21-30 éves korosztályban ritkának mondható a cégvezetői poszt, bár az igaz, hogy cégvezető simán lehet valaki családi tulajdonban lévő cégnél. A Buksza a pontosabb kép érdekében azt is megnézte, hogy a cégvezetők után mely szakmák fizetnek a legjobban, ebből az összeállításból pedig az derül ki, hogy a 21-30 éves korosztály top 10-es listáján több mérnöki és közgazdász végzettséghez kötődő foglalkozás áll. (Az alábbi adatgrafikán láthatóak a havi bruttó keresetek. Az egeret a különböző oszlopokra húzva megjelennek a kérdéses adatok.)  

 

A cégvezetők nélküli listán az egyik legmeglepőbb elem volt a havi 421 ezer forintos szakorvosi fizetés.

A statisztika csak átlagokat mutat, a gyakorlatban ettől eltérő, jóval alacsonyabb és jóval magasabb fizetésekre is lehet példa egy-egy állás esetében. 
 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, akkor se habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból:

Ők keresnek a legrosszabbul Magyarországon

Hivatalos: a politikusok keresnek a legjobban Magyarországon

Az ország fele buszozik

Nagyon jól járunk a bankkártyás szigorral

Amikor az ásványvíz átver​

Az egyik legszomorúbb statisztika