Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ők keresnek a legrosszabbul Magyarországon

A legjobban kereső politikusok fizetésének a tizedét kapják a legrosszabbul fizetett dolgozók, köztük sok a takarító.

Pár napja készítette el a Buksza a tavalyi hivatalos statisztika alapján a fizetési toplistát, amely szerint tavaly a politikusoké volt a legmagasabb fizetés, bruttóban havonta több mint 1 millió forintot kaptak. Most a lista másik végét mutatja be a Buksza, vagyis azokat az állásokat sorolja fel, amelyek a legalacsonyabb fizetést adják a hivatalos - közfoglalkoztatottak keresete nélküli - statisztika szerint.

Forrás: Origo

A tíz legalacsonyabb fizetést nyújtó állás közül mindössze 3 volt olyan, amely elérte vagy meghaladta az országos átlagkeresetnél kimutatott 3,4 százalékos emelkedést. A kádárok és a bognárok fizetése pedig drasztikusan, 80 ezer forinttal csökkent.

1. Házvezetők - bruttó 104,1 ezer forint/hó

A fizetési rangsor utolsó helyén állnak, fizetésük alakulását nem lehet a 2013-as adatokkal összevetni, mert akkor nem voltak értékelhető adatok ilyen állásra.

2. Textilművesek, hímzők, csipkeverők - bruttó 113,4 ezer forint/hó

A fizetésük jelentősen csökkent az előző évhez képest, 2013-ban ugyanis közel 125 ezer forintos bruttó fizetéssel rendelkeztek. Azaz 9 százalékkal ment lejjebb a bérük.

3. Nád- és fűzfeldolgozók, seprű-, kefegyártók - bruttó 113,6 ezer forint/hó

Ők voltak a 2013-as ranglista utolsó helyezettjei. Azóta viszont javítottak: fizetésük a textilművesekkel ellentétben emelkedett, mégpedig több mint 7 százalékkal.

0 Tovább

Hivatalos: a politikusok keresnek a legjobban Magyarországon

A hivatalos statisztika szerint a politikusok havi átlagkeresete a legmagasabb, igaz, a legfrissebb adatok között a korábban első helyen álló légiforgalmi irányítók adatai nem szerepelnek. Toplista bankvezérekkel, adótanácsadókkal, politikusokkal, hr-esekkel, stratégákkal.

Megjelent a Buksza egyik kedvenc statisztikája, amelyből kiderül, hogy - a közfoglalkoztatottak keresetét nem számolva - mekkora havi fizetés jár a különböző állásokért. A tavalyi adatok alapján új foglalkozás került a lista élére: a "törvényhozó, miniszter, államtitkár" poszt az első havi 1,03 millió forintos átlaggal. Azaz a politikusoké a legmagasabb átlagkereset az összes foglalkozást nézve. Fontos azonban, hogy a tavalyi statisztikában több foglalkozásnál nem voltak értékelhető adatok, így például a 2012-ben és 2013-ban is legjobban fizető légiforgalmi irányító posztért járó kereset nem szerepel a 2014-es adatok között. Könnyen elképzelhető, hogy, ha lenne róluk adat, akkor ők állnának az első helyen.

Továbbá nincsenek értékelhető tavalyi adatok többek között a sportolókról, ügyvédekről, sőt a mostani botrányok miatt fókuszba kerülő brókerekre vonatkozó kereseti adatok sem szerepelnek a friss statiszikában.

A top tízben lévő állások többsége egyébként tavaly rosszabbul fizetett, mint egy évvel korábban. A vállalati stratégák például 30 százalékkal kevesebbet, havonta bruttóbab 707 ezer forintot kaptak tavaly, ami egyébként közel háromszorosa az egyébként 3 százalékkal közl 248 ezer forintra emelkedő országos bruttó átlagfizetésnek.

3 Tovább

Egy ház árát bukják el a szakiskolások

Az érettégizetteknek jóval nagyobb fizetésre van sanszuk, mint a szakiskolásoknak. Egy vidéki ház ára is kijön a különbségből.

"A munkaerőpiacon az érettségivel rendelkezők sikeresebbek, foglalkoztatásuk magasabb, többet keresnek és kisebb arányban kényszerülnek segéd- és betanított munka végzésére" - derül ki a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézet (MTA KRTKI) és a Corvinus Egyetem kutatói által készített tanulmányból.

A dolgozat többek között a különböző iskolákban járó diákok munkaerő-piaci esélyeiről, az érettségi jelentőségéről, a duális szakképzés problémáiról is ír, a Buksza azonban csak a keresetekre vonatkozó megállapításokat vette át a tanulmányból. A teljes tanulmányt itt olvahatja el (pdf).

Forrás: Origo

A kutatás szerint a szakközépiskolai végzettségűek keresete 25 százalékkal meghaladja a szakiskolai végzettséggel rendelkezők keresetét.

0 Tovább

Havi nettó: kik adnak 50 ezerrel többet?

Kicsik: 147 ezer forint havonta, nagyobbak: 195 ezer forint. A kkv-knál és a még kisebbeknél a nettó átlagkereset az országos átlagot sem éri el. A nagyobb cégek jóval többet.

Érdekes képet festenek a cégek létszáma alapján készült fizetési adatok. A 250 fősnél kisebb cégeknél 110-174 ezer forint a nettó fizetés. Ezen belül a 10 fő alatti cégek fizetnek a legrosszabbul, náluk az átlagos nettó fizetés alig haladja meg a minimálbért. Ebben a táborban a 150-200 főnek munkát adó cégek a legbőkezűbbek, ők adnak 174 ezer forintot havonta. A szóban forgó - létszám alapján a kkv-kategóriába tartozó cégeknél - havi nettó fizetés átlagosan 147 ezer forint, ami elmarad a 153 ezres nemzetgazdasági átlagtól.

Forrás: Origo

Ebből adódik az is, hogy a nagyobb cégeknél magasabb a fizetés. A 250 főnél több embernek munkát adó vállalatoknál 172-224 ezer forint havi nettót vihetnek haza a dolgozók. Átlagosan fejenként ezek a cégek 195 ezer forintot fizetnek nettóban.

2 Tovább

Mennyi fizetést kapnak havonta a polgármesterek?

Sokat, az átlagnak a dupláját. 

Túl vagyunk a választásokon. Azóta kiderült, alapesetben háromhavi tiszteletdíjat kapnak a távozó polgármesterek, valamint az is, hogy egy rakás helyen még folyik a harc a pozíciókértA Buksza pedig azt nézte meg, mennyit kaphatnak havonta a polgármesterek.

A Nemzeti foglalkoztatási Szolgálat hivatalos statisztikája ugyan nem nevesíti a polgármesterséget, mint foglalkozást, de logikusan a hivatalos adatsorban "Helyi önkormányzat választott vezetője" megjelölés felelhet meg ennek a posztnak, a statisztikában "Helyi önkormányzat kinevezett vezetője" néven futó pozíció pedig az önkormányzatoknál vezetői poszton lévő alkalmazottakra vonatkozik. 

Forrás: Origo

A választott önkormányzati vezetők becsült havi bruttó fizetése 450 ezer, a kinevezetteké 468 ezer forint havonta. Ez a KSH legfrissebb statisztikájában szereplő 235 ezer forintot bruttó országos átlagfizetést 91-99 százalékkal haladja meg.

A Buksza - Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tavalyi adatain - alapuló becslése szerint a közfoglalkoztatottak nélküli körben az idei átlagkereset 247 ezer forint lehet, amelynél 82-89 százalékkal maasabbak az önkormányzati vezetők jelenlegi becsült fizetése. 

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat 2003-as kereseti adataihoz képest a polgármesterek (helyi önkormányzat választott vezetői) bruttó fizetése 60 százalékkal, a kinevezett vezetőké pedig 50 százalékkal emelkedett az idén. Ezzel párhuzamosan az országos átlagos fizetés azonban 81 százalékkal nőtt, a 2003-as tényadat szerint ugyanis 136 ezer forint volt, az idei - közfoglalkoztatottak nélkül számított - becsült bruttó átlagkereset szerint 247 ezer forintot tesz ki. 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az adatok átlagokat mutatnak, ezért elképzelhetőek különbségek, például lehetnek olyan polgármesterek, akik társadalmi munkában, ingyen vagy minimális költségtérítés mellett vállalták a munkát. 

A Buksza az önkormányzati vezetők (polgármesterek) becsült fizetését a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat hivatalos 2013-as adatai alapján számolta, azokat az értékéket 3 százalékkal növelte, ami megfelel a bruttó átlagbérek idei emelkedésének. Az országos bruttó átlagbér pedig a KSH legfrissebb adatán alapul.  

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon ! Ha véleménye van a témáról, ne habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból:

Hitelmatek: ki mennyi kaphat jövőre?

Nyugdíj: mínusz 70 ezer

Átírhatják a személyi igazolványról szóló szabályt

Fogamzásgátlókat vontak ki a forgalomból

Álarcos mérgek bujkálhatnak az ételeinkben


1 Tovább

Durva különbségek meglepetésekkel

Azt eddig is tudni lehetett, hogy Budapest és a nyugati megyék jobban állnak, mint a keletiek. A Buksza most az átlagkeresetek és a munkanélküliségi adatok alapján rangsorolt. Meglepő eredmény érkezett Borsodból, de máshol is vannak érdekes eredmények. Infografikán az ország.

Az utóbbi hónapokban rendre érkeztek az adatok a javuló munkaerő-piaci helyzetről, az országos átlagadatok tényleg kedvező változásra utalnak, ám a területi különbségek óriásiak.

Az talán nem újdonság, hogy a nyugat-magyarországi megyék mellett Budapest áll a legjobban. Győr-Moson-Sopron megye és Vas Megye 2-3 százalékos relatív munkanélküliségi mutatóval zárta az augusztust, Budapest pedig alig több mint 3 százalékos eredményt ért el. Ezzel szemben a keleti országrészben sokkal durvább adatok születtek. Nógrád és Szabolcs megyében 10 százalék feletti értéket produkált, pde Borsod is a 10 százalékos határ közelében volt. Közben az országos átlag 5,8 százalékos volt augusztusban.

Keresetek vs. munkanélküliség

A Buksza arra is kíváncsi volt, hogy a munkanélküliségi adatokhoz milyen átlagkeresetek társulnak az egyes megyékben. A 2014-es becsült megyei átlagkeresetek a munkanélküliségi adatokat nézve kiderül, hogy nincs egyértelmű összefüggés a keresetek nagysága és a munkanélküliség között. A megyéket nézve a legjobb munkanélküliségi mutatóval Vas és Győr-Moson-Sopron rendelkezik, ám az ottani becsült 222 ezer és 218 ezer forintos megyei átlagkeresetek messze nem a legmagasabbak. Fejér megye az első 245 ezer forinttal, ott viszont a munkanélküliségi ráta ugyan az átlagnál alacsonyabb, 4,48 százalékos, de ez bőven meghaladja a másik két nyugat-magyarországi megye eredményét.

Az összevetésből az is látszik, hogy a két legmagasabb munkanélküliségi mutatót produkáló megyében, Nógrádban és Szabolcsban legalacsonyabbak a becsült átlagkeresetek, előbbi 190 ezer, utóbbi 189 ezer forintos eredményt ért el, ha a közfoglalkoztatottak fizetését nem számoljuk. Ugyanakkor Baranya a harmadik megye, amelyben a becsült átlagkereset 200 ezer forint alatt marad, de az ottani 7,86 százalékos munkanélküliségi mutató jóval alacsonyabb a Nógrádban és Szabolcsban mértnél, bár az országos átlagot azért bőven meghaladja.

0 Tovább

Lemarad a fizetésemelés

Az elmúlt tíz évben a tanárokkal szűkmarkúan bántak: átlagos fizetésük 11-35 százalékkal nőtt, miközben az országos átlag 76 százalékkal emelkedett. Most újabb béremelést kapnak. Infografikán a tanári fizetés 10 éve.

A tanárok karrierjét menedzselő - úgynevezett új pedagógus előmeneteli - rendszer tavalyi bevezetése óta harmadik alkalommal emelkedik a tanárok fizetése: a magasabb fizetés szeptemberre jár, azaz október elején kapják meg az emelt összeget.

Fotó: Origo

Az új szabályok szerint a pedagógusok fizetését (illetményalapját) a végzettségtől függően a minimálbér alapján számolják: a középfokú végzettségre a minimálbér 118,9 százaléka jár, a furán hangzó, alap felsőfokú (bachelor) végzettségnél 1,63, mesterfokozatnál pedig 1,79 a szorzószám. Ez azt jelenti, hogy az úgynevezett "Pedagógus I." kategóriába tartozó, alap felsőfokú végzettséggel rendelkező tanárok 166-315 ezer forintot kaphatnak, a mesterfokozatúaknak pedig 182,3-346,4 ezer forint jár. (Az Eduline.hu oktatási szakportál összegyűjtötte, hogy kategóriánként és végzettségenként a tanárok pontosan mekkora bruttó fizetésre számíthatnak októberben.)

0 Tovább

A legmagasabb és legalacsonyabb magyar fizetések - Havi 2-400 ezer forint pluszt jelenthet a diploma

Közel 240 ezer forintos átlag mögött igen komoly szórást mutatnak a különböző végzettségért járó keresetek. A versenyszférában az egyetemi végzettségűek 600 ezer feletti összeget kerestek, miközben a közszféra 125 ezer forintot fizetett egy nyolc általánossal rendelkező dolgozónak. Fizetési körkép iskolázottság alapján.

A mostani vizsgaidőszak végével sokan jutnak diplomához, ennek apropóján - a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) közfoglalkoztatottak adatait nem tartalmazó statisztikáit (pdf) felhasználva - a Buksza azt vizsgálta mennyit ér a diploma, valamint azt, hogy a felsőfokú végzettség az átlagok alapján mennyivel jelent magasabb fizetést.


Fotó: Origo

2013-ban a magyarországi átlagkereset az NFSZ adatai szerint közel 240 ezer forint volt, ám ezen belül igen jelentős a szórás. A legalább 8 osztályt végzettek körében a legalacsonyabb fizetés 125 ezer forint volt, nekik ennyit fizetett havonta átlagosan a közszféra. A szintén nyolc osztály végzettek a nonprofit szférában már 129 ezer forintot kaptak havonta, a versenyszféra ugyanerre a végzettségre 149 ezer forintot fizetett.

0 Tovább

Havi 100 ezerrel nőtt a politikusok fizetése - továbbra is csak egy állás fizet jobban

Továbbra is egyetlen állás - a légiforgalmi irányítás - fizet jobban a politikánál. A vezető politikusok keresete egyébként 8 százalékkal közel 1,3 millióra nőtt tavaly, miközben az országos átlagkereset 4 százalékkal 239 ezer forintra emelkedett. A leggyengébben a tetőfedés és a nádfeldolgozás fizet - toplistán a keresetek.

A politikusok hibásan kitöltött vagyonnyilatkozatai, valamint a vasárnapi választások különleges aktualitást adnak a friss, múlt évre vonatkozó kereseti statisztikáknak, bár az adatok amúgy is számos érdekes változást mutatnak a 2012-es számokhoz képest, amelyekről a Buksza korábban már korábban beszámolt.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat - közfoglalkoztatottak adatait nem tartalmazó - statisztikái szerint a havi átlagos kereset valamivel több mint 239 ezer forint volt tavaly, ami 4 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A legjobban fizető állásoknál azonban jóval nagyobb volt az emelkedés.

Itt nagyon jól fizetnek - Forrás: Origo

0 Tovább

Az idősebb politikusnak sokkal több jár

A politikusok keresete a kor szerinti bontás szerint jelentősen eltér. A fiatal politikusok fele annyit kapnak, mint akik a nyugdíjhoz közel járnak. Ezzel szemben az országos átlagok azt mutatják, hogy a fiatalabb alkalmazottak csak 15 százalékkal kapnak kevesebbet, mint a 60 év felettiek.

A Buksza a napokban írt arról, hogy az országos keresetstatiszika szerint a vagyonnyilatkozataikat a napokban leadó politikusok 1,2 millió havi keresetükkel a légiforgalmi irányítók mögött a második helyen állnak.

Ez az összeg a "Törvényhozó, miniszter, államtitkár" foglalkozási kategória - vagyis a lényegében a politikusok - keresetének átlaga, a különböző életkorhoz azonban különböző összegek tartoznak. Az bármelyik foglalkozás esetén természetes, hogy a korral együtt növekszik a kereset, ám a politikusoknál igen jelentősek a különbségek. (Egyelőre csak a 2012-es statisztika áll rendelkezésre, ám nagyságrendi változások egy év alatt nem következtek be.)

0 Tovább

Budapest vs. vidék - durva különbségek a fizetésekben

Nagyon jelentős különbségek vannak a fizetésekben az ország különböző térségei között. Egy budapesti dolgozó máfélszer annyit kap átlagosan, mint egy alföldi alkalmazott.

Az nem meglepő, hogy a Budapestet is magában foglaló közép-magyarországi régió a gazdaság egyik fő hajtóereje, ezáltal ebben a térségben a legmagasabbak a fizetések. Ugyanakkor a Központi Statisztikai Hivatal napokban elkészült, múlt évről szóló összesítéséből az is kiderül, hogy igen jelentős különbségek vannak az országrészek között.

1 Tovább

Buksza blog

blogavatar

A Buksza 2016. júliusától a Napi.hu-n folytatja a munkát. Mégpedig itt: http://www.napi.hu/cimkek/buksza.

Utolsó kommentek