Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Lakásadót vetnek ki a Józsefvárosban

Közel 30 ezer forintos lakásadót vet ki jövőre a józsefvárosi önkormányzat. 

Januártól új helyi adót vezet be a VIII. kerület: a kiadott lakások után évi 28 140 forintot kell fizetnie a bérbe adónak - írja a hvg.hu, miután a lap egyik, Józsefvárosban lakó munkatársa a napokban kapta meg az új adóról szóló hirdetményt. (Az adóról szóló rendelet pedig itt olvasható.)

A rendelet szerint a határozatlan időre bevezetett adó azokra vonatkozik:

- akinek Józsefvárosban van a lakása, de nem abban él, vagy bejelentett lakcímmel nem rendelkezik,

- a lakását, vagy annak csak egy részét (például egyik szobáját) lakás céljára bérbe adja.

Forrás:Google Maps/StreetView

A díj 28 140 forint évente, függetlenül attól, hogy mekkora az adott lakás. 

Nem vonatkozik az adó azokra a helyi lakosokra, akik, a Józsefvárosban bejelentett lakcímmel rendelkeznek. Szintén mentesül az adó alól, akik VIII. kerületi önkormányzati bérlakásban él, illetve, aki cégtől bérli a lakását és oda be is van jelentve. 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, ne habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból:

Hány forintos játszma a boltzár? 

Jön a boltok háborúja

Így kerülhető ki a boltzár

Adósságrendezés a dohányboltokban

Mekkora fizetésemelést szán nekünk a kormány?

Híres épületet választott az Aldi

500-640 forintos dugódíj jöhet Budapesten

0 Tovább

Hitelmatek: ki mennyit kap jövőre? És ki nem kap?

Bár a bankok a hitelbírálat során eddig is figyelembe vették, hogy kinek mennyi jut a hitel törlesztésére, de most szabály is lesz rá. A szabály mindössze annyi, hogy az igazolt jövedelem 50 százaléka -magas jövedelműeknél a 60 százaléka- mehet hitelre. A családoknak azonban ételre, rezsire, egyebekre is kell költeniük. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor leszűkül a hitelképes kör. A Buksza kiszámolta, hogy a jövedelmek és a fogyasztás alapján körülbelül mekkora hitelt kaphatnak a családok.

A devizahitelesek problémájának lassan célegyenesbe kerülő megoldása mellett a kormányzat további intézkedéseivel a fair bankolás jogszabályi környezetének megteremtését is célul tűzte ki. Ennek jegyében született egy új MNB-rendelet a jövedelemarányos törlesztőrészlet és a hitelfedezeti arányok szabályozásáról. A 2015. január 1-jén hatályba lépő rendelet három eszközt vet be a túlzott lakossági eladósodás és a devizahitelezés újbóli felfutásának megakadályozása érdekében: a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) alkalmazását, ennek számításában az igazolt havi jövedelem figyelembevételét, és a hitelfedezeti mutató (HFM) alkalmazását.


Fotó: Origo

Az eddigi elemzésekből kiderül, hogy - bár van olyan várakozás is, hogy ez a hitelezést vissza fogja vetni -, nagy változás nem várható. A bankok ugyanis a hitelek elbírálása során eddig is vizsgálták az ügyfél jövedelemi és kiadási viszonyait, és természetesen a fedezeti ingatlan értékét, annak a hitelösszeghez viszonyított arányát. Ezen eljárásokra minden banknak megvoltak/vannak a maga módszerei, belső szabályai. A rendelet most 2015. január 1-től ezeket egységes keretek közé szorítja.

A bankok korábban sem gyakran nyújtottak hitelt a jövedelem 50 százalékát meghaladó törlesztőrészlettel, még kevésbé az ingatlan értékének 80 százalékát meghaladó összegben. Természetesen ez a folyósítás pillanatára vonatkozik. (A devizahitelek esetében ez mindkét mutatót tekintve jelentősen megnőtt, de ezzel most nem foglalkozunk.)

1 Tovább

8 ezer forint szinte semmiért - kerüld el, hogy lehúzzanak

Az egyik ingatlanközvetítő 8 ezer forintot kért egy olyan listáért, amelynek tartalmát nem ismertetik a fizetés előtt, csak annyit mondanak róla, hogy az van rajta, ami neked kell. Tanácsok a lehúzás ellen. 

A Buksza szerzője a bérlésre kínált ingatlanok között keresgélt 2-3 hete, talált is egy jót. (Azóta lekerült, ezért nincs belinkelve.) A hirdetést a Starting-Ingatlan Iroda tette fel az ingatlan.com-ra, amelynek munkatársával a következő telefonos párbeszéd zajlott:

- Mikor nézhetjük meg a kérdéses ingatlant? - érdeklődött a Buksza szerzője.

- Bármikor, de erre csak azt követően kerülhet sor, ha bejön az irodába, és megvásárolja az adott ingatlanról, valamint más ingatlanokról szóló információs anyagot 7900 forintért - hangzott a válasz.

- A keresett ingatlanon kívül pontosan milyen ingatlanok vannak még a listán? Látatlanban nem szívesen fizetnénk ki közel 8 ezer forintot.

- Olyan ingatlanok vannak rajta, amelyek biztosan tetszenének önöknek.

Fotó: Origo

- De a legtöbb hirdetés, így a kérdéses ingatlan a neten is fent van, ingyen...

- Igen, de mi vagyunk a közvetítők, és a lista megvásárlása után kizárólagosságot adunk.

- Köszönjük, így nem kérjük, soknak tartjuk egy lényegében ismeretlen listáért kifizetni a 8 ezer forintot - zárta a Buksza szerzője a beszélgetést. (Azóta nem kerestünk másik házat.) 

A Buksza ezt követően e-mailben megkérdezte a Starting-Ingatlan Irodát, hogy mi indokolja ezt a gyakorlatot, miért kérnek pénzt egy, a vevő számára lényegében ismeretlen listáért, de a cég egyelőre nem válaszolt a kérdéseinkre.

A listázás mégsem a múlté

A Buksza megkereste az egyik legnagyobb ingatlanhirdetéseket publikáló portált, az ingatlan.com-ot, hogy az ingatlanos körökben "listázásnak" nevezett, a korábbi években elterjedt gyakorlatot ma is sokan követik-e, és hogyan kell kikerülni a csapdákat.

Az ingatlan.com a Bukszával közölte: "A listázás a mi tapasztalatunk szerint inkább a múlté, hiszen ezek a találati listák az interneten bárki számára ingyenesen, könnyen és gyorsan elérhetőek. A keresők nagy része ma már interneten keres, prioritásaik szerint szűrhetnek az ingatlanok között. Nekik értelmetlen lenne fizetni olyan információért, ami ingyenesen is elérhető. A legfrissebb hirdetések ma már egyszerűen elérhetőek a hirdetésfigyelő beállításával is, ami naponta kétszer küldi emailben az új hirdetéseket."

Mire kell figyelni?

Az ingatlan.com véleménye szerint az ingatlanközvetítők listáinak legfeljebb az albérletek esetében lehet, mert ez keresleti piac, kevés az albérlet, gyorsan elkelnek a kiadó lakások, házak. "Ugyanakkor az albérletek listázása csak akkor jelent értéket a keresőnek, ha a közvetítő tudja garantálni, hogy még valóban kiadó ingatlanok hirdetései szerepelnek csak a listán, olyanok, amik megfelelnek a keresők által megadott igényeknek is" - közölte a cég. Az ingatlan.com-nál arra is felhívták a figyelmet, hogy a legtöbb esetben a listázással az interneten kevésbé jártas ingatlankeresők járnak rosszul.

Nekik a következő tanácsok lehetnek érdekesek. Egyrészt csak akkor fizessenek listáért, ha szerepel rajta a frissítés dátuma, maximum egy napos és a közvetítő maga ellenőrizte, hogy időközben nem került kiadásra vagy eladásra az ingatlan. Másrészt érdemes rákérdezni, a közvetítő tudja-e garantálni, hogy a kereső által választott paramétereknek megfelelő ingatlanok szerepelnek a listán.

0 Tovább

Összecsapnak a budai lakás-négyzetméterárak a pestiekkel

A pesti és budai téglaépítésű lakások meccselnek a Buksza friss összeállításában. Nem meglepő módon a budai ingatlanok drágábbak, mégpedig durván 100 ezer forinttal a lakáshirdetések alapján. Hogy ez sok vagy kevés, az egy másik kérdés.

A legdrágább és legolcsóbb lakásokat felsoroló, majd a Budapest magjának élénkülését bemutató cikk után újabb lakásiaci körképpel jelentkezik a Buksza. Ezúttal Buda és Pest csap össze, mégpedig az ingatlan.com és az Otthontérkép.hu hirdetési árai alapján. 

Forrás: Origo/Quadcopter.hu

Buda mindig is drágább volt, de a Bukszát az érdekelte, hogy pontosan mennyivel. Erre egészen persze pontos válasz nincs, mivel csak a hirdetési árak - nem pedig a valós eladási árak - alapján születtek az átlagértékek, és torzítja a képet, hogy egy-egy lakásról szóló hirdetés többször is felkerülhet a hirdetési rendszerekbe, a duplikációkat pedig lényegében lehetetlen kiszűrni. A nagyságrendek azonban mindeképpen jól láthatóak. (Annak érdekében, hogy a több 100 milliós, akár milliárdos budai villák ne torzítsák az átlagokat, ezért csak a 40-70 és 70-100 négyzetméteres lakások szerepelnek az összevetésben.)

Forrás: Origo

A végeredmény azt mutatja, hogy a téglaépítésű lakások esetében a budai oldalon lévő lakások négyzetméterára durván 100 ezer forinttal haladja meg a pesti átlagot.

„Elsőre nekem nem tűnik soknak a 100 ezres különbség, noha igaz, hogy - ha csak elnagyoltan a Pest vs. Buda különbséget nézzük, akkor - a valós tranzakciókban ennél valamivel kisebb az eltérés" - kommentálta az eredményt a Bukszának Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank Zrt. vezető elemzője. Szerinte nehéz megjósolni, hogy a pesti vagy a budai oldalon lesz-e látványosab a drágulás a jövőben. Ezt leginkább mikroszinten érdemes vizsgálni: parkok, utcák, lakótömbök vagy panelházak felújítása, közlekedésfejlesztés - például az 1-es villamos budai oldali meghosszabbítása -, akár egy-egy kerületen belül növelheti az árkülönbségeket, s hatásuk csak a szűk környékre mutatható ki."

Kisebb vagy nagyobb, drágább vagy olcsóbb

Visszatérve az árakra. Budán átlagosan 400 ezer forintért hirdetnek egy lakásnégyzetmétert, miközben ugyanez Pesten 300 ezernél alacsonyabb összegért is elérhető.


Az összesített budapesti átlag alapján a 40-100 négyzetméteres téglaépítésű lakások hirdetett négyzetméterára meghaladja a 333 ezer forintot. Ebből az is következik, hogy budapesti átlagnál a budai ár több mint 20 százalékkal magasabb, a pesti pedig közel 28 százalékkal alacsonyabb. (A meghirdetett lakások négyzetméterára méret szerinti bontásban a fenti infografikán látható. A hirdetési árakat Buksza az ingatlan.com és az otthonterkep.hu árainak átlagából számolta.) 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon ! Ha véleménye van a témáról, ne habozzon  

Korábbi Buksza-posztok: 

Vesztésre áll a magyar millliárdosgyár

Problémás a tescós párizsi és a Lidl virslije

A Spart utánozhatja az Auchan

Fizetések: teljesen szétszakadt az ország

Tényleg beteg? Kérjen vissza 289 ezer forintot a NAV-tól!

Mi kell a kutyának?

Veszélyben az Ötöslottó trónja? 


0 Tovább

Pontosan így adózik a lakásod, ha kiadod - konkrét számok

A NAV is beszállt a csúcsra járó albérletszezonba, mégpedig praktikus tanácsokkal. Nyilvántartást kell vezetni, meg persze adózni. Lakásadómatek a Bukszától több lakás példáján keresztül.

A szeptemberi iskolakezdés előtt felpörgött a lakásbérleti piac, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megítélése szerint sokan nincsenek tisztában a szabályokkal, ezért pár fontos dologra felhívta a figyelmet.

A legfontosabbak:

- bevételi vagy bevételi és költség-nyilvántartást kell vezetnie a lakás kiadójának

- érdemes a feleknek papíron rögzíteniük a bérleti feltételeket

Forrás: Origo

- ha a lakbért a bérlő átutalással fizeti, érdemes a közlemény rovatba ezt írni: "bérleti díj"

- adózni kétféleképpen lehet, költségátalánnyal vagy tételes elszámolással, utóbbinál az értékcsökkenést és a lakásfelújítási kiadásokat is el lehet számolni, de ezekről számla is kell

- sokan eltitkolják a lakáskiadásból származó jövedelmet, ami igen tetemes büntetéssel járhat, főleg a fizetendő adóhoz képest; az eltitkolt adó összegének akár 200 százalékát is ráverhetik a lakástulajdonosra

0 Tovább

Legolcsóbb lakások a Nagykörúton belül

A Buksza már beszámolt arról, hogy a Budapest magjának tekintett Nagykörúton belüli városrészben élénkebb a lakáspiac, mint máshol. Toplista a környék legolcsóbb lakásairól, emlékeztetőül pedig a legdrágábbak listáját is megismételjük.

1. XI. kerület, Lónyay utca, 35 négyzetméter - 2,5 millió forint

A határozatlan idejű önkormányzati tulajdonú bérlakás a Kálvin térhez közel van. Régi építésű, átlagos budapesti ház, első emeleti, elektromos fűtésű.

Forrás: Ingatlan.com

0 Tovább

Hány budapesti ingatlan vár gazdára?

Az elmúlt években takaréklángon működő budapesti ingatlanpiac felpörögni látszik, ez a hirdetési piacon is látszik. 100 ezer lakóingatlant hirdetnek, csak Budapesten.

Az első negyedévben felélénkült a budapesti lakáspiac. A KSH hiavatalos adatai szerint - a Pest megyét és Budapestet magában foglaló - közép-magyarországi régióban 2014 első három hónapjában megállt a lakásépítések számának visszaesése, az egy évvel korábbihoz képest 90 százalékkal több lakás kapott használatbavételi engedélyt. A fővárosban 529 új lakás épült, ami duplája az egy évvel korábbinak.

Fotó: Origo

A hivatalos statisztikával összhangban a hirdetési piac is fellendülni látszik. Az egyik legnagyobb hirdetési oldal, az Ingatlan.com a Bukszával közölte: idén áprilisban 23 százalékkal több hirdetést tettek fel az oldalra, mint tavaly áprilisban. Az idei év első negyedében pedig 34 százalékkal került fel több hirdetés, mint a múlt év utolsó három hónapjában. Az érdeklődés is nőtt: 26 százalékkal nőtt az oldalon böüngésző látogatók száma.

0 Tovább

A legolcsóbb lakások, házak Magyarországon

Magda Eszter - Csernátony Csaba

A Buksza összerakta a legolcsóbb magyarországi ingatlanok listáját: egy idősebb használt autó áráért házat is lehet venni Magyarországon. A rangsorban  van egy józsefvárosi 25 négyzetméteres lakás is, 1,2 milliós kikiáltási árral. 

A Buksza a legdrágább és legolcsóbb fővárosi ingatlanok után megkereste az ország legolcsóbban hirdetett ingatlanait. (A válogatás a legnagyobb ingatlanhirdetési oldalak - Ingatlan.com, Otthon Centrum, Duna House - kínálatán alapul.) A listavezető egy bögötei ház, amely 350 ezer forintért megvásárolható, de a többiek is bőven 1 millió alatti áron kelletik magukat.

1. Családi ház Bögötén - 40 négyzetméter, 350 ezer forint

Sajnos a házról nincs kép, de az utca így néz ki - Fotó: Google Maps/StreetView

Az ingatlan 40 négyzetméteres, 2500 négyzetméteres telek jár hozzá. A hirdetés szerint a ház "romos, erősen felújítandó". Víz és villany van, gáz a ház előtt. További plusz a hirdetés szerint, hogy a 300 fős Vas megyei falu híres a tekecsapatáról.  

2. Lakás Szombathelyen - 21 négyzetméter, 409 ezer forint

A városi önkormányzat által meghirdetett kis lakás erősen leromlott - teljesen felújítandó - állapotban van. A lakásban egy szoba és egy konyha található, ablakai belső udvarra észak felé tájoltak.


19 ezer forintos négyzetméteráron elvihető - Fotó: Ingatlan.com

Belső nyílászáró nincs. Padozat beton, vakolat nincs vagy nagyon hiányos. Épületgépészeti berendezések nincsenek. A vécé az udvaron található. shoz. Bár a lakásra kiírt versenytárgyalás időpontja április 28-a volt, de az önkormányzat honlapján még eladó ingatlanként szerepel, igaz az eredeti hirdetésben megjelöltnél magasabb, 546 ezer forintos áron.   

3. Tanya Kiskunfélegyházán - 50 négyzetméter, 800 ezer forint

A Kunszállás és Kiskunfélegyháza (Bács-Kiskun megye) között található tanyán lévő épületben a két szoba mellett konyha , fürdőszoba és egy kamra van.


16 ezer forint a négyzetméterár - Fotó: Otthon Centrum

A főúttól 1 kilométerre van az ingatlan, amelyhez jár egy közel 2800 négyzetméteres telek. 

4. Ház Bársonyoson - 32 négyzetméter, 850 ezer forint

Az előbbieknél a képek alapján jobb állapotban lévő ház Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megye határán található Bársonyos külterületén található.


26 ezres négyzetmérár - Fotó: Duna House

Az ingatlan 32 négyzetméteres lakóteret nyújt. A házhoz egy több mint 1000 négyzetméteres telek tartozik, gyümölcsössel, szőlővel. Na meg még hordók is vannak. 

Emellett országszerte több a képek alapján romos házak eladóak 1 millió forint alatt. A Buksza legolcsóbb fővárosi ingatlanokat felsoroló összeállításában 2 millió forintért volt meghirdetve a legolcsóbb ingatlan, azóta viszont bekerült a kínálatba egy még alacsonyabb áron kínált ingatlan. A józsefvárosi Mátyás tér közelében lévő 25 négyzetméteres, komfort nélküli lakásra árverést írt ki az önkormányzat, a kikiáltási ára 1,2 millió forint. 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon ! Ha véleménye van a témáról, ne habozzon  

0 Tovább

Gyalázatos helyzetben az albérletpiac

Magda Eszter - Csernátony Csaba

Rengeteg bérlőre váró ingatlan van a piacon, de amibe valóban beköltözne az ember, olyan nagyon kevés. Nem elsősorban az ár a gond, hanem a lakások állapota. Egy bérlendő lakáshoz kevés ugyanis a négy fal. Ami pedig tényleg jó, az másra kell.

"Cakkumpakk 150 ezret szánnék a lakásra. Rezsivel együtt. Nem kell nagy, 40-50 négyzetméter, a I., II., XI., XII. vagy az V. kerületben. De nincs, normális legalábbis tényleg nincs" - mondta a Bukszának egy fiatal nő. (Nevét nem árulta el, mivel reklámszakemberként dolgozik.)

Forrás: Origo

"Több olyan lakással találkoztam, amelyhez évek óta hozzá se nyúltak. Ronda bútorok, még rondább, ezer éve festett falak, penész és társai. Lakhatatlan. A másik, amelyekről lerí, hogy örökölt lakásról va szó. Bármilyen morbidan hangzik, az elhunytat eltemették, és máris feltették a hirdetést. A lakáshoz nem nyúltak" - tette hozzá.

1 Tovább

Ezek a legolcsóbb lakások Budapesten

10 négyzetméteres lakódobozok is szerepelnek a legolcsóbb fővárosi ingatlanok listáján. 30 négyzetméteres garzonból kettő is van a X. kerületben. Toplista.

Pár héttel ezelőtt a legdrágább budapesti ingatlanokról készített összeállítást a Buksza, most itt a folytatás a legolcsóbbakkal.

A legismertebb ingatlanhirdetési portálok, ingtlanközvetítők (ingatlan.com, OTP Ingatlnanpont, Otthon Centrum, Duna House) kínálata alapján készült a lista. Nem szerepelnek benne az önkormányzati lakások, valamint azok, amelyeknél nincs ár vagy a feltüntetett ár nyilvánvalóan hibás: ingyen ugyanis nem lehet hozzájutni például egy 72 négyzetméteres Szondi utcai lakáshoz.

0 Tovább

Negatív kamattal ketyeghet a közszolgák lakáshitele

A kormány kedvezményes lakáshitelt nyújtana a közszolgáknak. Bár a pontos részletek nem ismertek, a sajtóban emlegetett kamatmértékek feltételezésével a Buksza végzett néhány közelítő - hipotetikus - számítást a kedvezményes konstrukcióról. Ezekből kiderül, akár negatív tartományba is kerülhet a kamat.

A Népszabadság a napokban írt arról, hogy a kormány nagyon kedvezményes hitelkonstrukciót dolgoz ki a közszférában dolgozók számára. Az előkészítő munkálatok már folynak, ezt Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára is megerősítette. A konstrukció az eddig megjelent - hivatalosan meg nem erősített információk szerint - várhatóan kedvező lesz.

0 Tovább

Vigyázz a gázszerelővel!

Az egyik szerelő azt mondta, kuka a kazán, venni kell másikat 150-200 ezerért. Telefonálgatás után jött egy másik - ugyanattól a cégtől - kicserélt egy néhány ezer forintos alkatrészt és megoldódott a probléma.  

A fűtési szezonra való felkészüléshez jön jól a következő történet. A közelmúltban leállt az egyik családtag gázkazánja, amivel egyébként már voltak gondok az elmúlt években, pedig mindössze 5 éves. A kazán nem adott magáról életjelet, nem égtek a ledlámpák, a termosztát kijelzőjéről pedig eltűnt minden, mint egy áramszünet esetén. 

Hétvége volt, telefon a cégnek, amely korábban is javította a készüléket. Az ügyeletes szerelő ki is jött, konstatálta, hogy a készüléken már volt egy elektromos panelcsere. Majd mindenféle szerelés nélkül azt mondta, hogy sajnos tönkrement megint a panel, azaz nincs vezérlés.

Vegyél olcsón másikat, 150-200 ezerért...

Két eset van - mondta - új panelt kell venni, 136 ezerért. (Egy évvel korábban ugyanez a panel 100 ezerből kijött.) De inkább azt javasolja, hogy vegyünk egy XY márkájú, sokkal megbízhatóbb kazánt, mert a meglévő mindig tönkre fog menni, mert valami csepegtetőről ráesik a víz. "Az a kazán nem is drága, 150-200 ezer forint" - tette hozzá.

Ekkor jeleztük, hogy ez igenis sok pénz. Ráadásul az egy évvel korábban megvett panelre 12 hónap a garanciát adtak, végső soron az ment tönkre, tehát ki kell cserélnie a cégnek. "Nem, ez nem lehetséges" - mondta a szerelő, ugyanis a panel nem magától ment tönkre, hanem azért, mert elázott.

"De ezt nekünk honnan kell tudnunk, nem értünk hozzá, nekünk működő kazán kell. És miért nem mondta a panelcserét egy éve elvégző kollégája, hogy el fog ázni" - kérdeztük, de erre nem tudott felelni. A szerelés beszélgetés során többször előjött azzal, hogy a másik márkájú kazán milyen jó lenne, az 10-15 évre megoldaná ezt a problémát. Azt is mondta, hogy a mostani kazán amúgy sem igazán jó a magyarországi klímában, ezt nem ide tervezték, hanem más országokba. Na ez végképp furcsa volt, hiszen egy ismert márkáról van szó, nem tűnik logikusnak, hogy teljesen más klímaviszonyokhoz tervezett gépet árulna hazánkban. 

Egyrészt az új panel miatti több mint 100 ezres kiadást nem fért bele, másrészt úgy éreztük, még érdemes futni egy-két kört. A következő hétköznap telefonáltunk a gázszerelő cégnek, hogy ez lenne a probléma, és kértünk egy vezetőt. Ő azt mondta, látatlanban nem tudja, mi a probléma, de az, hogy más országban jellemző klímaviszonyokra lenne tervezve a készülék, "egyszerűen hülyeség". Közölte, kiküld egy másik szerelőt, hogy megnézze, mi a probléma.

Hepiend

Ez a másik szerelő megnézte a készüléket, matatott a gépnél, majd kicserélt egy alkatrészt. "Ez néha tönkremegy, előfordul, 6 ezer forint lesz" - mondta. Azaz nem kell új panel 136 ezerért, vagy másik márkájú kazán 150-200 ezerért.  

A közeledő fűtési szezon miatt egyébként érdemes a kazánt kipróbálni. Ha rendellenesség van, és szerelőt kell hívni, akkor kezeljünk helyén az általa mondottakat. Ha cserét javasol, vagy méregdrága javítást, alkatrészcserét, akkor próbálkozzunk másik szakemberrel, hátha az tud jobb, leginkább olcsóbb megoldást. 

Ezekről is írta a Buksza: 

Az ország harmadának húsra sincs elég pénze

Mennyivel lehet olcsóbb a párizsi? 

Átlépte a küszöböt a liszt

Cigimacera fél áron

A Pennny is beállt a sorba

Csak pénzpocsékolásra kell a csodavíz?

2 Tovább

Buksza blog

blogavatar

A Buksza 2016. júliusától a Napi.hu-n folytatja a munkát. Mégpedig itt: http://www.napi.hu/cimkek/buksza.

Utolsó kommentek