Összesen 60 adónem van érvényben ma Magyarországon. Bár öt éve még az adónemek számának csökkentéséről volt szó, ez eddig nem jött össze. Ahogy a korábban belengetett szja-csökkentés sem látszik az előrejelzésekből, pedig szükség lenne rá, mert a fizetések elvonásában a világ élvonalába tartozik Magyarország. 
 
Az Orbán-kormány a 2010-es választások után többször is ígéretet tett arra, hogy csökkenti az adónemek számát. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter-jelöltként egy tévéműsorban a 2010-es választások után azt mondta, 12-16 adónemet kell eltörölni, Cséfalvay Zoltán, az NGM akkori államtitkára 2012 májusában pedig azt, hogy nem lesznek új adók. 2012 májusában szintén Matolcsy György ígérte meg, hogy 2013-tól 51 adónem lesz.

Az elmúlt két évben a vezető kormányzati politikusok azonban már alig beszéltek az adók számának csökkentéséről. Ennek viszonylag egyszerű a magyarázata: a csökkentés nem jött össze, sőt.

Rosszabbul állunk, mint a korábbi években. A Nemzetgazdasági Minisztérium Bukszának adott válaszából kiderül, hogy jelenleg összesen 60 darab adónem vagy adójellegű közteher van érvényben, ami meghaladja a korábbi számokat. 
 
Előkelő hely az adózási ranglistákon

 
Az adónemek számának növelése is szerepet játszhat abban, hogy Magyarország előkelő helyen szerepel az összesített adóterhelést bemutató világranglistán. Az OECD tavaly decemberben közölte, a globális átlagos adóterhelés csúcsközeli szinten van. Legalábbis a 2013-as adatok szerint 34,1 százalékos volt átlagosan a járulék- és adóterhelés a világon, ami alig marad el a 2000-ben mért 34,3, illetve a 2007-es 34,2 százalékos szinttől.

Az OECD szerint Magyarország a tizedik a listán, 38,9 százalékos GDP-arányos terheléssel. A legmagasabb mutató Dániáé, ott 48,6 százalékos az adóterhelés. A legjobb mutató egyébként Mexikóé, ahol az elvonás mértéke 20 százalék alatti. (Az előbbi adatgrafikán látszik a világranglista.)
 
A fizetések fele megy az államnak

Ha csak a fizetéseket érintő elvonásokat nézzük, akkor még rosszabbul áll Magyarország. Az OECD szintén tavaly publikált elemzése szerint Belgiumban veszi el a legtöbbet a fizetésekből az állam, a bérek közel 56 százaléka landol az államkasszában. Magyarország - annak ellenére, hogy 2010-hez képest 5 százalékponttal csökkent a mutató - 49 százalékos elvonással a negyedik, Németország és Ausztria előzi csak meg 49,3, illetve 49,1 százalékos elvonási aránnyal. A legkevesebbet a chilei állam veszi el, ott a fizetés 7 százalékát kell befizetni, ez messze a legjobb érték az OECD által vizsgált országok közül, a második helyen álló Új-Zélandon közel 17 százalékos a terhelés. (Az alábbi adatgrafikán látszik a világranglista.)

Elméletileg van sansz arra, hogy a jövőben javuljon a helyzet Magyarországon, legalábbis a korábbi nyilatkozatok alapján a kormánynak van ilyen szándéka. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter még 2013 végén a Figyelőnek adott interjújában utalt arra, hogy a kormány a személyi jövedelemadó mértékét 9 százalékra csökkentené, ami 500 milliárd forintos kiesést jelentene, de egyben jelezte, hogy erről leghamarabb az idén lehet beszélni.

Ugyanakkor az idei költségvetésben szereplő, az állami bevételekre 2018-ig készített technikai kivetítés nem számol ezzel (a linken szereplő pdf dokumentum 321. oldalán található a szóban forgó előrejelzés), az szja-bevételeknél ugyanis 2018-ig évről évre 4 százalékkal nagyobb összeg szerepel, így 2018-ban 1852 milliárd forintra számít ebből az állam.

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, akkor se habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból, hónapokból:

Ennyit fizetünk a legjelentősebb adókra: fejenként 1 millió forintot

Ezek Kecskemét legdrágább villái

Ezek Budapet legdrágább villái

Így néz ki a rezsigyilkos ház

Új adó - megutálták a napelemeket

Egy ház árát bukják a szakiskolások