A boltok főszereplőinek keresete 96-163 ezer forint között mozog. 

A Buksza szerdán írt arról, hogy a Tesco boltbezárásokat, esetleg elbocsátásokat tervez, míg az Aldi bolti eladói állást kínál. Heti 20-25 óra munkáért 143-180 ezer forintos bruttó fizetést ad a diszkontlánc.  

A Buksza pedig azt is megnézte, hogy a hivatalos országos statiszikák szerint mennyit keresnek a boltok főszereplői, vagyis az eladók, pénztárosok, árufeltöltők. Az alábbi adatgrafikán életkor és beosztás szerinti bontásban vannak felsorolva az átlagos keresetek. 

 

Érdekes például, hogy miközben a vezető eladóknál a nyugdíj előtt állók kapják a legkevesebbet, a bolti eladóknál fordítva van, a legidősebbeké a legmagasabb fizetés. A különböző bolti dolgozók közül a vezető eladók keresnek a legjobban, utánuk jönnek a pénztárosok, majd a bolti eladók, a legalacsonyabb fizetést pedig az áru- és pultfeltöltőknek adják a boltok.
 

Az adatgrafikán szereplő értékeket a Buksza a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat foglalkozásokra bontott 2013-as kereseti adatai alapján számolta, mégpedig úgy, hogy az adott összegeket 2,9 százalékkal megnövelte, mivel a legfrisebb KSH-adat szerint 2014-ben ennyivel emelkedtek a bruttó bérek. Az adatok országos átlagokat tükröznek korra és beosztásra bontva, természetesen ettől eltérő fizetések is lehetségesek. 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, akkor se habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból, hónapokból:

Így néz ki a rezsigyilkos ház

Új adó - megutálták a napelemeket

Egy ház árát bukják a szakiskolások

Több magyarországi Tescóra kerülhet lakat

Áfacsapda: büntetik az olvasókat

Megtámadták a banánt

80 ezer forint eltűnt a bukszánkból

Méregdrága lett a dollár

Kopassza meg az államot adókedvezményekkel

Egy csomó pénzt hagyunk a NAV-nál feleslegesen

Kitágul az eurózóna, Magyarország nem kíváncsi rá