Ha otthon marad a szatyor, a pénzbe kerülő áruházi zacskók helyett használjuk az áruházi dobozokat pakolásra, szállításra - azok ugyanis ingyenesek. 

Sokakkal, így a Buksza szerzőivel is előfordul, hogy a bevásárlás során a boltban, legrosszabb esetben a pénztárnál derül ki, otthon maradt a szatyor. Korábban ez nem volt gond, a boltok jellemzően ingyenesen adtak zacskókat, ma azonban már megkérik az árát.

Mérettől, bolttól, anyagtól függően 25-500 forintba kerülnek a reklámszatyrok, a sima néhány termék elvitelére alkalmas nejlonzacskókért is elkérhetnek 50-95 forintot. Ezt azonban meg lehet spórolni. 

Mégpedig úgy, hogy kérünk dobozt a boltban vagy egyszerűen elveszünk egy üreset a pultok mellől, miután kipakolták belőlük a termékeket. Több áruházban még örülnek is.  

Bár kényelmetlenebb lehet mint a zacskó, de számos előnye van. Ha két kézzel fogjuk akkor  tuti nem szakad le. Például egy kisebb csokiszeletes karton elnyelt többek között 2 üveg bort, sajtot , kenyeret, salátát, tejfölt - több terméket lehetett vele elszállítani, mint egy 50 forintos zacskóval.  

Az ingyenes dobozt otthon egyébként a kamrában tárolóként is lehet használni, és legközelebb is magunkkal vihetjük.

Ha nem kell, akkor pedig ki lehet dobni. Talán ez szól leginkább a dobozolás ellen, mivel a doboz a nejlonzacskóknál fokozottabban növeli a szeméthegyet, Azonban megpróbálhatjuk a boltba vissszavinni, de a szelektív szigeteken is van helyük. 

Ha tetszett a fenti poszt, vagy a többi poszt, akkor szeresse a Bukszát a Facebookon! 

Korábbi Buksza-posztok: 

A bukott gesztenyepürék listája

Krumpli, pürében

Kínzás lehet a földlabdás fenyőnek a karácsony

Miért pénzkidobás a lúgos víz?

Ezt a zsírégetőt el kell felejteni, mérgező lehet!

Cserpes vs. McDonald's: megmérkőznek a saláták