Február végén indul. Négy kerületben már kijelölték a dátumot. 

Az V. kerületben, február 27-én kezdi az idei ingyenes lomtalanítási sorozatot a Főkefe. (Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.) A cég a Bukszával közölte, most tette közzé a naptárat, amely szerint az V. kerület után az I. kerület jön, ahol február 28-án kell kitenni a kacatokat. A Főkefe mindig másnap viszi el a lomokat. 

Fotó: FKF Zrt.

A lomtalanítás március 1-10-e között lesz a III. kerületben, a XIII. kerületben pedig március 16-22-e között. Utóbbi két kerületben a pontos időpontot postán küldött levélben és a lépcsőházakba kitett plakátokon közli majd a Főkefe. A cég honlapján teszi majd közzé, hogy a többi kerületre mikor kerül sor.

 

A társaság azt kéri a lakóktól, hogy ne tegyenek ki:

-  a háztartásokban naponta képződő háztartási hulladékot

- ipari, mezőgazdasági tevékenység következtében keletkezett hulladékot

- veszélyes hulladékot

- építési törmeléket

- autógumit, autóroncsot

- zöldhulladékot (ág, nyesedék, lomb, fű).

A lomokat olyan helyre kell kitenni, amely járművünkkel könnyen megközelíthető. "Fontos, hogy a lomok ne tegyék az úttestre, mert akadályozhatják a forgalmat, illetve balesetet okozhatnak" - kéri a vállalat. 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, akkor se habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból, hónapokból:

Az adók paradicsoma Magyarország

Ennyit fizetünk a legjelentősebb adókra: fejenként 1 millió forintot

Ezek Kecskemét legdrágább villái

Ezek Budapet legdrágább villái

Így néz ki a rezsigyilkos házÚj adó - megutálták a napelemeket

Egy ház árát bukják a szakiskolások