Több ismerősöm, családtagom fejében is az él, hogy az egyik legdrágább piac Budapesten a Fővám téri, mert sok a külföldi, híres stbstb. Ez azonban nem igaz, legalábbis mostanság nem. 

 Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) rendszeres árfelmérése szerint a harmincnegyedik, vagyis a múlt héten a leggyakoribb zöldségek árában a Budán található Fény utcai piac viszi a prímet. (Az intézet a Fehérvári út, a Fény utcai, a Fővám téri, a Lehel úti piacon nézi az árakat). Bár a paradicsom kilója a másik vizsgált budai létesítményben a Fehérvári piacon drágább volt, a krumpliért, a fejes káposztáért és a sárgarépáért a Moszkva tér melletti piacon kellett a legtöbbet fizetni. A Fővám tér pedig nyerőben van.  


Forrás: [origo]

A különbségek százalékos mértéket nézve nem elhanyagolhatóak: a paradicsom kilója 200 forint volt a Fehérvárin, 160 felett a Lehel úton és a Fény utcában, a Fővám téren pedig 150 forintot kellett érte adni. Vagyis ugyanannyi pénzből negyed kilóval többet lehetett megvenni a Fővám téren, mint a négy megállóval arrébb lévő Fehérvári úti piacon. A másik három zöldség esetében is a Fővám tér kínálta a legalacsonyabb árakat, a káposzta kilója 80, a krumplié 100 forint alatt volt, a sárgarépáért pedig 170 forintért lehetett hozzájutni. Nem egyedi esetről van szó, mert az néhány héttel korábbi felmérése szerint szintén a Fővám tér az olcsóbbak között volt, igaz, akkor nagyjából fej-fej melletti versenyben volt három piac, kivéve a Fény utcát, ami a legdrágábban kínálta a szóban forgó zöldségeket. 

 Persze nem hiszem, hogy a különböző ennivalókért egyik piacról át kellene szambázni a  másikra a teli szatyrokkal, de az arányok mindenképpen figyelemre méltóak. A felmérés szerint mindenképpen pontot szerzett a Fővám tér a konkurensekkel szemben.