Csütörtökön azt írtam, hogy ideje feltankolni cukorból, mert az egyetlen magyarországi - a kaposvári cukorgyárat - működtető Magyar Cukor Zrt. tulajdonosa, az osztrák Agrana-csoport vezérigazgatója Johann Marihart azt nyilatkozta, a cég októbertől húsz százalékkal emeli a cukor árát a világpiaci árak emelkedése és az uniós piacon kialakult egyensúlytalanság miatt. A bejegyzés címét jobb lett volna felkiáltójel helyett kérdőjellel ellátni.
A cégvezér szavaiból nem derült ki, hogy a magyar piacon lesz-e áremelés és merre fognak menni az árak a jövőben. Azóta viszont többet tudunk. A Kapos Televízió online oldalán csütörtökön megjelent hír szerint a kaposvári cukorgyárat működtető osztrák cég, az Agrana a tévével közölte: Johann Marihart az osztrák médiában felhívta a figyelmet, hogy a több mint 20 százalékos áremelést kizárólag az osztrák piacon alkalmazzák. Az indok ugyanaz, cukor világpiaci ára és Európa cukorhiánya. Van egy fontos korábbi, a csütörtöki bejegyzésben nem szereplő hír, ami szintén befolyásolhatja a vásárlók döntését. Mégpedig az, hogy Fischer Béla, a Magyar Cukor Zrt. vezérigazgatója a Somogy Online-nak szeptember elején azt mondta, sikeres lesz az idei cukorkampány és a hazai piacon mostanában nem várható számottevő áremelkedés. Ezek alapján pedig mindegy, hogy mikor veszünk cukrot.
Mivel se jós, se cukoripari szakember nem vagyok, nem tudom merre fognak menni az árak. Annyit tudok tenni, hogy több budapesti és a környékén lévő boltban a napokban feljegyzem a cukorárakat, hogy a későbbiekben kétséget kizáró bizonyíték legyen az árak változásáról.
A segítőkész, napokban elsősorban cukrot vásárló olvasókat pedig kérem, ha tehetik, akkor árulják el, mennyiért vették a terméket, ha a számla fényképét is elküldenék az egyenesen szuper lenne. Az árakat kommentként vagy a bukszaládába, azaza a bukszalada@freemail.hu címen várom.
Utolsó kommentek