A hivatalos statisztika szerint 6 százalékos inflációval indult az év, de sok vásárló úgy érzi, hogy ennél is többet kell fizetnie az ennivalóért. Mi mennyivel lett drágább? Az árak feltérképezésére a héten az [origo] felkereste azokat az áruházakat (Spar, Tesco, Auchan), amelyekben ősszel is készítettünk árkörképet.
"Nem érdekel, mit mutat a statisztika. Többe kerül minden, ez egyre jobban idegesít. Emiatt anyámék telkén már ültettem is például borsót, de a jövőben bővül a paletta, krumplival, hagymával. Remélem, a jövőben nem kell annyit vásárolnom" - mondta az egyik nagy hipermarket előtt egy fiatal, Budán lakó nő, aki az élettársával él.
Benzin, áfa
A nő dühétől függetlenül a statisztika is azt mutatja, hogy egyre drágább a bevásárlás Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hivatalos statisztikája szerint az élelmiszerek ára januárban 5,5, februárban már 6 százalékkal emelkedett. Az inflációt a drága benzin (szállítania mindenkinek kell) és a magasabb áfa is hajtja, igaz, az utóbbi csak lassan szivárgott be az árakba.
A drága benzin a spórolást is nehezíti. A szüleinél veteményest gondozó nő arra is panaszkodott, hogy „míg a budapesti piacokon vagy áruházakban - hosszas utánajárással - tudok szerezni 120 forintért egy kiló jobb minőségű krumplit, addig alig harminc kilométerre 33-ért is megkaphatom kilóját. Vagyis megkaphatnám, ha a benzin drágulása miatt nem gondolnám meg kétszer is, hogy mikor használom az autót."
Az alsó kategória árai jobban emelkedtek
"Nem tudom pontosan mennyivel hagyok többet a pénztárakban, de érezhető, hogy nőtt a kiadásom" - mondta egy családapa az egyik bolt előtt . Ezzel összhangban nyilatkozott egy másik férfi, aki azt mondta, hogy 5-10 százalékkal többet költ nagyjából ugyanazokra a termékekre. Hozzátette: pontos kimutatást nem vezet, és nem ugyanazokba a boltokba jár.
A nagyításért kattintson a képre!
A különböző áruházakban eltérően alakultak az árak novemberhez viszonyítva, de összességében emelkedtek: a három áruházban összeállított kosarak átlagértéke tavaly november óta 5 százalékkal nőtt.
A legjelentősebb mértékben a mélyalmos tojás ára emelkedett, közel 60 százalékkal, a másik véglet a csirkemellfilé, amely közel 10 százalékkal lett olcsóbb. Jelentősebb drágulást mutat még a friss tej és az ásványvíz, mindkettő ára 10 százalékot meghaladó mértékben nőtt. Csökkent viszont a cukor, a margarin és a liszt ára. A spagetti is olcsóbb lett, ami azért érdekes, mert egyik alapanyaga a legjelentősebb drágulást elérő tojás, ám az ipari felhasználású tojásnál csak később jelentkezik majd az áremelkedés. Az összeállított bevásárlókosár alapján az jár legrosszabbul, aki az Auchanban vásárol, ott 10 százalékkal emelkedtek az árak, míg a Tescóban szinte változatlanok maradtak (Az, hogy ki hol jár jól, nagyban függ természetesen attól is, hogy mit vesz.)
A nagyításért kattintson a képre!
Az olcsóbb termékek árai jobban emelkedtek, mint a márkásoké. Igaz, nem ugyanazok a termékek szerepelnek a kosarakban, ez pedig torzítja a képet, de az arányok ennek ellenére beszédesek. Az olcsó kosárban is a tojás viszi a prímet, 70 százalékos áremelkedéssel. Jókora, több mint 20 százalékos drágulást produkált a párizsi, a hagyma és a krumpli. A vizsgált termékek közül mindössze kettőnek ment lejjebb az átlagos ára, a kenyér 18, a liszt 9 százalékkal lett olcsóbb. A vizsgált áruházak közül a Sparban emelkedett leginkább a legolcsóbb termékek ára. Aki ott csak ilyet vásárol, több mint 16 százalékkal fizet többet most, mint tavaly novemberben.
Utolsó kommentek