Az elmúlt időszakban egyre több boltban váltak elérhetővé a kerámiabevonatos edények. Laikusoknak úgy tűnhet, ezek igyekeznek átvenni a teflonos edények szerepét. Veszélyesek-e ezek az edények?  

A kérdés azért is fontos, mert a teflonos edényekről kiderült, hogy sérülés esetén veszélyesek lehetnek. A trónkövetelő kerámiabevonatos edényekről Szigeti Tamás, a független laboratóriumot működtető Wessling szakértője a Bukszának azt mondta: "A kerámiatálak, -edények, -tepsik a csomagolóanyagokhoz hasonlóan az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkező anyagok közé tartoznak. 

Ebből következően az EU élelmiszerlánc-biztonsági rendszerében is ennek a státusznak megfelelő követelményeket kell kielégíteniük. Vagyis: úgynevezett migrációs vizsgálatoknak kell alávetni az ilyen eszközöket, amelyek azt mutatják meg, hogy milyen anyagok kerülhetnek az ételekbe, ha ezekkel süt vagy főz az ember. 

Helyükre jöhetnek a kerámiabevonatosak - Forrás: Origo

A kerámia edények a festékanyagai általában valamilyen ásványi anyagból készült színezékek. Ennek következtében a kerámiaedényekből és a kerámiabevonatokból főként fémek, fémvegyületek (főleg fémoxidok) törhetnek utat az készülő fogásba, ha a gyártás során technológiai hiba történt, illetve olyan alapanyagokból készültek, amelyek nem alkalmasak élelmiszerekkel való érintkezésre. "Ilyen eset azonban ritkán fordul elő" - mondta Szigeti Tamás. 

 

A kerémiabevonatos és kerámiából készült edényeknél az a legfontosabb, hogy csak azt szabad megvenni, amelyeken feltüntették az élelmiszeripari alkalmasságra való tulajdonságot. "Ha ilyen jelölést nem látunk a terméken, azt ne vásároljuk meg. Ha véletlenül mégis megvásároltuk, ételt semmiképpen ne tegyünk bele" - mondta a szakember. A biztonságos edényeket a megbízható üzletekben érdemes megvásárolni, míg az utcai árusnál kapható edényekkel azért érdemes óvatosan bánni. 

A kerámiából készült és kerámiabevonatos edények azonban sérülhetnek, ebben az esetben szilánkok pattanhatnak le a tárgyakról, amelyek az ember tápcsatornájába kerülve fizikai sérülést okozhatnak. Ahogy a konyhai edényeknél megszokott, jelentős árkülönbségek lehetnek a különböző kerámiabevonatos edények között, ám Szigeti Tamás szerint az ár és a migráció között nem szabad, hogy összefüggés legyen: a legolcsóbb, de az élelmiszerek tárolására, főzésére, sütésére alkalmas kerámiaedényeknek az ártól függetlenül meg kell felelniük az EU előírásainak. 

Összességében a kerémiabevonatos edények biztonságosnak mondhatóak, és könnyen lehet, hogy átveszik a teflonos edények szerepét. az viszont tény, hogy az összevissza karcolt, edények, legyenek azok kerámiabevonatosak, teflonosak, vagy egyéb anyagokból gyártottak, ezek élelmiszer-biztonsági jellemzői rosszabbak, mint hibátlan edényeké. (Az élelmiszerekbe előszerettel beköltöző vegyületekről a Laboratórium.hu cikkében olvashat részletesen.) 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, akkor se habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból, hónapokból:

Durva Merci paranoiás despotáknak

Változhat egy jogsiszabály

Nagyot haraphat a fizetésből az influenza

Zseniális tervek a magyar euróra

Aprópénzt kapnak a bajban lévők