Kedden bemutatták a jelenlegi húszeurós utódját. A Bukszának nagyon tetszik. 

Folytatódik az euróbankjegyek 2013-ban megkezdett cseréje. Az Europé-sorozatból az 5 euróst 2013-ban, a 10 euróst tavaly vezették be, a 20 euróst pedig kedden mutatták be. 

Az új 20 eurós - Forrás: Európai Központi Bank

Az új, a korábbinál biztonságosabb, azaz nehezebben hamisítható bankjegy november 25-én kerül forgalomba. Újdonság a bankjegyen kialakított hologramos "ablak", amelyben Europé arcképe látható a pénz mindkét oldalán. 

Az új bankó másik oldala - Fotó Európai Központi Bank

Mario Draghi, az EKB elnöke az új 20 eurós bankjegyről azt mondta: „Az arcképes ablak igazi bankjegy-technológiai innováció. Az euróorendszer erőfeszítéseinek eredményeként az eurobankjegyek továbbra is nehezen hamisíthatók. Mindez pedig erősíteni fogja az euróövezet 338 millió lakosának a bankjegyekbe vetett bizalmát.” 

 

Fotó: Európai Központi Bank

Ezen a linken jobban megvizsgálható az új bankjegy, és összehasonlítható az elődjével is. 

Az egyik legnépszerűbb bankjegy

Az összes címlet közül a 20 eurós az egyik leggyakrabban használt bankjegy, hiszen az ATM automatákon keresztül széles körben terjesztik, elárusító automatákban és jegyautomatákban is lehet fizetni vele, és a kiskereskedők is gyakran megvizsgálják valódiságát a pénztárnál, kisméretű készülékek segítségével.

Mi a további menetrend? 

Az új sorozat többi bankjegyét fokozatosan, több év alatt vezetik be, érték alapján emelkedő sorrendben. Mivel a címletek nem változnak, a 20 euróst után az 50, a 100, a 200 és az 500 eurós következik majd. 

Az Europé-sorozat bankjegyeit Reinhold Gerstetter független berlini bankjegytervezőt készítette. Az új bankók tervezésében - az első sorozathoz hasonlóan - látássérültekkel is közreműködtek, hogy ők is könnyen felismerhessék azokat - derül ki az Európai Központi Bank összefoglalójából.

Mi lesz a régiekkel? 

A régi eurók korlátan ideig megőrzik értéküket: bár az elhasználódásuktól függően előbb-utóbb bevonják őket, erről az Európai Központi Bank idejében tájékoztatást ad, de az eurózóna jegybankjaiban a bevonás után is be lehet majd váltani a régieket. 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, akkor se habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból, hónapokból:

Munkanélküiség, ahogy még nem látta

Komplett falu kiadó

Leváltják a 20 euróst

Jön az új tízeurós

Új érmékkel bővült az eurócsalád

Új pénzt köszönt Európa