Meglehetősen borús képet festettek a jövőről kereskedelmi vezetők a héten egy szakmai rendezvényen: a Tesco illetékese, a kereskedelmi szövetség szakemberei, a Coop Hungary vezetője szerint ahhoz, hogy 3 százaléknál nagyobb mértékben emelkedjen a kiskereskedelmi forgalom, egyszerűbben a boltok forgalma, legalább három évet kell várni. 


Forrás: AFP

Ez sajnos a gazdaságnak rossz, de nekünk, vásárlóknak egy oldalról biztosan jó, az árak várhatóan nem fognak jelentősen emelkedni - leszámítva persze az áfaemelésből adódó többletet. Kérdés persze, hogy a gyenge kereslet miatt a cégek mennyivel emelnek majd árat.

A kereskedők magukat is reklámozták, egy szakmai elemzésre, illetve számításra hivatkozva közölték, ha az elmúlt években az inflációt érvényesítik a tej árában, akkor ma több mint 600 forintba kerülne egy liter tej. El lehet képzelni, mennyi tej fogyna ilyen ár mellett - semennyi, szinte. 

Egy szó mint száz, az valószínűsíthető, hogy boltok lent tartják majd az árakat a szűkre szabott bukszák és a verseny miatt. Másként: a 600 forintot tejnek nincs itt az ideje.