A Magyarországra látogató külföldiek közel 260 milliárd forintot vertek el az első negyedévben. Vagyis naponta átlagosan 2,9 milliárdot. 

178 milliárd forintot költöttek különböző cikkekre, szolgáltatásokra az év első három hónapjában több napot Magyarországon töltő külföldiek. Ez 20 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot - derül ki a friss hivatalos adatokból

Fejenként naponta 14,3 ezer forintot költöttek, és átlagosan közel hat napot töltöttek itt. legnépszerűbb térségek, városok között volt Budapest és a Nyugat-Dunántúl, az Alföld iránti érdeklődés viszont csökkent.  


Jönnek, költenek - Fotó: Origo

Az egy napra Magyarországra látogató turisták ezzel párhuzamosan 81 milliárd forintot költöttek, ami szintén emelkedést jelent. Ők fejenként naponta 12,3 ezer forintot hagytak a magyarországi kasszákban. Ag egynapos turisták nem elsősorban vásárolni, hanem szórakozni, üdülni jöttek, elsősorban Ausztriából és Szlovákiából.

A külföldi turisták tehát összesen - az egy évvel korábbinál 15 százalékkal többet -, összesen 259 milliárdot költöttek, ami naponta átlagosan 2,9 milliárdos tételt jelent. A nagyobb költekezésében szerepet játszik a gyengébb forint is, de csak egy kisebb részét magyarázza a növekedésnek, az euró ugyanis csak 4 százalékkal drágult 2013 első negyedéhez képest.

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon ! Ha véleménye van a témáról, ne habozzon