Feltéve, hogy egyáltalán lesz netadó, és megmarad 2016-ban is. Akkor ugyanis eltűnhetnek a roamingdíjak az EU-ban, és megjelenhetnek a külföldi szolgáltatóknál olyan mobilos csomagok, amelyek netadómentesek, ezáltal esetleg olcsóbbak.

A kedden ismertette a kormány az adóterveit, amelyek között szerepel az internetadó bevezetése. A tervek szerint az adó gigabájtonként 150 forint lehet, magánszemélyeknél havonta maximum 700, cégeknél legfeljebb 5 ezer forint lenne az adó.

Fotó:Origo

Bár egyelőre tervezetről van szó, sőt, az Origo cikke szerint figyelemelterelés miatt dobták be a netadót, így sem az adó bevezetése, sem annak mértéke nem biztos, ahogy azt is lehetetlen megjósolni, hogy, ha lesz is netadó, akkor annak mekkora részét építik be áraikba a telekommunikációs cégek. Akárhogy is lesz, az Európai Unió "Behálozott kontinens" című jogszabálycsomagja szerint olyan szabályok léphetnek életbe a jövőben az Európai Unión belül, amelyek átrendezhetik az esetleges netadó piac átalakuló piacot.

Az EU egyik célja: "a roamingdíjak kiszorítása a piacról: a roamingdíjak 2016-ban vagy még korábban történő kivezetését szolgáló jutalmazó-büntető fellépés". Összességében az uniós javaslatcsomag lényegében határok nélkülivé tenné az európai mobilpiacot.

Az persze nem életszerű, hogy 1-2 gigabájtos havi forgalom után fizetendő adó néhány száz forint miatt külföldi szolgáltatóra váltana valaki, de azért lehetnek olyan mobilosok, mobilnetezők, akiknek 2016-ban a netadó létezése esetén érdemes lesz szétnézniük a külföldi csomagok között. A Buksza szerint elképzelhető a roamingdíjak eltörlése után az is, hogy a szolgáltatók más országokban piacon lévő leányvállalatai a magyar ügyfeleknek szánt netadómentes, és az itthoninál olcsóbb csomagokkal rukkolnak elő.

Fotó: Origo

Mindez egyelőre szigorúan feltételezés, ahogy a netadó is csak egy tervezet, és még 2016 is messze van. Mindazonáltal ezt a forgatókönyvet is érdemes számba venni a jövőben.

A Postr-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. 100 százalékos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.