Akik nem szeretnének a fontos levelekről szóló értesítővel bíbelődni, azokon segít a fénykép.

Mindennapos eset, hogy a hivatalos, fontos leveleket az érintettek nem tudják átvenni, mert nincsenek otthon, amikor a postás hozza. Ebben az esetben egy értesítő kerül a postaládába, amellyel az adott postahivatalban átvehető a levél.

Forrás: Origo

Az értesítő azonban otthon maradhat, mondjuk aznap, amikor a postára menne az ember. Mások pedig nem feltétlenül akarják bővíteni a náluk lévő papírok számát, megint mások képtelenek rendet tartani, náluk elkallódhat a papír.

Márpedig ez az irat nagyon fontos, mert a postán erre adják ki a küldeményt a rajta lévő azonosító és dátum alapján. Ha nincs meg az értesítő, akkor a címzett neve és címe alapján nagyon macerás lenne előkeríteni - legalábbis a Körtér melleti postahivatalban ezt mondták, amikor a Buksza az otthon maradt értesítő nélkül állított be oda. 

Végül az lett a megoldás, hogy az otthon felejtett értesítőről készült fotót elküldték a a Bukszan telefonjára, így a kulcsfontosságú adatok bemondása után azonosítható lett a levél.

Az iratokkal bajban lévők tehát azonnal fényképezzék le az értesítőt, amikor megérkezik, mégpedig úgy, hogy látszódjon a dátum és az azonosító. Így a postán a telefonos fotó alapján be tudják mondani a szükséges adatokat, és nem kell az értesítővel bajlódniuk. (Ehhez az kell, hogy a telefon se maradjon otthon.) Persze lehet, hogy más postákon elég a nevet bemondani a levél felvételéhez, mindenesetre semmiképp nem baj, ha megvannak fotón a küldeményt azonosító adatok, és ez a megoldás más fontos iratoknál is alkalmazható. 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon ! Ha véleménye van a témáról, ne habozzon

Korábbi Buksza-posztok: 

Ez nagyon fog hiáynozni a nyugdíjasoknak

Veszélyben az Ötöslottó trónja

Rengeteget veszítenek a magyar szerencsejátékosok

Lebuktatták a fogyókúragyilkost

40 kilós fogyás csoda nélkül