Az ország egyik legdrágább ingatlanát összevissza hirdetik: a Várkert kaszinónak korábban helyet adó ingatlan vendéglátós egységként 2,3 milliárdért vihető, kastélyként azonban már 2,44-3 milliárdért kínálják. A budapesti kéglitoplistát vezető Országház utcai ingatlan árát 300 millióval csökkentették két hét alatt, a második helyen álló svábhegyi kastély pedig az OTP-nél még mindig 1,8 milliárd, de akad hirdetés, amelyben 2,3 milliárdos összeg szerepel.  

A legdrágább budapesti lakóingatlanokat bemutató összeállítás után a Buksza napirenden tartja a témát, ugyanis az érintett ingatlanok ára közel sem egyértelmű.  

300 milliós árcsökkenés

A két héttel ezelőtti összerakott listán első helyen végző, a Budai Várban található lakás akkor 2,117 milliárdos összeggel szerepelt, ám úgy fest, az összeg túl magas volt a lehetséges vásárlók számára, ugyanis az ingatlan eladási árát, azóta 1,827 milliárd forintra módosították, tehát egy csinos villa árának megfelelő 290 millió forinttal, csökkent az ár.

Esett az ár, 290 millióval - Forrás: Ingatlan.com

Az alacsonyabb árral még mindig az első helyen áll a lakóingatlanok között a lakás, bár a listán második helyen álló svábhegyi kastély az OTP Ingatlanpont adatbázisában továbbra is 1,8 milliárdos eladási árral szerepel, az Ingatlan.com oldalán az egyik hirdető 2,286 milliárdért tette fel. Utóbbi oldalon tehát most ez a legdrágább. 


Hirdetik 2,3 milliárdért, de 1,8 milliárdért is - Forrás: Ingatlan.com

De nem ez az egyetlen óriási különbség az ingatlankínálatban. Ha a nem lakóingatlanok között körülnézünk, akkor érdekes találatok jönnek elő. Az ipari, mezőgazdasági és építési ingatlanokon kívül az ország egyik legdrágább ingatlanának számító, Várkert-kioszk (korábban kaszinó) épülete az egyik kiemelkedő példa. 

Több ingatlaniroda 2,447 milliárdos eladási árat szabott meg meg, de akad, amelyik 3 milliárd feletti az árat tett ki. Nem arról van szó, hogy az euró árfolyama miatt lenne különböző az ár: előbbi hirdetések ugyanis 8 millió eurós árat jelölnek meg, míg utóbbi 10 millió eurós árat hirdet.

Az épületet azonban a vendéglátó-ipari egységként is hirdetik, úgy még olcsóbb: a hirdetésben 2,3 milliárdos összeg szerepel. A több mint 100 éves épületet már évek óta gazdára vár: a Népszabadság és a hvg.hu cikke szerint 2010-ben és 2011-ben is 4 milliárdot kértek érte. 

Forrás: Ingatlan.com

A Duna partján fekvő műemlék épület egyébként 1879-ben épült Ybl Miklós tervei alapján. Összesen 1200 négyzetméteres, van benne többek között recepció, több terem, galéria, hűtőkamra. A Várkert felújítása miatt a közvetlen környezet felkapott lesz, így könnyen lehet, hogy rövidesen gazdára talál. Kérdés persze, hogy mennyiért. (A nevezetes épületről és a történetéről itt és itt olvashat részletesen.)

Ha tetszett a fenti poszt, vagy a többi poszt, akkor szeresse a Bukszát a Facebookon!