Októbertől húsz százalékkal emeli árait a cukorgyártással foglalkozó osztrák Agrana-csoport - közölte szerdán a cég vezérigazgatója Johann Marihart, aki a cukor világpiaci árának emelkedésével és az európai cukorpiac egyensúlytalanságaival magyarázta a döntést. (Marihart azt mondta, az uniós cukorpiaci szabályok évi 13,3 millió tonna cukor megtermelését engedik, miközben a fogyasztás meghaladja a 17 millió tonnát. )
A magyar vásárlók számára a bejelentés azért érdekes, mert az Agrana az egyetlen magyar cukorgyárat működtető Magyar Cukor Zrt. tulajdonosa. Bár a cégvezető külön nem tért ki arra, hogy Magyarországon is emelik-e az árat, ha a teljes cégcsoportra vonatkozik a döntés, akkor jó eséllyel itthon is nő majd az ár. (Magyarországon az uniós rendszer szerint valamivel több mint százezer tonna cukrot lehet előállítani cukorrépából, miközben az éves fogyasztás háromszázezer tonnára rúg.)
![Tavasszal Szlovákiába is jártak a magyar cukrot venni Forrás: [origo] - Magócsi Márton](http://images.postr.hu/uploads/blogs/5616/58695/post_58695_20110908082103.jpg?full=1)
Forrás: [origo] - Magócsi Márton
Bár az árak mozgását lehetetlen előre megjósolni, a cukorpiaci feszültségek nyilvánvalóak, ezt jelzi, hogy az év elején is elszabadultak a cukorárak, februárban tizenöt, márciusban pedig közel harmincszázalékos volt a drágulás; a Magyar Cukor augusztusban Dél-Amerikából importált nádcukor finomításába kezdett. Az árcsökkenésre ezek alapján kisebb az esély, mint a drágulásra.
Ha az Agrana-vezér bejelentéséből indulunk ki, akkor a jövő hónaptól a cukor akár 50-60 forinttal drágulhat kilónként, ezért szeptember következő heteiben a cukor lehet a slágertermék a boltokban. Mivel a cukor korlátlan ideig megőrzi a minőségét, akár nagyobb mennyiséget is érdemes bezsákolni - akár karácsonyi sütiszezonra.
A korábbi tapasztalatok alapján érdemes korán kapcsolni: az év elején ugyanis a cukorláz miatt a kereskedők ceruzája is vastagabban fogott. A márciusi harmincszázalékos cukordrágulást a KSH szakértője furcsállotta, mondván az áremelkedésre nem adtak magyarázatot a világpiaci és a termelői árak. Szerinte a drágulásnak pszichológiai oka volt, a felvásárlási lázat meglovagolva a kereskedők egyre jobban megemelték az áraikat.
Ha észrevétele van, hozzászólna, ne habozzon kommentelni vagy írni a bukszalada@freemail.hu címre.
Utolsó kommentek