Az átalakulás előtt álló MTVA negyedévente több mint 3 milliárd forintot fizet bérköltségekre. A legmagasabb havi fizetés 2 millió, a legalacsonyabb pedig alig több mint 100 ezer forint. Az átlag pedig 400 ezer forint felett van.

Nagyszabású átalakítás folyik a közmédiumokat működtető Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál: március közepétől ugyanis az M1-ből hírtévé lesz, jönnek új csatornák, emellett egy 177 embert érintő leépítésre is sor kerül.

Az MTVA-telep - Fotó: Origo

A Buksza arra volt kíváncsi, hogy az átalakuló állami médiamamutnál eddig mekkorák a fizetések, és a márciusi bővítés után hogyan fest majd a bértábla. Valamint arra, hogy a leépítés nagyságrendileg mekkora megtakarítást eredményezhet.

Az idei bérköltségek és fizetések alakulására vonatkozó kérdésre az MTVA sajtóosztálya a Bukszának azt felelte: "A közmédia rendszerében számos változás történik az év első felében, az átalakítások még folyamatban vannak, melyek a munkavállalói állományt is érintik, ezáltal befolyásolva az éves bérköltség-tervezést is." Ezekre tekintettel a 2015-ös évre jelenleg még nem tudnak pontos adattal szolgálni. Az MTVA közölte továbbá. "Az év elején lezajlott bértárgyalások lezárultak és ennek eredményeként megkötött bérmegállapodás alapján a foglalkoztatottak jelentős részénél 1,5 százalákos béremelés lesz várható." Az MTVA arra a kérdésre, hogy milyen sávban szóródnak a fizetések azt válaszolta: a legalacsonyabb fizetés az aktív dolgozókat és a közfoglalkoztatottakat is figyelembe véve havi bruttó 101,5 ezer forint, a legmagasabb fizetés pedig havi bruttó 2 millió forint.