Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Aprópénzt kapnak a bajban lévők

Az átlagsegélyből kevesebbre futja, mint 2000-ben.

A közmunkaprogram miatt az állam 2013-ban kevesebbet költött segélyekre, összesen közel 140 milliárd forintot. Ez 4,4 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, és trendfordulót jelent,mivel a korábbi években nőtt az összeg - többek között ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss összeállításából.

Fotó: Origo

Az adatok borús képet festenek a segélyezés, és a segélyezettek helyzetéről. A leglényegesebb adatok:

- 2013-ban a segély átlagos összege egy lakosra vetítve 14 ezer forint volt, ami reálértéken - tehát az inflációt is figyelembe véve - közel 6 százalékos csökkenést jelentett az előző évhez képest.

0 Tovább

80 ezer forint tűnt el a bukszánkból

A magyarok többsége anyagi bizonytalanságban él: a családok háromnegyede képtelen lenne fedezni egy 66 ezer forintos hirtelen jött kiadást. Az egy főre jutó nettó jövedelem pedig 2006 óta 80 ezer forinttal csökkent.

Kedvezőtlen képet fest a magyar családok anyagi helyzetéről a Központi Statisztikai Hivatal friss - A jóllét magyarországi indikátorrendszere című -összeállítása.

Fotó: Szabó Balázs/Origo

A terjedelmes (58 oldalas) anyag szerint a magyar családok többsége pénzügyi bizonytalanságban él. A statisztikusok azt mérték, hogy a magyar családok körében mekkora azoknak az aránya, akik képesek fedezni egy, jövőben elképzelt, hirtelen jött nagyobb összegű - 66 ezer forintos - kiadást. Az eredmény pedig azt mutatja, hogy a családok háromnegyede ezt nem tudta volna kifizetni 2013-ban.

0 Tovább

Hány magyart öl meg a dohányzás?

Siralmas képet fest egy friss statisztika, amelyből kiderül, évente egy kisváros lakosságával végez a dohányzás Magyarországon. 13 év alatt pedig 275 ezer ember halt bele. Míg a férfiak esetében a statisztika javulást mutat, a nők esetében romlott a helyzet.

Röviden

- 2012-ben 13 éve nem látott szintre nőtt a dohányzáshoz köthető halálozások száma Magyarországon

- 2012-ben 21 746 ember halt meg emiatt, 2000 óta pedig 275 ezer

Forrás: Origo

- a többlethalálozások hatoda írható a dohányzás számlájára

- az elmúlt 13 évben a férfiaknál kedvező folyamatok zajlottak, a nőknél azonban egyre nagyobb problémát jelent a dohányzás

- a dohányzás leginkáb rákos és keringési megbetegedéseken keresztül felelős a halálozásokért

0 Tovább

Az uborka megverte a többieket

A KSH kedden közölte az inflációs adatokat. Persze a gazdaság szempontjából a fő adat, a maginfláció és a nyugdíjas infláció a legfontosabb, de egy csomó érdekesség van a táblahalmazban. 

Számomra ez:

vizsgált termékek versenyében az uborka lett a győztes, ha a júliushoz viszonyítjuk az árakat. Egy kiló uborkáért 219 forintot kellett fizetni júliusban a statisztika szerint, egy hónappal később azonban 13 százalékkal többet. A narancsé az ezüstérem 8,4 százalékos drágulással, a 95-ös benzin pedig  a harmadik lett 2,7 százalékos eredménnyel. 

A sor másik vége a zöldségeké: a paradicsom 29 százalékkal lett olcsóbb, az árcsökkenési versenyt ezzel megnyerte. Dobogós a krumpli és a fejeskáposzta, előbbi 25,5, utóbbi 18,5 százalékkal lett olcsóbb.

Az előző bejegyzésekben túlreprezentált cukor havi szinten jól szerepelt, 3 százalékkal olcsóbb lett. Az éves eredménye azonban még mindig kiábrándító, tavaly augusztushoz képest közel 50 százalékkal drágult. 

0 Tovább

Ideje feltankolni!

Októbertől húsz százalékkal emeli árait a cukorgyártással foglalkozó osztrák Agrana-csoport - közölte szerdán a cég vezérigazgatója Johann Marihart, aki a cukor világpiaci árának emelkedésével és az európai cukorpiac egyensúlytalanságaival magyarázta a döntést. (Marihart azt mondta, az uniós cukorpiaci szabályok évi 13,3 millió tonna cukor megtermelését engedik, miközben a fogyasztás meghaladja a 17 millió tonnát. )

A magyar vásárlók számára a bejelentés azért érdekes, mert az Agrana az egyetlen magyar cukorgyárat működtető Magyar Cukor Zrt. tulajdonosa. Bár a cégvezető külön nem tért ki arra, hogy Magyarországon is emelik-e az árat, ha a teljes cégcsoportra vonatkozik a döntés, akkor jó eséllyel itthon is nő majd az ár. (Magyarországon az uniós rendszer szerint valamivel több mint százezer tonna cukrot lehet előállítani cukorrépából, miközben az éves fogyasztás háromszázezer tonnára rúg.)

Tavasszal Szlovákiába is jártak a magyar cukrot venni Forrás: [origo] - Magócsi Márton
Forrás: [origo] - Magócsi Márton

Bár az árak mozgását lehetetlen előre megjósolni, a cukorpiaci feszültségek nyilvánvalóak, ezt jelzi, hogy az év elején is elszabadultak a cukorárak, februárban tizenöt, márciusban pedig közel harmincszázalékos volt a drágulás; a Magyar Cukor augusztusban Dél-Amerikából importált nádcukor finomításába kezdett. Az árcsökkenésre ezek alapján kisebb az esély, mint a drágulásra. 

Ha az Agrana-vezér bejelentéséből indulunk ki, akkor a jövő hónaptól a cukor akár 50-60 forinttal drágulhat kilónként, ezért szeptember következő heteiben a cukor lehet a slágertermék a boltokban. Mivel a cukor korlátlan ideig megőrzi a minőségét, akár nagyobb mennyiséget is érdemes bezsákolni - akár karácsonyi sütiszezonra.

A korábbi tapasztalatok alapján érdemes korán kapcsolni: az év elején ugyanis a cukorláz miatt a kereskedők ceruzája is vastagabban fogott. A márciusi harmincszázalékos cukordrágulást a KSH szakértője furcsállotta, mondván az áremelkedésre nem adtak magyarázatot a világpiaci és a termelői árak. Szerinte a drágulásnak pszichológiai oka volt, a felvásárlási lázat meglovagolva a kereskedők egyre jobban megemelték az áraikat. 

Ha észrevétele van, hozzászólna, ne habozzon kommentelni vagy írni a bukszalada@freemail.hu címre. 

1 Tovább

Buksza blog

blogavatar

A Buksza 2016. júliusától a Napi.hu-n folytatja a munkát. Mégpedig itt: http://www.napi.hu/cimkek/buksza.

Utolsó kommentek