Hiába azonos a tartalom, az e-könyv adója többszöröse a hagyományos társainak. Nincs mese, ez az uniós szabály. És ez így is marad.

Bár a tartalom teljesen ugyanaz, mégis kétféle áfa vonatkozik az e-könyvekre és a hagyományos könyvekre - előbbiekre sokkal magasabb adót kell fizetni. Persze más élmény az e-könyvet és a papíralapú társát olvasni, de ez a poszt most nem erről szól.  

Fotó: Origo

Ha ugyanis szigorúan csak a tartalmat nézzük, akkor magasabb, 5 százalék helyett 27 százalékos áfát, lényegében büntetést fizetnek az e-könyvet vásárlók.

550 vagy 160 forint?

Számokban ezt azt jelenti, hogy például D. Tóth Krisztina Húszezer éjszaka című műve e-könyvként a Bookline oldalán 2590 forintba kerül, sima könyvként - ráadásul akciósan - 3290 forint. Logikus, hogy az e-könyv olcsóbb (nem kell nyomtatni, raktározni stb.), ám az e-könyv esetében az áfatartalom 550 forint, hagyományos társánál 157 forint.

Tehát ugyanazért a tartalomért közel négyszer annyi adót kell fizetni, ha elektronikusan vesszük, mintha papíralapon jutnánk hozzá. Másként: ha kedvezményes lenne az e-könyv áfája, akkor 2140 forintért kapható lenne az ominózus könyv, vagyis közel 20 százalékkal lehetne olcsóbb. (D. Tóth Krisztina könyve csak egy példa a sok közül, a Bookline ezt a művet dobta fel elsőként az e-könyveknél, ezért szerepel ez a posztban.) 

Könyv, mint szolgáltatás

Az e-könyv magasabb áfájának az uniós szabályozás az oka, az ugyanis az e-könyvet szolgáltatásnak tekinti, nem pedig terméknek. A Buksza arról érdeklődött az szaktárcánál, miért van ekkora különbség, és lehetséges-e az e-könyvekre alacsony áfát alkalmazni.

Fotó: Origo

A Nemzetgazdasági Minisztérium a Buksza kérdésére közölte: digitális - azaz fájlokban vagy egyéb, nem fizikai adathordozón terjesztett - könyvek 5 százalékos áfakörbe sorolására uniós tagállamként nincs lehetőség.

Az áfa ugyanis közösségi szinten harmonizált adó, és csak az uniós áfairányelv rendelkezéseivel összhangban lehet szabályozni. Kérdéses irányelv pedig kimondja, mely termékek és szolgáltatások tartozhatnak a kedvezményes körbe, az elektronikus könyv nem tartozik ide. Mégpedig azért, mert a könyvek digitalizált tartalma nem termékértékesítésnek, hanem elektronikus szolgáltatásnak minősül. Ez utóbbira pedig a tagállamok nem alkalmazhatnak kedvezményes kulcsot.

A lényeg az, hogy a könyvformájú, papíralapú könyvek, vagy a cd-n, dvd-n, pendrive-on egyéb - szó szerint - kézzel megfogható adathordozón terjesztett könyveknél az áfa 5 százalék. Azok a könyvek, amelyek adatállományként, fájlként, virtuálisan léteznek, 27 százalékos áfával adóznak. 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, ne habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból, hónapokból:

Bezárhatja 13 üzletét a magyar Tesco

Új banán jöhet

A legdurvább élelmiszer-drágulás

80 ezer forint eltűnt a bukszánkból

Méregdrága lett a dollár

Kopassza meg az államot adókedvezményekkel

Egy csomó pénzt hagyunk a NAV-nál feleslegesen

Kitágul az eurózóna, Magyarország nem kíváncsi rá