Júliusban jelennek meg a jegybank következő emlékpénzei, amelyek a "nemzet mindenesének", Fáy Andrásnak állítanak emléket. Az egyik kétezer, a másik ötezer forint névértékű lesz. Az emlékpénzekkel egyébként lehet fizetni, csak nem érdemes.

"Ha nem Széchenyit illetné a legnagyobb magyar jelző - akkor ez Fáy Andrásnak járna ki, és ha nem Deák Ferenc volna a haza bölcse - akkor Fáy Andrást illetné ez a cím; így azonban csupán a nemzet mindenese" - írta Fáy Andrásról szóló tanulmányában Mikszáth Kálmán. (A nemzet mindenese jelzőt Fáy unokatestvére, jó barátja, vitatársa, Szemere Pál író, költő találta ki.)

A takarékpénztár régi székhelye a mai Károlyi utcában - Fotó:Wikipedia

Fáy András a reformkor egyik fontos közéleti szereplője volt, legfőbb munkájának a Pesti Hazai Első Takarékpénztár létrehozását tartják. Az 1840 -ben megalapított korabeli bank lényegében a mai OTP elődje. Fáy emellett dolgozott színigazgatóként (az 1830-as években, a Budára érkezett kassai társulatnál), foglalkozott a protestáns egyház ügyeivel s a nevelés kérdéseivel. Egy ideig valóságos alvezére volt Széchenyinek, akit politikai eszményének tekintett. Fáy megfontolt volt, elhatárolódott a radikális eszméktől, nem követte a kossuthi irányzatot sem. A forradalom után pedig vissszavonult a közélettől.