Tetszik a vasárnapi boltzárról szóló KDNP-s javaslat a Fidesz-frakciónak, de kiegészítenék azt. 

A Fidesz-frakció támogatja a KDNP vasárnapip boltzárról szóló javaslatát - jelentette be Rogán Antal, a képviselőcsoport vezetője a Hvg.hu szerint

Fotó: Origo

A Fidesz-frakció azonban a következőkkel egészítené ki a tervezetet: 

- Javasolni fogják a törvénytervezet címének módosítását, mert Rogán szerint ez arról szól, hogy vasárnap senkit ne dolgoztassanak, nem pedig arról, hogy az üzletek nyitva vagy zárva lehetnek-e.

- Fidesz kezdeményezi, hogy az adventi időszakban nyitva lehessenek a kereskedelmi egységek. A kormánypárt úgy változtatná meg a tervezetet, hogy nem csak a 400 négyzetméter lesz a nyitvatartás felső határa, hanem azt is megszabnák, hogy csak azok a boltok lehetnek nyitva, ahol valóban a tulajdonos, vagy valamelyik családtag dolgozik. (Tehát a 400 négyzetméternél kisebb boltok közül is csak azok lehetnének nyitva, amelyekben a tulaj vagy a családtagok dolgoznak.)  

- Rogán azt mondta: ahol adventkor vagy egyébként nyitva vannak vasárnap a boltok, ott megfelelő pótlékra lesz szükség, szerinte nem elképzelhetetlen az 50 százalékos pótlék. 

- Arra a kérdésre,megtörtént-e az a kereskedelempolitikai egyeztetés, amelyet korábban Orbán Viktor miniszterelnök ígért, azt mondta, hogy a KDNP egyeztetett a szakszervezetekkel, erről tájékoztatta a Fideszt, amely a Fidesznek elegendő. 

- Arra a kérdésre pedig, hogy a munkaadókkal volt-e egyeztetés, azt mondta, hogy ebben az ügyben a munkavállalók érdekét képviselik.

- Rogán nem tart attól, hogy a vasárnapi boltzár miatt leépítésekre kerülne sor. Szerinte amiatt, hogy a boltok egy napra zárva tartanak, a kereslet nem fog csökkenni, vagyis a forgalom a többi napon növekszik majd, ami a jelenlegi személyzet fenntartását eredményezi a Fidesz reményei szerint. 

A Buksza a kovetkező cikkekben írt a vasárnapi boltzárról: 

Hány forintos játszma a vasárnapi boltzár?

Így keürlhető ki a vasárnapi boltzár

Mit mondott korábban Orbán, Rogán és Lázár a vasárnapi boltzárról?

A gazdagok is szeretnek vasárnap költekezni

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, ne habozzon