A legmagasabb átlagfizetést nyújtó - orvosokat házhoz küldő - amerikai cég forintban közel 50 millió forintot ad egy évre a dolgozóinak egy friss toplista szerint. A rangsor első harmadában kevésbé ismert cégek szerepelnek, az olyan nagyvállalatok, mint a Google, a Yahoo, az Apple vagy éppen a Twitter csak a második vonalban kaptak helyet. 

Az Egyesült Államokban 34,75 ezer dollár - 7,8 millió forint - az éves átlagfizetés, a legjobban fizető vállalatok persze ennek többszörösét adják a dolgozóiknak.

Meglepő, hogy a 7/24wallst.com gazdasági portálon publikált, a legjobban fizető amerikai cégeket tömörítő lista élén kevésbé ismert cégek találhatóak.

Messze a legtöbbet a 2002-ben alapított Apogee Medical fizeti. A cég specialitása, hogy az ott dolgozó orvosok, nővérek a házhoz mennek a betegekhez, ezért átlagosan 220 ezer dollárt, vagyis közel 50 millió forintot vihetnek haza évente. 

Bár a lista legelején nincs it-szektorban érdekelt cég, azonban az látszik, hogy az ágazat képviselői többségben vannak a 15-ös toplistán: a rangsorban szerepel a Google, az Apple, a Twitter, a Yahoo, de helyet kapott rajta a kevésbé ismert hálózati eszközöket gyártó Juniper Networks is, ahogy a mérnöki szoftvereket fejlesztò Autodesk is. Azt, hogy az üzleti tanácsadásból jól lehet élni jelzi a Boston Consulting Group vagy az AT Kearney listás helyezése. A pénzügyi ágazatot ketten képviselik, a Barclays Capital bank és a kártyamamutként ismert Visa.  

Ha tetszett a fenti poszt, vagy a többi poszt, akkor szeresse a Bukszát a Facebookon!