Érdekes, hogy a leggazdagabbak egy kupacban, Csopak környékén vannak. A Buksza-összeállításból az is kiderül, hogy a turizmus nem elég a balatoni településeknek, az ott élők többsége ugyanis az országos átlagnál rosszabbul él.   

A Központi Statisztikai Hivatal átfogó képest rajzol most megjelent elemzésében (pdf) a magyarországi turizmus egyik központjaként működő balatoni régióról. A turizmus nyilvánvalóan fontos az ott élők számára, ám a statisztika alapján nem elég. "Az országos átlaghoz képest a Balaton üdülőkörzet lakossága valamivel kedvezőtlenebb jövedelmi helyzetben van" - derül ki a KSH elemzéséből. 


A Balatonon - Fotó: Csernátony Csaba - Buksza

Az adóhivatali adatok szerint 2012-ben a balatoni régióban 100 főre vetítve 45 fő, a munkavállalási korban lévők esetében edig 100-ból 70 ember fizetett személyi jövedelemadót, szemben az 44, illetve 68 fős országos átlaggal.

Alsóörs, Csopak, Kékkút a legjobbak között

Egy adózó éves jövedelme átlagosan 1,53 millió forint volt a kérdéses térségben, ebből 242 ezer forint adót fizettek fejenként, ami 359 ezer, illetve 62 ezer forinttal marad el az országos átlagtól. A balatoni régióba tartozó összesen közel 180 település közül a Veszprém megyeiek állnak a legjobban: Alsóörs, Balatonalmádi, Csopak , Kékkút, Paloznak  kivételével mindenhol az országos átlagnál kisebb átlagjövedelem. (A linkekről látszik, hol vannak az szóban forgó települések.) Olyan nagyobb és ismertebb városok sem érik el az átlagot, mint Balatonfüred, Tihany, Fonyód vagy éppen Keszthely.


Gazdag falvak egy kupacban - Forrás: Google Maps

A gazdag települések, AlsóörsBalatonalmádiCsopak KékkútPaloznak mellett még vannak átlag feletti települések. A fejenként befizetett adó ugyanis további öt településen GamásonBalatonhenyén , FelsőörsönSiófokon és Zalakaroson magasabb az országos átlagnál. Érdekes - ahogy az a fenti térképen is látszik -, hogy a gazdagabb falvak közül több, Alsóörs, Felsőörs, Csopak, Paloznak, amellett, hogy egy megyében találhatóak, lényegében egy kupacban vannak, néhány kilométerre vannak csak egymástól, de a szintén gazdagnak számító Balatonalmádi sincs túl messze tőlük.

Csopak jó helyezése egyébként sem meglepő: Csopak volt a leggazdagabb az ezer főnél nagyobb lélekszámú település Magyarországon a GfK Piackutató két évvel ezelőtt publikált elemzése szerint

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon ! Ha véleménye van a témáról, ne habozzon  

Korábbi Buksza-posztok: 

Vesztésre áll a magyar millliárdosgyár

Problémás a tescós párizsi és a Lidl virslije

A Spart utánozhatja az Auchan

Fizetések: teljesen szétszakadt az ország

Tényleg beteg? Kérjen vissza 289 ezer forintot a NAV-tól!

Mi kell a kutyának?

Veszélyben az Ötöslottó trónja?