Vendégszerző írása

A Bács-Kiskun és Szabolcs megyei nőknek jut a legkevesebb, a budapesti férfiaknak pedig a legtöbb. Közel 50 ezer a havi különbség. 

Legutóbb arról volt szó, hogy a nyugdíjba vonulás után mekkora összeg hiányozhat az érintettek pénztárcájából az átlagok alapján. Az országos átlagokon belül azonban a fizetések mellett a nyugdíjak is jelentős különbségek mutatnak, emellett a nőknek jóval kevesebb jut, mint a férfiaknak. 

A Központi Statisztikai Hivatal - 2013 januári - adatai alapján készült infografikából kiderül, hogy a budapesti férfiak kapják a legmagasabb nyugdíjat, a legalacsonyabb összeg pedig a Bács-Kiskun és Szabolcs megyei nőknek jut. Emellett az is látszik, hogy mindössze három megye van, ahol az átlagnyugdíj meghaladja az országos átlagot.