Jelenleg 350 ezer főre becsülhető az országból kivándoroltak száma. Többségében a fiatalok hagyják el az országot, általában diplomások, közvetlenül diploma után. A célország pedig általában Németország, Ausztria, illetve Anglia, azok közül, akik kivándorolnak, a KSH adatai alapján 84 százalékuk munkát is talál. Hazajönni azonban csak 10 százalékuk akar. A nyugdíj nekik is jár, kérdés, hogy miként.

Mivel több százezer embert érint, érdemes áttekinteni, mi lesz azokkal, akik több uniós országban is dolgoztak, azaz, náluk hogy alakul a nyugdíjazás rendszere? Első és legfontosabb tudnivaló, hogy ebben az esetben a nyugdíjjogosultságok összeadódhatnak, és mindenképpen abban az országban kell leadni a kérelmet, ahol éppen él – kivéve akkor, ha az adott országban sosem rendelkezett munkaviszonnyal.

Fotó: Origo - Lantos Gábor

Utóbbi esetben ott kell benyújtatni a nyugdíjkérelmet, ahol legutoljára dolgozott. Innentől nincs is vele a magánszemélynek több dolga, azt, hogy hány országban és meddig dolgozott, az adott országnak kell összegyűjtenie, ahová a kérelemmel fordult - derül ki az EU külföldi munkavállalásra készített nyugdíjiránytűjéből

Időben kell lépni

A kérelemmel sem kell sokat bajlódnunk, a kérelem postázása azon ország hatóságának a felelőssége, ahol legutoljára munkaviszonnyal rendelkeztünk, még azelőtt, hogy elérné az előírt nyugdíjkorhatárt. Érdemes azonban a korhatár előtt fél évvel beadni a kérelmünket, hiszen a több országból beszedett nyugdíj megállapítása több időt vehet igénybe.

Azt is fontos figyelembe venni, hogy az EU országaiban jelenleg nem egységes a nyugdíjkorhatár; éppen ezért érdemes előre érdeklődni, hogy mi vonatkozik az emberre. Ha például az egyik nyugdíjat előbb kezdik folyósítani, mint a másikat, befolyásolhatja az összeg mértékét, így – ebben az esetben – például érdemes megváltoztatni a nyugdíjfolyósítás kezdő időpontját.

A kérelem mellett azért akad más teendő is: különböző dokumentumokat kell összegyűjtenünk, ami szintén országonként változó. A banki adatokra és valamilyen személyazonosságot igazoló okiratra mindenképpen szükség van, de a további szükséges iratokról érdemes az adott országban érdeklődni.

Mennyi lesz?

Hogyan számolják ki a nyugdíjat? Első lépés, hogy a különböző országok a saját szabályaik és az általunk befizetett járulékok alapján kiszámolják a nyugdíjat. Különösen figyelni kell akkor, ha az adott országban egy évnél kevesebb ideig volt munkaviszonyunk, hiszen vannak országok, ahol rövid időszakokra nem biztosítják a nyugdíjat. Nem kell azonban aggódni, ezek a hónapok sem vesznek, csak majd azok az országok fogják figyelembe venni a kalkuláláskor, ahol hosszabb ideig volt munkaviszonyunk. 

Az egyes országok összeadják a munkával töltött hónapokat, éveket, és megnézik, hogy ha ezeket kizárólag az adott ország saját rendszerébe fizettük volna be, milyen összeg jönne ki. Ezután ezt fogják arányosan hozzáigazítani a valójában az országban töltött munka idejéhez. 

Konkrét példa

Az országonkénti nyugdíjösszeg megállapítása után az EU egészére vetítve korrigálják az összeget. Az EU konkrét példája szerint, ha 20-20 évet dolgoztunk két különböző országban, és az egyikben havi 800 euró, a másikban havi 900 euró nyugdíj jár a munkánkért.

Ugyanakkor az EU egészére vetítve a külföldi járulékfizetési időszakok miatt az arányosítás után 1000, illetve 1150 euróra jön ki a havi nyugdíj, akkor nem az előbbi összesen 1700 eurós összeg, hanem az utóbbi, 2150 euró jár. 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon ! Ha véleménye van a témáról, ne habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból:

Hol adják a legtöbb nyugdíjat? 

Hitelmatek: ki mennyi kaphat jövőre?

Nyugdíj: mínusz 70 ezer

Átírhatják a személyi igazolványról szóló szabályt

Fogamzásgátlókat vontak ki a forgalomból

Álarcos mérgek bujkálhatnak az ételeinkben