Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kopassza meg az államot adókedvezményekkel!

A Buksza összeszedte a legnépszerűbb, legtöbbeket érintő adókedvezményeket, amelyekkel könnyíteni lehet a családi büdzsén. Kérje el az államtól, ami jár.

A Buksza összeállításában csak azok a - cafetérián kívüli - kedvezmények szerepelnek, amelyek egyrészt legalább 10 ezer embert érintenek, érinthetnek, másrészt nem megtakarítási célúak. Tehát nem szerepelnek benne például az ételutalványokra, az önkéntes nyugdíjpénztári befizetéshez, a nyugdíj-előtakarékossági számlához vagy a nyugdíjbiztosításhoz járó kedvezmények.

Családi adókedvezmény

A családi adókedvezmény gyerekek után járó családi pótlékra jogosultaknak jár. Egy vagy két gyerek esetén gyerekenként havi 10 ezer forint, három vagy több gyereknél pedig gyerekenként 33 ezer forint a kedvezmény. A kormány tervei szerint a kedvezmény mértéke 2016-tól emelkedik: 2019-re a a kétgyerekes családoknál a gyerekenkénti havi 10 ezer forintos adókedvezmény fokozatosan 20 ezer forintra emelkedik.

Forrás: Origo

A Nemzetgazdasági Minisztérium Bukszához eljuttatott statisztikája szerint ez a családi adókedvezmény a legnépszerűbb, 2013-ban 1,1 millióan éltek vele.

0 Tovább

Elvis volt idén a legdrágább

Az idén elkelt legdrágább művészeti alkotáson Elvis látható, triplán. Közel 82 millió dollárt, azaz több mint 21 milliárd forintot adtak érte.

Az amerikai Huffington Post listába rendezte az idei év legdrágább alkotásait. Az első helyen Andy Warhol világhírű művész 1963-ban készült Triple Elvis (Ferus type) című alkotása szerepel, a kép a Christie's aukciós ház őszi árverésén 81,9 millió dollárért kelt el. Ez forintban több mint 21 milliárdnak felel meg.

0 Tovább

Gyógyszert a netről? Csak tőlük!

48 olyan gyógyszertár van Magyarországon jogosultak internetes gyógyszereladásra. Kizárólag tőlük érdemes venni gyógyszert.

A neten elérhető gyógyszerek fele hamisítvány - közölte pár napja az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). Nem csoda, hogy a gyógyszerhamisítás óriási biznisz, világszerte 150 milliárd dolláros piacról lehet szó.

Azon túl, hogy a hamis gyógyszerek megvásárlása pénzkidobás, veszélyesek lehetnek. Éppen ezért csak megbízható helyről szabad rendelni gyógyszert. 

48-an vannak

Fontos szabály, hogy Magyarországon receptköteles (vényköteles) gyógyszert nem lehet a neten keresztül rendelni, mert ezek a gyógyszerek csak orvosi előírásra és nagy részük folyamatos orvosi ellenőrzés mellett használható.

Recept nélküli gyógyszereket pedig csak azokból szabad rendelni az interneten, amelyek erre engedélyt kértek és kaptak. Jelenleg 48 ilyen patika van az országban, ezek rendelkeznek internetes gyógyszereladásra szóló engedéllyel, és rendszeresen ellenőrzi őket a hatóság. Ezen a linken érhető el az a hatósági a lista, amely felsorolja, mely patikákból szabad gyógyszert rendelni az interneten.

A többi forgalmazót felejtsék el!

Külföldről hogyan?

Az interneten keresztül külföldről is lehet gyógyszert rendelni. Az ÁNTSZ többek között figyelmeztet arra, hogy másik uniós országban működő cégek csak vény nélkül kiadható gyógyszert küldhetnek magyarországi megrendelőknek, receptköteleset nem.

Ha valaki mégis találkozik ilyen esettel, akkor jelezze ezt az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnak. Ahogy arról is érdemes tájékoztatni az hivatalt, ha valaki más országból olyan gyógyszert rendelt, amelyhez nem csatolták a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség és Szervezetfejlesztési Intézet Országos Gyógyszerészeti Intézete (GYEMSZI-OGYI) által jóváhagyott, magyar nyelvű kísérőiratokat (címke, betegtájékoztató).  

Megjelölik a megbízható patikákat

A netes gyógyszereladást az Európai Bizottság is szigorúan kezeli: egy idén nyáron  megszületett rendeletben ismertették a biztonságos netes gyógyszertárak egységes logóját, valamint a patikák hitelességét, biztonságosságát elérő műszaki követelményeket. A logó 2015 második felétől lesz mindenütt elérhető. Erről ebben a Buksza-posztban olvashat részletesen.

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, ne habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból, hónapokból:

Kitágul az eurózóna, Magyarország nem kíváncsi rá

Lecserélik a 20 eurós

A világ legdrágább fotója

Hány évre számíthatnak a magyarok?

Kik adnak 50 ezerrel nagyobb fizetést?

Ezek a kormány kedvenc települései

Menük pokoli árakon

Hány forintos játszma a boltzár?

Örüljünk a magyar gyógyszerszigornak!

Megjelölik a megbízható netes patikákat



0 Tovább

Kitágul az eurózóna

Csütörtöktől Litvánia is tagja lesz a valutaövezetnek. Magyarország jó darabig nem kér belőle.

Csütörtöktől bővül az eurózóna: Litvánia belépése után összesen 19 ország használja majd hivatalos pénzként az eurót. (Az eurózóna tagjai mellett több ország van, ahol - külön megállapodás alapján - szintén az euró a mindennapos fizetőeszköz, ilyen például Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, míg Montenegró és Koszovó hivatalos megállapodás nélkül vette át az eurót.)


Litvánia mostani csatlakozása előtt, idén nyáron határozták meg az átváltási árfolyamot: 3,45 litas ér 1 eurót. A litasszal 2015. január 16-ától már nem lehet fizetni, de a meglévő érméket, bankjegyeket határozatlan idei visszaváltják. (1 litas mostani árfolyamon 91 forintot ér.) 

11-ből 19 lett

Az eurót egyébként 1999-ben vezették be számlapénzként 11 országban (Belgium, Németország, Franciaország, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Ausztria, Hollandia, Írország, Finnország, Luxeumburg), majd Görögország 2001-ben vezette be szintén számlapénzként.

Forrás: Európai Központi Bank
 Euróérmék Európa-szerte - a képre kattintva nagyobb méretben is megjelenik a kép

2002-ben pedig megjelentek az euróérmék és -bankjegyek ebben a 12 országban. Később további államok csalatkoztak: 2007-ben Szlovénia, 2008-ban Málta és Ciprus, 2009-ben Szlovákia, majd jöttek a balti államok 2011-ben Észtország, 2014-ben pedig Lettország lépett be az eurózónába, most pedig Litvánián a sor. 

Messze van a magyar euró

Magyarország egyelőre nem kíváncsi az euróra függetlenül attól, hogy teljesíti-e a feltételeket. Orbán Viktor miniszterelnök többször is jelezte, rövid távon - néhány éven belül - nem számol az euróval. 2011 elején például azt mondta, 2020 előtt elképzelhetetlen a magyar euró, tavaly novemberben pedig azt, nem években, hanem évtizedben, évtizedekben kell gondolkodni a magyar euróról.

A forint euróra való cseréjével azért sem lehet számolni, mert a Magyar Nemzeti Bank idén szeptemberben az új tízezres bevezetésével kezdte meg a nagyszabású bankjegycserét, amelynek keretében 2018-ig a meglévő bankjegyeket biztonságosabbak váltják fel. Ez pedig arra utal, hogy 2018-ig semmiképp nem lesz magyar euró, és várhatóan még pár évig utána sem. 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, ne habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból, hónapokból:

Lemondhatunk a műanyag forintokról

Melyik a legnépszerűbb forintbankjegy?

A 3 billió forintos bankjegycsere

Jön az új tízeurós

Új érmékkel bővült az eurócsalád

Új pénzt köszönt Európa

0 Tovább

Hány évre számíthatnak a magyarok?

Nemzetközi összevetésben a várható életkor alacsony Magyarországon, emellett magas a halálozási ráta és a dagadtak aránya is. A románok rövidebb életre számithatnak, pedig ott nagyon kevés az elhízott ember.

December elején jelent meg az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) átfogó 2014-es egészségügyi felmérése, amely szerint Magyarország eredményei javultak a korábbi évekhez képest, de nem áll túl jól.

Forrás: Origo

Például a születéskor várható élettartam Magyarországon az OECD szerint - 2012-ben - 75,3 év volt. Ez az 1990-ben mért 70 év körüli szinthez képest számottevő javulás, ugyanakkor az 79,2 éves uniós átlagtól elmarad, és az európai listán a legrosszabbak közé tartozik. Az uniós országok közül a románok, a bolgárok, a lettek és a litvánok kilátásai rosszabbak, ők 74,1-74,5 évre számíthatnak az OECD szerint.

6 Tovább

Karácsonyfák horror áron - 2,6 milliárd egyetlen darabért

Az idei szezonban 10 ezer dolláros műfenyő volt az egyik legdrágább karácsonyfa. Tavaly pedig Japánban kiállítottak egy arany fát, amely 10 millió dollárt, azaz 2,6 milliárd forintot ért.

A világ egyik legnépszerűbb online áruháza, az Amazon.com kínálatában szerepelt a világ feltehetően egyik legdrágább karácsonyfája: a műfenyőért közel 10 ezer dollárt kellett fizetni - írta a CNBC amerikai gazdasági televízió hírportálja hétfőn. (A fából akkor még lehetett rendelni, kedden azonban már nem volt elérhető.)

Forrás: Amazon.com

A forintban közel 2,6 millió forintos műfenyő 4 láb magas, azaz több mint 120 centis. A pink izzókkal felszerelt fa égésgátló, emellett könnyedén összeszerelhető a leírás szerint.

A CNBC megemlítette, hogy az olyan luxusáruházak, mint az londoni Harrods, jóval olcsóbban adnak karácsonyfát: 468 dollárért (120 ezer forint) vásárolható náluk karácsonyfa, az online boltban pedig fele ennyiért kapható.

Az Egyesült Államokban a Neiman Marcus luxusmárka karácsonyfája tartozik a legdrágábbak közé, amelyért 850 dollárt, közel 220 ezer forintot kell fizetni.

0 Tovább

Pénz, amely becsaphatja a gazdáját

Magyarországon a műanyag pénznek nincs jövője. Ez nem is feltétlenül baj.

"Az a legnagyobb probléma, hogy sokszor összeragadnak a műanyag pénzek" - mondta a Buksza egyik olvasójának rokona, aki Kanadában él. "Fokozottan kell figyelni arra, hogy ne verjem át magam. Azaz ne fizessek többet egy-egy alkalommal" - fogalmazta meg a műanyag pénzek legnagyobb problémáját.

Fotó: Somogyi Nóra

Szerinte ebből a szempontból jobbak voltak a régi, papíralapú bankjegyek, de a többi dolog rendben van. "Ugyanúgy be lehet őket gyűrni a zsebünkbe, össze lehet hajtogatni őket és a többi" - mondta.

0 Tovább

Lecserélik a 20 euróst

Ahogy Magyarországon, az eurózónában is zajlik a bankjegycsere. A soron következő bankjegy a 20 eurós. 

Jövőre, február 24-én mutatják be az új 20 euróst, amely az Európé névre keresztelt új eurósorozat legújabb tagja lesz - közölte az Európai Központi Bank. Az új húszeurós a 2013-ban bevezetett öteuróshoz, és az idén piacra került tízeuróshoz hasonlóan biztonságosabb lesz, azaz nehezebben lehet majd hamisítani.  

Forrás: Európai Központi Bank

„Az EKB és az euróövezet nemzeti központi bankjai örömmel várják az újbóli szoros együttműködést a bankjegykezelő berendezések gyártóival, forgalmazóival, üzemeltetőivel és tulajdonosaival. Hiszen végül is ők azok, akik az új bankjegy forgalomba bocsátása előtt előkészítik gépeiket és berendezéseiket az új pénz elfogadására” - nyilatkozta Yves Mersch, az EKB igazgatóságának tagja.

Forrás: Európai Központi Bank

A tízeurós bevezetésénél az EKB közölte, hogy az új bankjegysorozat tervezésében látássérültek is részt vettek, így ők is könnyebben használhatják majd az új pénzeket. Számukra kedvező, hogy az Európé-sorozat címletei minél nagyobb összegűek, annál nagyobb méretű a bankjegy, így a látássérültek könnyen tudják majd csoportosítani a pénzüket, de az a megoldás mindenki számára megkönnyíti az új euróbankók kezelését.

További segítség elsősorban a látássérülteknek, hogy az Európé-sorozat bankjegyeinek szélén vonalkasor található. A címletérték nagy, vastagon szedett, dombornyomott számmal van feltüntetve, amely könnyen kitapintható a bankjegy előoldalán. Az első sorozat meghatározó színei az Európé-sorozaton sem változnak, viszont élénkebbek, ami még könnyebbé teszi a címletek megkülönböztetését.

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, ne habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból, hónapokból:

Jön az új tízeurós

Új érmékkel bővült az eurócsalád

Új pénzt köszönt Európa


4 Tovább

Ők a legdrágább politikusaink

Mármint ők kerülnek a legtöbbe az adófizetőknek. 10 országgyűlési képviselő van, aki az üzemanyagkeretet leszámítva kihasználja a lehetséges juttatásokat. Így havonta közel 1,4 milliót kapnak összesen. A Buksza felsorolja őket, és bemutatja a vagyonbevallásaikat is.

A politikusok vagyoni helyzete hetek óta slágertéma. A Buksza arra volt kíváncsi, kik azok a képviselők, akik a negyedévente változó összegű üzemanyag-térítést leszámítva igénybe veszik a lehetséges juttatásokat, vagyis az irodabérlet- és lakásbérlet-hozzájárulást, valamint a mobiltelefon-keretet. (A képviselőknek nem jár cafeteriakeret.)

Fotó: Pályi Zsófia

A Buksza megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, idén június eleje és november vége között a képviselők átlagosan havi bruttó 745 473 forintot kaptak. Bruttó összegről lévén szó, az összegből lejön a személyi jövedelemadó és a járulékok (egészségbiztosítási, mukaerő-piaci, nyugdíj-biztosítási). Szintén havi bruttó 745 473 forint jár a 2012-ben létrehozott új posztot betöltő, úgynevezett nemzetiségi szószólóknak.

0 Tovább

Ezt néztük a moziban az idén - Hiába gyűlölték a győztest

A Transformers negyedik részét szinte minden kritikus egyöntetűen utálta. A mozifilmek idei versenyén mégis diadalt aratott. 

A Buksza már nyáron írt a Tranformers negyedik részéről, és a robotfilmsorozat összesített bevételéről. Most újra előkerült a film, mivel az idei mozifilmek bevételi versenyét utcahosszal nyerte a Box Office Mojo statisztikái szerint.

Forrás: UIP Dunafilm

A robotos film világszerte 1,09 milliárd dollárt (279 milliárd forint) termelt, ami 315 millió dollárral (80,6 milliárd forint) haladja meg A galaxis őrzői marveles képregény-feldolgozás 772 millió dolláros (198 milliárd forint) eredményét. Az Egyesült Államokban egyébként fordított volt a helyzet: a Transformers csak 245 millió dollárt (63 milliárd forint) hozott, szemben A galaxis őrzői 332 millió dollárt (85 milliárd forint) ért el.) Visszatérve a világranglistához. A harmadik a Disney boszorkányos filmje, a Demóna, amely 757 millió dollárjával (194 milliárd dollár) alig maradt el A galaxis őrzőitől. (Az Origo Filmklubjának Tranformers-kritikáját itt olvashatja el, A galaxis őrzőiről szólót itt, a demónás kritika pedig itt található.)

A ranglistán az X-Men idei epizódja lett a negyedik, az ötödik pedig az Amerika kapitány lett, előbbi 746 millió dolláros (191 milliárd forint), utóbbi pedig 714 millió dolláros (183 milliárd forint) bevételt ért el. Bár még egy hét hátravan, a sorrend jó eséllyel nem fog megváltozni.

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, ne habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból:

Mi lesz a beragadt szabadsággal? Jár érte pénz?

A világ legdrágább fotója

Kik adnak 50 ezerrel nagyobb fizetést?

Ezek a kormány kedvenc települései

Menük pokoli árakon

Hány forintos játszma a boltzár?

0 Tovább

A félelem tüntette el a magyar betegeket

Nem buli táppénzre menni a munkahelyről. Inkább rendes szabadságot vesznek ki a magyarok, betegszabi helyett. Egyrészt félnek, másrészt a táppénz nem vonzó. Emellett egyre egészségesebbek.

A táppénzen lévők száma az elmúlt években jelentősen csökkent, annak ellenére, hogy a foglalkoztatás növekedett. A jelentős visszaesés a szabályváltozásokkal magyarázható, amelyek rontották a táppénzes feltételeket.

Forrás: Origo

A fontosabb lépések közé tartozott, a munkaviszony megszűnése után igényelhető, úgynevezett passzív táppénz időszakának 90 napról 30 napra történő rövidítése, majd 2011-ben történő megszüntetése. Valamint a táppénzplafon csökkentése, azaz egyre kevesebb pénz járt a táppénzen lévőknek. Ugyanez számokban: 2009-ben a maximális napi táppénz összege 9533 forint, 2011 májusában bevezetett szigorítás eredményeként 5200 forintra csökkent volt - derül ki a KSH összefoglalójából. A maximális napi táppénz a minimálbér függvényében változik, a táppénz egy napra járó összege nem haladhatja meg a minimálbér 200 százalékának harmincad részét, ezért 2014-ben, a 101,5 ezer forintos minimálbér alapjánt az idén 6767 forint volt a plafon az OEP tájékoztatója szerint.

0 Tovább

Lesznek pici Auchanok - legyen saját Auchanja!

A kisebb boltokban, a franchise-rendszerben és az online kereskedelemben lát fantáziát az Auchan.

Az Auchan hosszú távra tervez, és terjeszkedéssel számol. "Egyfelől szeretnénk folytatni az áruháznyitásokat a közepes méretű áruházakkal, egy franchise-rendszer elindításával 300 négyzetméter alatti áruházakban megjelenni, végül pedig elindítanánk az e-kereskedelmi tevékenységünket" - mondta az Indexnek adott interjújában Dominique Ducoux, az Auchan magyarországi vezérigazgatója. (A botláncokat, köztük az Auchant érzékenyen érintő vasárnapi boltzárról szólót törvényt egyébként kedden fogadta el a parlament.)

Fotó: Origo

A világon több országban is működtet franchise-rendszert az Auchan, így ez Magyarországon sem kivételes dolog. "És vannak is már olyan kereskedők, akik megkerestek bennünket, hogy szeretnének ebben a franchise-ban részt venni"- közölte Ducuox.

0 Tovább

Jönnek az áfamentes autók

Elsőként a zöld rendszámok jöhetnek, már jövőre. Később csökkenhet nullára az elektromos és kábellel tölthető hibrid autók áfája. További állami támogatás sem elképzelhetetlen, emellett szerepel a tervekben egy elektromos autókból álló közösségi autóflotta Budapesten. Így lesz az elektormos autók hazája Magyarország.

Különféle hibrid, illetve elektromos autók elterjesztését tűzte ki célul a kormány a Jedlik Ányos Tervben. Az egyik legfontosabb lépés, hogy az érintett autókat áfamentessé tennék, emellett ezek az autók zöld rendszámot kapnának, valamint a buszsávot is használhatnák, és a parkolás is kedvezményes lenne - jelentette be még októberben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Fotó: Buksza/Csernátony Csaba

A Buksza arról érdeklődőtt a szaktárcánál, konkrétan mikor léphetnek életbe az ambicíózus tervekhez szükséges intézkedések.

A lényeg:

- a megkülönböztetés és a kedvezmények (zöld rendszám, áfamentesség, buszsáv használata, ingyenes parkolás) csak a kábellel tölthető és tisztán elektromos autókra vonatkozik majd

- jövőre már megjelenhet a zöld rendszám

- az áfamentesség bevezetésének időpontja még kérdéses

0 Tovább

Árat emelt a Meki a VIII. kerületben

A sajburger hagyományosan az egyik legolcsóbb McDonald's termék, ára azonban két VIII. kerületi egységben átlépett egy határt: 300 forint feletti tartományba került. 

Egy évvel ezelőtt még 290 forint volt egy sajtburger ára több McDonald's-étteremben, például a Blahán. Ma már azonban két forgalmas - VIII. kerületi - egységben is átlépte a 300 forintos szintet a termék ára. A hétvégén a Baross utca és a József körút sarkán lévő egységben 310, a szomszédos Blaha Lujza tériben pedig 320 forintba került a termék, ami 7-10 százalékos drágulás éves szinten.  

Forrás: Origo

Bár az összes éttermet nem járta végig a Buksza, de a metróval vagy akár gyalog közelben lévő (nem VIII. kerületi) egységekben még 290 forintba került a népszerű burger. Az Örs vezér téri Árkádban, az Astorián, a Deák téren, valamint a lánc első magyarországi üzletében, a Régiposta utcában egyaránt 290 forintba került a sajtburger a hétvégén. 

Alexnek köszi a segítséget. 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, ne habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból:

A világ legdrágább fotója

Kik adnak 50 ezerrel nagyobb fizetést?

Ezek a kormány kedvenc települései

Menük pokoli árakon

Hány forintos játszma a boltzár?


3 Tovább

Havi nettó: kik adnak 50 ezerrel többet?

Kicsik: 147 ezer forint havonta, nagyobbak: 195 ezer forint. A kkv-knál és a még kisebbeknél a nettó átlagkereset az országos átlagot sem éri el. A nagyobb cégek jóval többet.

Érdekes képet festenek a cégek létszáma alapján készült fizetési adatok. A 250 fősnél kisebb cégeknél 110-174 ezer forint a nettó fizetés. Ezen belül a 10 fő alatti cégek fizetnek a legrosszabbul, náluk az átlagos nettó fizetés alig haladja meg a minimálbért. Ebben a táborban a 150-200 főnek munkát adó cégek a legbőkezűbbek, ők adnak 174 ezer forintot havonta. A szóban forgó - létszám alapján a kkv-kategóriába tartozó cégeknél - havi nettó fizetés átlagosan 147 ezer forint, ami elmarad a 153 ezres nemzetgazdasági átlagtól.

Forrás: Origo

Ebből adódik az is, hogy a nagyobb cégeknél magasabb a fizetés. A 250 főnél több embernek munkát adó vállalatoknál 172-224 ezer forint havi nettót vihetnek haza a dolgozók. Átlagosan fejenként ezek a cégek 195 ezer forintot fizetnek nettóban.

2 Tovább

A világ legdrágább fényképe

6,5 millió dollárért, azaz 1,6 milliárd forintért kelt el a világ legdrágábbnak tartott fotója. 

A brit Guardian számolt be arról, hogy Peter Lik ausztrál fotós Fantom (Phantom) című alkotása lett a világ ledrágább fényképe. 

Fotó: Peter Lik - Guardian

Az alkotásért - amelyben a Guardian szerint semmi extra nincs, és hasonló a hotelszobák falain lévő elcsépelt képekhez - 6,5 millió dollárért - több mint 1,6 milliárd forintért - kelt el. 

0 Tovább

Lehet szavazni a vasárnapi vásárlásról

A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége szavazást indított az oldalán a vasárnapi nyitva tartásról.

Forrás: Origo

Az online szavazás sajátos: egyféle szavazatot lehet leadni, amely a nyitva tartást támogatja. Torzíthatja a végeredményt az is, hogy hogy 24 óra elteltével újabb szavazatot lehet leadni ugyanarról à gépről.

Csütörtök estig közel 14 ezer támogatója volt a nyitva tartásnak. (Korábban a Buksza tévesen írta azt, hogy az oldalról nem derült ki a támogatók száma, hanem csak a látogatókat mutatta. A hibáért elnézést kérünk.)

A vasárnapi boltzárról továbbra sem döntött a parlament, az viszont valószínű, hogy valamilyen formában biztosan lesz. A jelenleg ismert tervek szerint csak a családi kézben lévő, 200 négyzetméteresnél kisebb alapterületű boltok lehetnek majd nyitva. 

0 Tovább

Lakásadót vetnek ki a Józsefvárosban

Közel 30 ezer forintos lakásadót vet ki jövőre a józsefvárosi önkormányzat. 

Januártól új helyi adót vezet be a VIII. kerület: a kiadott lakások után évi 28 140 forintot kell fizetnie a bérbe adónak - írja a hvg.hu, miután a lap egyik, Józsefvárosban lakó munkatársa a napokban kapta meg az új adóról szóló hirdetményt. (Az adóról szóló rendelet pedig itt olvasható.)

A rendelet szerint a határozatlan időre bevezetett adó azokra vonatkozik:

- akinek Józsefvárosban van a lakása, de nem abban él, vagy bejelentett lakcímmel nem rendelkezik,

- a lakását, vagy annak csak egy részét (például egyik szobáját) lakás céljára bérbe adja.

Forrás:Google Maps/StreetView

A díj 28 140 forint évente, függetlenül attól, hogy mekkora az adott lakás. 

Nem vonatkozik az adó azokra a helyi lakosokra, akik, a Józsefvárosban bejelentett lakcímmel rendelkeznek. Szintén mentesül az adó alól, akik VIII. kerületi önkormányzati bérlakásban él, illetve, aki cégtől bérli a lakását és oda be is van jelentve. 

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, ne habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból:

Hány forintos játszma a boltzár? 

Jön a boltok háborúja

Így kerülhető ki a boltzár

Adósságrendezés a dohányboltokban

Mekkora fizetésemelést szán nekünk a kormány?

Híres épületet választott az Aldi

500-640 forintos dugódíj jöhet Budapesten

0 Tovább

Ezek a települések okoznak fejfájást a kormánynak

A legrosszabbul álló településeken a lakosok harmada munkanélküli.

A munkanélküliségtől mentes településeket ebben a posztban sorolta fel a Buksza, most pedig jöjjön a másik oldal. A hivatalos statisztika szerint húsz olyan települése van az országban, ahol a munkanélküliség több mint 25 százalékos.

Fotó: Google Maps

A leggyengáébb mutatóval a borsodi Csenyéte rendelkezik: a településen 297 munkavállalói korú lakik, az állástalanok aránya pedig közel 34 százalék. Csenyéte mellett további három település rendelkezik 30 százalék feletti rátával, Szakácsi (33,33 százalék), Endrefalva (33,29 százalék) és Vilmány (31,18 százalék).

0 Tovább

Menük pokoli árakon - a világ legdrágább éttermei

Fejenként 2 millió forintból lehet végigenni a világ legdrágább éttermeit - utazás nélkül. A legolcsóbb is több mint 100 ezret kér vendégenként.

Az ibizai Sublimotion vezeti a világ legdrágább éttermeinek rangsorát - idézi az amerikai Fox News a Daily Meal szakportál listáját.

Ha mind a 10 étteremet meg akarjuk látogatni, akkor fejenként 2,15 millió forintra lesz szükségünk, és ebben nincs benne az utazás.

1.Sublimotion (Ibiza, Spanyolország)

A számla fejenként: 2078 dollár (519 ezer forint)/fő

A spanyolországi étteremben fejenként 2078 dollárért lehet fogyasztani, vagyis több mint félmillió forint kell hozzá. Az étterem különlegessége, hogy 12 vendéget szolgálnak ki egy etapban, akik 20 fogást kapnak. (A listavezető Sublimotion a Táfelspicc tavasszal összeállított ranglistáján is az első volt.)

0 Tovább

Ezek a kormány kedvenc települései

Tökéletes települések: munkánélküliség = 0 százalék.

Magyarországon 31 olyan település van, ahol ismeretlen - a kormány egyik ellensége - a munkanélküliség - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat friss statisztikáiból. Árnyalja a képet, hogy kisebb településekről van szó: az érintett falvakban összesen 1878 ember van munkavállalói korban, és mindegyiküknek van munkája.

Forrás: Google Maps

A 31 érintett települést öt megye adja. Borsodban Sima, Debréte, Keresztéte, Teresztenye és Tornabarakony rendelkezik tökéletes mutatóval. Baranyában és Veszprémben pedig egy-egy település - Szörény és Hosztót - számít ebbe a kategóriába.

0 Tovább

Brüsszel 149 ezer forintot adott minden magyarnak

Nettóban közel 5 milliárd eurót adott Brüsszel Magyarországnak tavaly. Vagyis 1485 milliárd forintot, átlagosan fejenként 149 ezer forintot.

Egy friss uniós infografikán bemutatott statisztikából kiderül, mennyi pénzt ölt a tagállamok fejlesztésébe.

Forrás: Origo

A magyar mérlegből a legfontosabbak:

- Tavaly Magyarországon az uniós kiadások 5,91 milliárd euróra (tavalyi éves átlagos árfolyamon 1755 milliárd forintot) rúgtak.

0 Tovább

Becsapós lehet a vasárnapi boltzár

Az eddigi zűrzavaros helyzet után úgy fest, bevezetik Magyarországon a vasárnapi boltzárat. Legalábbis most már a Fidesz-frakció is támogatja. A boltzár alól várhatóan mentesülő kisboltok azonban nem mehetnek biztosra a méret miatt. Vagyis pont azért, ami biztosítja számukra a mentességet.   

A Fidesz-frakció feltételekkel ugyan, de támogatja a vasárnapi boltzárról szóló előterjesztést - ezt Rogán Antal frakcióvezető jelentette be hétfőn. A politikus elmondta, hogy kezdeményezik a törvénytervezet címének megváltoztatása mellett azt is, hogy kivételek lesznek azok a boltok, amelyek a 400 négyzetméternél kisebbek és a tulajdonos vagy annak családtagjai dolgoznak az üzletben. Emellett adventkor nyitva lehetnek az üzletek, de a dolgozóknak pótlékot kell majd fizetni, amelynek mértéke - Rogán szerint - akár 50 százalék is lehet. 

A Fidesz-frakció támogatása lehet az utolsó hiányzó elem ahhoz, hogy a jövőben valóban életbe léphessen a kisebbik kormánypárt, a KDNP által kezdeményezett boltzár. A Buksza már írt arról, hogy a vasárnapi boltzár egyfelől 290 milliárd forint elosztásáról szól, valamint arról, hogy a lépés nyomán a hétvégére - pontosabban - péntekre és szombatra időzített akciók felértékelődhetnek és feltehetően igen jó árakat szabnak majd a termékeknek a láncok. Emellett szó volt arról is, hogy a boltláncok a benzinkutakkal köthetnek megállapodást, de az is elképzelhető, hogy a boltláncok franchise-rendszer kialakításával válaszolnak a kormányzati lépésekre. 

Mi lesz a kieső forgalommal?

A vasárnapi boltzár elvileg kedvezhet a szabály alól mentességet élvező kisboltoknak, mivel náluk csapódhat majd le a többiektől kieső vasárnapi forgalom. Ugyanakkor azt nem lehet biztosra venni, hogy a kisboltosok valóban óriási forgalomtöbblethez jutnak a jövőben.

Ennek egyik oka a méretbeli korlát, vagyis pont az a szabály, amely miatt mentesülnek a korlát alól. Egy 100-400 négyzetméteres alapterületen egyszerűen lehetetlen komolyabb választékot tartani, márpedig a nagyobb üzletekhez, ennek megfelelően széles választékhoz szokott vásárlók nem lesznek oda a kisboltokért. Logikus lépés lesz részükről, hogy pénteken és szombaton nagyobb tételeket vásárolnak majd a nagyobb választékot biztosító boltokban, és tényleg csak a muszájból mennek majd a vasárnap is nyitva lévő kisebb boltokba.

Akkor még mindig nem beszéltünk az árakról, a kisboltok ugyanis jellemzően drágábbak, mint nagyobb üzletek. A Buksza a napokban a VII. és a VIII. kerületben keresett fel néhány kisebb boltot, amelyekben a 1,5 százalékos tartós tej például 220-250 forint volt, a kenyér kilója 280-300 forint volt, hogy csak a legalapvetőbb cikkeket soroljuk.

E logika mentén tehát nem feltétlenül számíthatnak a kieső vasárnapi milliárdokra a kisboltok, az a forgalom ugyanis sokkal inkább a nagy láncok kasszáiban landolhat a hét többi napjain. Ha ez így lesz, akkor a korlátozott forgalom miatt a boltzár alól mentesülő kisboltoknak sem lesz feltétlenül érdemes nyitva lenniük. 

0 Tovább

A Fidesz is akarja a vasárnapi boltzárat

Tetszik a vasárnapi boltzárról szóló KDNP-s javaslat a Fidesz-frakciónak, de kiegészítenék azt.

A Fidesz-frakció támogatja a KDNP vasárnapip boltzárról szóló javaslatát - jelentette be Rogán Antal, a képviselőcsoport vezetője a Hvg.hu szerint.

Fotó: Origo

A Fidesz-frakció azonban a következőkkel egészítené ki a tervezetet:

- Javasolni fogják a törvénytervezet címének módosítását, mert Rogán szerint ez arról szól, hogy vasárnap senkit ne dolgoztassanak, nem pedig arról, hogy az üzletek nyitva vagy zárva lehetnek-e.

1 Tovább

Melyik itthoni munkáért fizetik a legtöbbet az idén?

A filmeseké, műsorszolgáltatóké a legmagasabb átlagbér a versenyszférában. A vendéglátás az utolsó.

Meglepő eredményt mutat a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat első féléves bérstatisztikája, amely a versenyszféra különböző ágazatainak átlagfizetéseit sorolja fel.

Fotó: Tuba Zoltán

Ugyanis az első helyen a "Kiadói tevékenység, hang- és filmfelvétel készítése, műsorszolgáltatás" áll, vagyis a filmeseké volt a legmagasabb bruttó átlagbér. Ők 559 ezer forintot kaptak havonta, ami a versenyszféra 282 ezer forintos bruttó havi átlagbérének a duplája.

A legrosszabbul a vendéglátósok keresnek, az ő bruttó bérük 149 ezer forint volt. Az alábbi infografikán a 10 legjobb és a 10 legrosszabbul fizető ágazatot rangsorolta a Buksza.

A fenti infografikán a versenyszféra különböző ágazatai szerepelnek, az egyes foglalkoztatásokra bontott, jóval részletesebb bérstatisztika más eredményt mutat. A foglalkozásonkénti - 2013-as - rangsor szerint a légi forgalmi irányítóknak jár a legmagasabb fizetés. Arról a listáról ebben a posztban írt a Buksza

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, ne habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból:

Hány forintos játszma a boltzár? 

Jön a boltok háborúja

Így kerülhető ki a boltzár

Adósságrendezés a dohányboltokban

Mekkora fizetésemelést szán nekünk a kormány?

Híres épületet választott az Aldi

500-640 forintos dugódíj jöhet Budapesten

3 Tovább

Buksza blog

blogavatar

A Buksza 2016. júliusától a Napi.hu-n folytatja a munkát. Mégpedig itt: http://www.napi.hu/cimkek/buksza.

Utolsó kommentek