Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mutassátok a tojás árát! - Szemet fog szúrni

Eddig csak kötelező volt kiírni a tojás kilós árát, áprilistól azonban azt is megszabják, mekkora számokkal kell kiírni. Nagyobbakkal, mint most. Egyébként továbbra is érdemes a nagyobb méretű tojásokat mgvenni.

Egy friss minisztériumi rendelet szerint jobban látható lesz a tojások kilós ára. A tojásárakra vonatkozó eddig érvényben lévő csak arra kötelezte a forgalmazókat, hogy tegyék ki a kilós árat, ám az új - április végétőlő érvényes - szabály azt is megszabja, hogy a darabárat mutató címkénél maximum 20 százalékkal lehet kisebb a kilós ár címkéje. (A rendelet egész pontosan azt írja: "a feltüntetendő egységár betűméreténél legfeljebb 20%-kal kisebb betűméretben - fel kell tüntetni a tojás kilogrammjára számított legmagasabb egységárat is."

A lépés azt jelzi, hogy a minisztérium nem volt elégedett az eddigi kereskedelmi gyakorlattal, azaz túl kicsinek találta a kilós árcímkéket.

1 Tovább

Mennyit költ egy egyetemista?

Közeledik felsőoktatási szezon második felvonása, ennek apropóján egy sokat utazó, a tanulás mellett dolgozó egyetemistát kérdezett a Buksza arról, milyen kiadásai, bevételei vannak. Papp Henriett arról is beszélt, megéri-e a mesterképzéssel bajlódni, és mi öli meg a friss diplomások önbecsülését.

Papp Henriett mesterképzésre járó egyetemista. Szerencsés, mert van munkája, cserébe jó sokat, naponta minimum 3-4 órát  utazik. Budapesttől közel 120 kilométerre lévő Besenyőtelken lakik, onnan Hatvanba jár dolgozni. Budapestre pedig iskolába. Bár az utazás első látára macerásnak tűnhet, ám jobban megéri, mintha mintha lakást bérelne.

Menetrend

"Hetente váltakozva dolgozom vagy megyek suliba, egyik héten három nap munka, két nap suli, a következő héten pedig fordítva. Jellemzően 6 körül kelek, ha dolgozni jövök, fél 7-or indul a vonatom, 8-tól fél 5-ig bent vagyok a melóban, aztán haza" - mesélte. "Ha suliba megyek, akkor általában később kelek, 8-9 körül, hiszen az óráim délután vannak. Így általában a 11.24-es vagy 12.08-as vonattal indulok el Pestre. Ez már macerásabb dolog, mivel előbb Besenyőtelekről jutok át Füzesabonyba az állomásra busszal és ott ülök fel a vonatra. Általában a Keletitől a Külkerig 35 perc az út. Hazafelé ugyanez csak fordított verzióban" - tette hozzá.

A hatvani MÁV-állomás: az egyik fontos pont

Szerencsésnek tartja magát, mert a munkahelye kifizeti az otthona és a cég közötti távolságra szóló bérletet. Besenyőtelek – Füzesabony havi bérlet 960 forint, a Füzesabony-Hatvan közötti etapra szóló vonatbérlet 4290 forint, Hatvanban a helyi bérlet pedig 1900 forint. "Így amit én állok saját zsebből az egy 4980 forintos Hatvan-Budapest vonatbérlet és egy BKV-s felsőoktatási bérlet, ami 3800 forint. Így nincs 9 ezer forint a havi utazási költség. Tehát jobban megéri, mintha albérletet vagy kollégiumot fizetnék a fővárosban" - fogalmazott.

Azt is elmondta, négy évig lakott kollégiumban, de a családi ügyek hazaszólították, amikor elkezdte a mesterképzést. "Nem akartam felköltözni újra. Egyszerűen nem éri meg, sem anyagilag, sem a kis lelkemnek" - érvelt. A sok utazásnak is van előnye: lustaságból otthon soha nem tanul, viszont a vonaton töltött 1,5 órát mindig olvasással/készüléssel/tanulással tölti. Meg is lett az eredménye: az első félév után lett ösztöndíja, és reméli, most is lesz. (A vizsgaidőszak utáni átlaga alapján, úgy gondolja, számíthat rá).

Kefír, péksüti, menza

A Buksza az utazás mellett a további napi költségekre is kíváncsi volt, például arra, mire költ gy átlagos napon. "Reggelire mindig péksütit, esetleg szendvicset vagy kefírt fogyasztok. Átlag 400 forintot költök ezekre. Napközben ásványvizet iszom vagy 100 százalékos gyümölcslevet. Előbbit körülbelül egy százasért, utóbbit pontosan 350 forintért veszem meg a sarki kisboltban. 50-50 százalékban van az, hogy főzök magamnak vagy veszek kaját. Utóbbi esetben 2 ezer forintot költök alkalmanként, de ebből 2-3 napra előre kijön az ebédem" - mondta Papp Henriett.  

"A munkahelyen többnyire a kantinban ebédelek, 8-900 forintot költök el kajára, ehhez több mint 300 forintos ebédtámogatást ad a cég. Ez tök jó dolog. Nassolni is szoktam: gyümölcsöt vagy müzliszeletet, esetleg mogyorót, az százas nagyságrendű kiadás. Ja, heti 3-szor járok sportolni is, havi 5000Ft a bérlet egy füzesabonyi konditeremben" - számolt be a további kiadásokról.

Mérleg
Papp Henriett havonta átlagosan 100-120 ezer forintból él, ez a fiztésből, az ösztöndíjból, a szociális támogatásból, és az árvaellátásból áll. Igennel felelt arra kérdésre, tud-e félretenni, és fontosnak tartja-e a takarékoskodást.
Elindított egy lakástakarék-konstrukciót, ez havi 10 ezret visz el. Most még jobban takarékoskodik, minden fillért félretesz egy szemműtétre. "Tény, nem kell fizetnem albérletet, itthon nem kell anyukámnak beleadnom a rezsibe, csak így tudok félretenni. Ha kérne pénzt a fnntartásra, akkor egy fillérem sem maradna" - mondta. 

Megéri-e?

Papp Henriett azt is elmondta, a mesterképzés nem felétlenül éri meg ezt a macerát. "Szeretem csinálni amit csinálok, mind a melóhelyen, mind az iskolában. Az már más tészta, hogy nem érzem, hogy a mesterdiplomának túl nagy értéke lenne. Sokszor az az érzésem, hogy fogalma sincs a munkáltatóknak, mi a bolognai rendszer lényege, ugyanannyi pénzt kapnék, ha elhelyezkednék most az alapdiplomámmal, mint egy év múlva fogok, ha a mesterrel kapok valahol állást.

"Tudjuk ugyanis, hogy fizetések pozíciókhoz vannak kötve, nem pedig végzettséghez. Ez öli meg az összes friss diplomás önbecsülését manapság" - válaszolta arra a kérdésre, megéri a mesterképzéssel bajlódni, ha amúgy is van munkahelye.

Ha tetszett a fenti poszt, vagy a többi poszt, akkor szeresse a Bukszát a Facebookon! 

Korábbi Buksza-posztok: 

Ezeket a játéktraktorokat vegye el a gyerektől!

Egyetlen foglalkozás fizet jobban a politikánál - Fejenként 1,2 milliót keresnek a politikusok

Mennyiért lehet úszni Budapesten? 

Negatív kamattal ketyeghet a közszolgák lakáshitele

Miért pénzkidobás a lúgos víz?

Ezt a zsírégetőt el kell felejteni, mérgező lehet!

Cserpes vs. McDonald's: megmérkőznek a saláták

2 Tovább

Whiskyt vettek 140 millióért

Egy üveg Macallan whiskyért 140 millió forintnak megfelelő összeget adtak. Ez az új rekord. 

- A Sotheby's aukciós ház Hong-Kongban tartott hétvégi árverésén egy üveg Macallan márkájú whisky 630 ezer dollárért kelt el, ez 140 millió forintot jelent. 


Forrás: CNN Money

- A 140 millió forintos whiskey 70 centi magas, 6 literes kristályüvegét 17 ember 50 órán át készítette, ebből a kiadásból mindössze 4 üveg gyártottak.

- Ezzel megdőlt a világcsúcs, 2010-ben 460 ezer dollárért vittek el egy, szintén Macallan márkájú whiskyt.

- A Macallan kevésbé spéci termékei itthon is elérhetőek, jellemzöen 10 és 20 ezer forint között mozog egy palack. 

Ha tetszett a fenti poszt, vagy a többi poszt, akkor szeresse a Bukszát a Facebookon! 

Korábbi Buksza-posztok: 

Ezeket a játéktraktorokat vegye el a gyerektől!

Egyetlen foglalkozás fizet jobban a politikánál - Fejenként 1,2 milliót keresnek a politikusok

Mennyiért lehet úszni Budapesten? 

Negatív kamattal ketyeghet a közszolgák lakáshitele

Miért pénzkidobás a lúgos víz?

Ezt a zsírégetőt el kell felejteni, mérgező lehet!

Cserpes vs. McDonald's: megmérkőznek a saláták

0 Tovább

Ezért (is) dohányzunk

Tíz év alatt 15 százalékkal nőtt az Egyesült Államokban forgalmazott a cigaretták nikotinhozama. A gyártók szerint az időjárás a hibás, a tanulmány készítői szerint nem.

1999 és 2011 között 15 százalékkal nőtt az Egyesült Államokban a cigaretták nikotinszintje - derül ki egy, az Oxford Journalban megjelent tanulmányból.

Az 1998 és 2012 között készült kutatás szerint a négy vezető cigarettagyártó termékeinek átlagos nikotinhozama (nikotinszintje) jelentösen emelkedett: a vizsgált időszak elején, 1999-ben volt a legalacsonyabb, szálanként 1,65 milligrammot tett ki, ám 2011-ben már 1,89 milligrammot mértek. Ez 15 százalékos emelkedésnek felel meg.

0 Tovább

Ezeket a játéktraktorokat vegye el a gyerektől!

A Siku német játékgyártó három távirányítású modelljének akkumulátora tűzveszélyes lehet, ezért visszahívja azokat. Meglehetősen drága termékekről van szó, az egyikük például 70 ezer forintért rendelhető az egyik online játékáruházban. A cég közölte, visszafizeti a vételárat.

A Siku játékmodellek közül háromnak - két traktor és egy rakodógép - az akkumulátora meghibásodhat, túlzottan felmelegedhet - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.

Ezek a veszélyes termékek (John Deere lánctalpas traktor cikkszám: 6761, 6762 vagy 6763, John Deere 8345R, cikkszám: 6771, 6772 vagy 6773, Fendt homlokrakodó cikkszám: 6769 - Forrás: NFH

A játékmodellek gyártója, a német Sieper visszahívja a termékeket, egyúttal kéri a vásárlókat, hogy ne használják azokat és ne engedjék, hogy a gyerekek játszanak velük. A gyártó azt is kéri, hogy az érintettek vegyék ki az akkumulátort a játékkokból, és a termékeket (töltővel, távvezérlővel, akkumulátorral, távvezérlővel együtt) vigyék vissza oda, ahol vették, vagy közvetlenül a gyártónak küldjék vissza.

1 Tovább

Egyetlen foglalkozás fizet jobban a politikánál - Fejenként 1,2 milliót keresnek a politikusok

Bő tízszeres különbség van a legjobban és a legrosszabbul fizető állások között. 1,21 milliót kapnak a légiforgalmi irányítók, ők állnak lista élén. A második hely a politikusoké, akik 11 ezer forinttal kevesebbet, 1,2 milliót kapnak- bő ötszörösét az országos átlagnak. A lista végén seprűgyártók állnak, ők az átlag felét kapják. Meglepő foglalkozások és keresetek.


Sorra érkeznek a bér- és jövedelmi statisztikák, amelyek szerint egyre jobb a helyzet, ám hozzá kell tenni, hogy az átlagos értékeket torzítja, hogy a legjobban keresők bár kevesen vannak, a jóval magasabb fizetésük felfelé húzza a statisztikát.

Közben közeledik a poltikusok vagyonbevallásának január végi leadási határideje. A Buksza arra volt kíváncsi, hol állnak a választásra készülő poltikusok a magyarországi fizetési ranglistán.

Valamint arra, hogy melyek a legjobban és legrosszabbul fizető állások Magyarországon. A választ a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat statiszikája adja meg, a szervezet ugyanis a különböző foglalkozásokra/tevékenységkre bontva is gyűjti a kereseti adatokat.

Egyelőre csak 2012-es statisztika áll rendelkezésre, amelyben érdekes dolgok vannak. Magyarországon a repülőgépeket terelgető légiforgalmi irányítók keresnek a legjobban, havonta fejenként 1,21 millió forintot kapnak. Majd a miniszterek, államtitkárok és a statisztikában "törvényhozóként" megjelölt emberek, lényegében a politikusok következnek átlagosan 1,2 millió fizetéssel. A két topfoglalkozás az 230 ezer forintos országos átlag bő ötszörösét fizeti.

0 Tovább

Egy gazdag magyar évi 280 ezerért eszik

A leggazdagabbak közel 280 ezer forintot költöttek élelmiszerekre, míg a legszegényebbek alig 110 ezer forintot. A legtöbb pénz kenyérre, húsra megy el, halat azonban egyáltalán nem eszünk. Infografikák, grafikonok az életünkről.

A megjelentek a háztartások 2012-es fogyasztásáról szóló statisztikák, amelyekből kiderül, hogy a különböző jövedelmi tizedekbe tartozók mire, mennyit költöttek 2012-ben.

Élelmiszerekre (alkoholmentes italokkal együtt) tavalyelőtt egy fő átlagosan összesen 187,8 ezer forintot költött. A legszegényebbek, azaz az első jövedelmi tizedbe tartozók közel 110 ezer forintot költöttek ezekre, míg a leggazdagabbak 280 ezret.

0 Tovább

A bankok sem kivételek, nekik is csak 5 percük lesz

A bankok ügyfélszolgálataira is vonatkozik az 5 perces szabály. Bár a Buksza korábban azt írta, hogy elméletben rájuk nézve nem kötelező, de egy last minute MNB-rendelet szerint igen.

Nagy visszhangja volt a fogyasztóvédelmi törvény múlt év novemberében kihirdetett, január közepétől érvényes törvény módosításának, amely szerint januártól az ügyfélszolgálatoknak öt percen belül beszélniük kell az őket hívó emberekkel.

Az említett törvénymódosítás január közepétől írja elő az ötperces limitet. A szabály a törvény szerint egész pontosan így szól "A vállalkozás az ügyfélszolgálati ügyintézőnek az ügyfélszolgálat felé indított hívás sikeres felépülésének időpontjától számított öt percen belüli élőhangos bejelentkezése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható." Kacifántos a leírás, de egyértelmű, leegyszerűsítve tehát arról van szó, hogy az ügyfélszolgálatos dolgozónak öt percen belül beszélnie kell a telefonálóval.

0 Tovább

Mennyiért úszhatunk Budapesten?

Számos fővárosi kerületben van uszoda, de az árak között vannak különbségek. Az egyszeri belépők 900 forinttól indulnak, a 10-12 alkalmas bérletek ára pedig 9 és 20 ezer forint között szóródik.

A Buksza összeszedte, hogy a különböző kerületekben működő uszodákban mennyibe kerülnek a belépők, kedvezmények nélkül. (Az összeállítás nem teljes körű, az ismertebb, inkább strandként funkcionáló létesítmények nem szerepelnek a listában.)

A válogatásban szerepelnek sportlétesítmények (MOM uszoda), amelyekben csak úszásra szól a belépő, a többi szolgáltatás (pl. edzőterem használata) plusz pénzbe kerül, de van olyan is (Life1 Wellness), amelynél a belépő árában benne van az összes szolgáltatás (edzőterem, infraszauna, edzések). Korábban azt írtuk, hogy az Aquaworldben is csak az úszásra szól az 1650 forintos belépő, a létesítmény azonban jelezte, hogy az ár tartalmazza reggeli órákban a szauna és további medencék használatát is (pl. jakuzzi, élménymedence).

3 Tovább

Negatív kamattal ketyeghet a közszolgák lakáshitele

A kormány kedvezményes lakáshitelt nyújtana a közszolgáknak. Bár a pontos részletek nem ismertek, a sajtóban emlegetett kamatmértékek feltételezésével a Buksza végzett néhány közelítő - hipotetikus - számítást a kedvezményes konstrukcióról. Ezekből kiderül, akár negatív tartományba is kerülhet a kamat.

A Népszabadság a napokban írt arról, hogy a kormány nagyon kedvezményes hitelkonstrukciót dolgoz ki a közszférában dolgozók számára. Az előkészítő munkálatok már folynak, ezt Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára is megerősítette. A konstrukció az eddig megjelent - hivatalosan meg nem erősített információk szerint - várhatóan kedvező lesz.

0 Tovább

Fenébe a reklámzacskókkal!

Ha otthon marad a szatyor, a pénzbe kerülő áruházi zacskók helyett használjuk az áruházi dobozokat pakolásra, szállításra - azok ugyanis ingyenesek.

Sokakkal, így a Buksza szerzőivel is előfordul, hogy a bevásárlás során a boltban, legrosszabb esetben a pénztárnál derül ki, otthon maradt a szatyor. Korábban ez nem volt gond, a boltok jellemzően ingyenesen adtak zacskókat, ma azonban már megkérik az árát.

Mérettől, bolttól, anyagtól függően 25-500 forintba kerülnek a reklámszatyrok, a sima néhány termék elvitelére alkalmas nejlonzacskókért is elkérhetnek 50-95 forintot. Ezt azonban meg lehet spórolni.

1 Tovább

Buksza blog

blogavatar

A Buksza 2016. júliusától a Napi.hu-n folytatja a munkát. Mégpedig itt: http://www.napi.hu/cimkek/buksza.

Utolsó kommentek