Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Üzenet a kocsmáknak: legyen szóda!

- Kérek szépen két kávét, meg két pohár szódát.

- Nincs, csak ásványvíz.

- Akkor csak a kávékat kérem.

Ebben a párbeszédben az elmúlt években ezerszer részt vettem, nem csak én, sanszosan mások is. Ez nem smucigságból ered, szimplán idegesítő, hogy aki egy pohár buborékos vizet akar inni a kávéjához annak többet kell fizetnie. Erre több vendéglátós úgy reagál, így nagyobb a bevétel. Ez igaz, de a haszon már kétséges.

Vegyük a pénteki példát: az egyik nagykörúti kávézóban 180 forint volt egy kávé és ugyanannyi az két és fél decis Naturaqua ásványvíz. Az egyik italnagyker árlistája alapján egy üveg Naturaqua ásványvízhez 65 forintért juthat hozzá egy egység. Tehát üvegenként 115 forint a haszon. Elad egy litert, akkor 460.

1 Tovább

Jöhet az olcsóbb dinnye

A múlt héten még arról volt szó, hogy 99 forint lesz a magyar dinnye a boltokban. Várhatóan azonban máshogy lesz. 

A kereskedelmi láncok és a dinnyetermelők között - a vidékfejlesztési tárca közreműködése mellett - létrejött megállapodásról hétfőn a Magyar Dinnyeszövetség elnöke, Simonka György és Budai Gyula államtitkár azt mondta, az nem szól rögzített árról. 

A CBA IX. kerületi Corvin negyedben lévő áruházában hétfőn 88 forintért adta a dinnyét. Jó eséllyel a vasárnap 99 forintot kérő Tesco, Auchan vagy éppen Lidl is várhatóan csökkenti az árat - mondjuk 88 forintra. Meglátjuk. (Vasárnap a budaörsi Tescóban, a budafoki Auchnabn és a Lödölvde téri Lidlben volt 99 forint a dinnye kilója.) 

0 Tovább

Buksza blog

blogavatar

A Buksza 2016. júliusától a Napi.hu-n folytatja a munkát. Mégpedig itt: http://www.napi.hu/cimkek/buksza.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek