Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az uborka megverte a többieket

A KSH kedden közölte az inflációs adatokat. Persze a gazdaság szempontjából a fő adat, a maginfláció és a nyugdíjas infláció a legfontosabb, de egy csomó érdekesség van a táblahalmazban. 

Számomra ez:

vizsgált termékek versenyében az uborka lett a győztes, ha a júliushoz viszonyítjuk az árakat. Egy kiló uborkáért 219 forintot kellett fizetni júliusban a statisztika szerint, egy hónappal később azonban 13 százalékkal többet. A narancsé az ezüstérem 8,4 százalékos drágulással, a 95-ös benzin pedig  a harmadik lett 2,7 százalékos eredménnyel. 

A sor másik vége a zöldségeké: a paradicsom 29 százalékkal lett olcsóbb, az árcsökkenési versenyt ezzel megnyerte. Dobogós a krumpli és a fejeskáposzta, előbbi 25,5, utóbbi 18,5 százalékkal lett olcsóbb.

Az előző bejegyzésekben túlreprezentált cukor havi szinten jól szerepelt, 3 százalékkal olcsóbb lett. Az éves eredménye azonban még mindig kiábrándító, tavaly augusztushoz képest közel 50 százalékkal drágult. 

0 Tovább

Fordulat cukorügyben

Csütörtökön azt írtam, hogy ideje feltankolni cukorból, mert az egyetlen magyarországi - a kaposvári cukorgyárat - működtető Magyar Cukor Zrt. tulajdonosa, az osztrák Agrana-csoport vezérigazgatója Johann Marihart azt nyilatkozta, a cég októbertől húsz százalékkal emeli a cukor árát a világpiaci árak emelkedése és az uniós piacon kialakult egyensúlytalanság miatt. A bejegyzés címét jobb lett volna felkiáltójel helyett kérdőjellel ellátni.

A cégvezér szavaiból nem derült ki, hogy a magyar piacon lesz-e áremelés és merre fognak menni az árak a jövőben. Azóta viszont többet tudunk. A Kapos Televízió online oldalán csütörtökön megjelent hír szerint a kaposvári cukorgyárat működtető osztrák cég, az Agrana a tévével közölte: Johann Marihart az osztrák médiában felhívta a figyelmet, hogy a több mint 20 százalékos áremelést kizárólag az osztrák piacon alkalmazzák. Az indok ugyanaz, cukor világpiaci ára és Európa cukorhiánya. Van egy fontos korábbi, a csütörtöki bejegyzésben nem szereplő hír, ami szintén befolyásolhatja a vásárlók döntését. Mégpedig az, hogy Fischer Béla, a Magyar Cukor Zrt. vezérigazgatója a Somogy Online-nak szeptember elején azt mondta, sikeres lesz az idei cukorkampány és a hazai piacon mostanában nem várható számottevő áremelkedés. Ezek alapján pedig mindegy, hogy mikor veszünk cukrot.

Mivel se jós, se cukoripari szakember nem vagyok, nem tudom merre fognak menni az árak. Annyit tudok tenni, hogy több budapesti és a környékén lévő boltban a napokban feljegyzem a cukorárakat, hogy a későbbiekben kétséget kizáró bizonyíték legyen az árak változásáról.

A segítőkész, napokban elsősorban cukrot vásárló olvasókat pedig kérem, ha tehetik, akkor árulják el, mennyiért vették a terméket, ha a számla fényképét is elküldenék az egyenesen szuper lenne. Az árakat kommentként vagy a bukszaládába, azaza a bukszalada@freemail.hu címen várom.

0 Tovább

Ideje feltankolni!

Októbertől húsz százalékkal emeli árait a cukorgyártással foglalkozó osztrák Agrana-csoport - közölte szerdán a cég vezérigazgatója Johann Marihart, aki a cukor világpiaci árának emelkedésével és az európai cukorpiac egyensúlytalanságaival magyarázta a döntést. (Marihart azt mondta, az uniós cukorpiaci szabályok évi 13,3 millió tonna cukor megtermelését engedik, miközben a fogyasztás meghaladja a 17 millió tonnát. )

A magyar vásárlók számára a bejelentés azért érdekes, mert az Agrana az egyetlen magyar cukorgyárat működtető Magyar Cukor Zrt. tulajdonosa. Bár a cégvezető külön nem tért ki arra, hogy Magyarországon is emelik-e az árat, ha a teljes cégcsoportra vonatkozik a döntés, akkor jó eséllyel itthon is nő majd az ár. (Magyarországon az uniós rendszer szerint valamivel több mint százezer tonna cukrot lehet előállítani cukorrépából, miközben az éves fogyasztás háromszázezer tonnára rúg.)

Tavasszal Szlovákiába is jártak a magyar cukrot venni Forrás: [origo] - Magócsi Márton
Forrás: [origo] - Magócsi Márton

Bár az árak mozgását lehetetlen előre megjósolni, a cukorpiaci feszültségek nyilvánvalóak, ezt jelzi, hogy az év elején is elszabadultak a cukorárak, februárban tizenöt, márciusban pedig közel harmincszázalékos volt a drágulás; a Magyar Cukor augusztusban Dél-Amerikából importált nádcukor finomításába kezdett. Az árcsökkenésre ezek alapján kisebb az esély, mint a drágulásra. 

Ha az Agrana-vezér bejelentéséből indulunk ki, akkor a jövő hónaptól a cukor akár 50-60 forinttal drágulhat kilónként, ezért szeptember következő heteiben a cukor lehet a slágertermék a boltokban. Mivel a cukor korlátlan ideig megőrzi a minőségét, akár nagyobb mennyiséget is érdemes bezsákolni - akár karácsonyi sütiszezonra.

A korábbi tapasztalatok alapján érdemes korán kapcsolni: az év elején ugyanis a cukorláz miatt a kereskedők ceruzája is vastagabban fogott. A márciusi harmincszázalékos cukordrágulást a KSH szakértője furcsállotta, mondván az áremelkedésre nem adtak magyarázatot a világpiaci és a termelői árak. Szerinte a drágulásnak pszichológiai oka volt, a felvásárlási lázat meglovagolva a kereskedők egyre jobban megemelték az áraikat. 

Ha észrevétele van, hozzászólna, ne habozzon kommentelni vagy írni a bukszalada@freemail.hu címre. 

1 Tovább

Inkább a Fővám tér - búcsú egy tévhittől

Több ismerősöm, családtagom fejében is az él, hogy az egyik legdrágább piac Budapesten a Fővám téri, mert sok a külföldi, híres stbstb. Ez azonban nem igaz, legalábbis mostanság nem. 

 Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) rendszeres árfelmérése szerint a harmincnegyedik, vagyis a múlt héten a leggyakoribb zöldségek árában a Budán található Fény utcai piac viszi a prímet. (Az intézet a Fehérvári út, a Fény utcai, a Fővám téri, a Lehel úti piacon nézi az árakat). Bár a paradicsom kilója a másik vizsgált budai létesítményben a Fehérvári piacon drágább volt, a krumpliért, a fejes káposztáért és a sárgarépáért a Moszkva tér melletti piacon kellett a legtöbbet fizetni. A Fővám tér pedig nyerőben van.  


Forrás: [origo]

A különbségek százalékos mértéket nézve nem elhanyagolhatóak: a paradicsom kilója 200 forint volt a Fehérvárin, 160 felett a Lehel úton és a Fény utcában, a Fővám téren pedig 150 forintot kellett érte adni. Vagyis ugyanannyi pénzből negyed kilóval többet lehetett megvenni a Fővám téren, mint a négy megállóval arrébb lévő Fehérvári úti piacon. A másik három zöldség esetében is a Fővám tér kínálta a legalacsonyabb árakat, a káposzta kilója 80, a krumplié 100 forint alatt volt, a sárgarépáért pedig 170 forintért lehetett hozzájutni. Nem egyedi esetről van szó, mert az néhány héttel korábbi felmérése szerint szintén a Fővám tér az olcsóbbak között volt, igaz, akkor nagyjából fej-fej melletti versenyben volt három piac, kivéve a Fény utcát, ami a legdrágábban kínálta a szóban forgó zöldségeket. 

 Persze nem hiszem, hogy a különböző ennivalókért egyik piacról át kellene szambázni a  másikra a teli szatyrokkal, de az arányok mindenképpen figyelemre méltóak. A felmérés szerint mindenképpen pontot szerzett a Fővám tér a konkurensekkel szemben. 

2 Tovább

Árak vs. vásárlók - kötelező gyakorlat

Árkörkép, vásárlás, kereskedelem, áruház, boltlánc, termék, áru, fogyasztó, olcsó, drága, jó, rossz, ennivaló, tej, kenyér, infláció, forint, bankjegy, folyószámla – ez nem címkefelhő, hanem a blog fókuszpontjai, másként fogalmazva mindenről szó lehet, aminek ára van.

 A blog az olvasókra, vásárlókra is számít, aki érdekesnek találja a vele megtörtént vásárlási eseményt, ne habozzon írni, a legizgalmasabbakat publikálom. Ha lehet, a történethez a hitelesség kedvéért fényképet is kérek. Például arról van szó, ha a jövőben megjelenő árkörképekből kiderül, hogy X áruházban Y termék Z forintba kerül és az olvasó mást tapasztalt, akkor írjon és azzal bővítjük az adott árkörképet. Mivel az összes áruházat képtelenség lenne felkeresni, ezért az is segítség, ha mondjuk egy budapesti áruházban X forint, de ugyanannak az áruházláncnak, a győri, debreceni, szegedi, kaposvári, pécsi stb. egységében ugyanaz a termék esetleg olcsóbb vagy éppen drágább. (Az árkörképek múltja: az [origo] munkatársaként korábban három budaörsi áruházban fellelhető közel hetven termék árát hasonlítottam össze havonta, sajnos rengeteg időt vett el, ezért nem tudtam folytatni. A közeljövőben azonban kevesebb termékkel újraindul a projekt. A blog egyébként fogyasztóvédelmet is támogatja, tehát olyan történetek is megjelenhetnek majd, amelyeknél egy vásárló nem azt kapta a pénzéért, amit ígértek neki vagy amire számított.

 Ezzel letudva a kötelező bemutatkozás, indulok.

Az észrevételek, vélemények előtt nyitva áll bukszalada@freemail.hu.

0 Tovább

Buksza blog

blogavatar

A Buksza 2016. júliusától a Napi.hu-n folytatja a munkát. Mégpedig itt: http://www.napi.hu/cimkek/buksza.

Utolsó kommentek