Nagyon kevesen veszik igénybe a betegségek után járó adókedvezményt. Pedig havonta ötezres tételről, visszamenőlegesen pedig több mint 300 ezer forintról lehet szó. 

Hétfőn megszületett az a megállapodás, amely szerint havi 105 ezer forint lesz jövőre a minimálbér.

A minimálbér összege pedig többek között a személyi adókedvezmény, más néven a súlyos fogyatékosságért járó adókedvezmény összegét befolyásolja: mértéke a minimálbér 5 százaléka, azaz 2015-ben 5250 forint lesz. A személyi adókedvezmény azoknak jár, akik a  felsorolt betegségekben szenvednek. (A betegségek listája megtekinthető itt (docx) vagy itt (pdf)

Csak 118 ezren

A Nemzetgazdasági Minisztérium Bukszának elküldött statisztikája szerint tavaly 118 ezren vették igénybe ezt a kedvezményt, ám a jogosultak ennél jóval többen lehetnek. 

A kedvezmény ugyanis több típusú cukorbetegségre is jár, a cukorbetegek tábora pedig több százezres. Török Zsófia, Török Krisztina, az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) főigazgatója novemberben közölte, Magyarországon 600-700 ezer cukorbeteg lehet.

A cukorbetegek mellett az adókedvezményt a laktózérzékenyek is igénybe vehetik, akik szintén rengetegen vannak az uniós statisztikák szerint. Tehát csak a cukorbetegek és laktózérzékenyek tábora milliós lehet, és akkor még nem beszéltünk a többi betegségről. Ehhez képest igen alacsonynak tűnik a kedvezménnyel élők 118 ezres tábora. Igaz, 2012-höz képest jelentősen nőtt a kedvezménnyel élők száma, akkor ugyanis alig 90 ezren vették igénybe.

Korábbi évekre is jár

Az adókedvezmény ráadásul visszamenőlegesen is érvényesíthető, ha valaki évek óta igazoltan az listán szereplő betegségek egyikében szenved. A NAV tájékoztatója szerint az ötéves elévülési időn belül a személyi jövedelemadó bevallások önellenőrzésével érvényesítheti a kedvezményt.

Az ötéves elévülési időt figyelembe véve jövőre 2009-ig visszamenőleg lehet kérni a kedvezményt. 2009 és 2014 között havonta 3575-5075 forint volt a kedvezmény, így összesen akár 309 ezer forint járhat vissza a betegeknek. A kedvezményt önellenőrzéssel lehet érvényesíteni, a szükséges dokumentumok listáját itt találja.

Frissítés: A poszt megjelenése után egy Buksza-olvasó jelezte, hogy a cukorbetegek jelentős része nyugdíjas, akik nem kaphatnak visszatérítést. Valóban, az érintettek egy része nyugdíjas, de ezzel együtt a Buksza szerint jelentős, minimum több tízezres, de inkább százezres nagyságrendű lehet azok tábora, akik nem élnek, éltek a kedvezménnyel.

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, ne habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból, hónapokból:

Kitágul az eurózóna, Magyarország nem kíváncsi rá

Lecserélik a 20 eurós

A világ legdrágább fotója

Hány évre számíthatnak a magyarok?

Kik adnak 50 ezerrel nagyobb fizetést?