Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hány évre számíthatnak a magyarok?

Nemzetközi összevetésben a várható életkor alacsony Magyarországon, emellett magas a halálozási ráta és a dagadtak aránya is. A románok rövidebb életre számithatnak, pedig ott nagyon kevés az elhízott ember.

December elején jelent meg az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) átfogó 2014-es egészségügyi felmérése, amely szerint Magyarország eredményei javultak a korábbi évekhez képest, de nem áll túl jól.

Forrás: Origo

Például a születéskor várható élettartam Magyarországon az OECD szerint - 2012-ben - 75,3 év volt. Ez az 1990-ben mért 70 év körüli szinthez képest számottevő javulás, ugyanakkor az 79,2 éves uniós átlagtól elmarad, és az európai listán a legrosszabbak közé tartozik. Az uniós országok közül a románok, a bolgárok, a lettek és a litvánok kilátásai rosszabbak, ők 74,1-74,5 évre számíthatnak az OECD szerint.

6 Tovább

Hogyan kaphat külföldről nyugdíjat?

Jelenleg 350 ezer főre becsülhető az országból kivándoroltak száma. Többségében a fiatalok hagyják el az országot, általában diplomások, közvetlenül diploma után. A célország pedig általában Németország, Ausztria, illetve Anglia, azok közül, akik kivándorolnak, a KSH adatai alapján 84 százalékuk munkát is talál. Hazajönni azonban csak 10 százalékuk akar. A nyugdíj nekik is jár, kérdés, hogy miként.

Mivel több százezer embert érint, érdemes áttekinteni, mi lesz azokkal, akik több uniós országban is dolgoztak, azaz, náluk hogy alakul a nyugdíjazás rendszere? Első és legfontosabb tudnivaló, hogy ebben az esetben a nyugdíjjogosultságok összeadódhatnak, és mindenképpen abban az országban kell leadni a kérelmet, ahol éppen él - kivéve akkor, ha az adott országban sosem rendelkezett munkaviszonnyal.

Fotó: Origo - Lantos Gábor

Utóbbi esetben ott kell benyújtatni a nyugdíjkérelmet, ahol legutoljára dolgozott. Innentől nincs is vele a magánszemélynek több dolga, azt, hogy hány országban és meddig dolgozott, az adott országnak kell összegyűjtenie, ahová a kérelemmel fordult - derül ki az EU külföldi munkavállalásra készített nyugdíjiránytűjéből.

0 Tovább

Hol adják a legtöbb nyugdíjat Magyarországon?

Vendégszerző írása

A Bács-Kiskun és Szabolcs megyei nőknek jut a legkevesebb, a budapesti férfiaknak pedig a legtöbb. Közel 50 ezer a havi különbség. 

Legutóbb arról volt szó, hogy a nyugdíjba vonulás után mekkora összeg hiányozhat az érintettek pénztárcájából az átlagok alapján. Az országos átlagokon belül azonban a fizetések mellett a nyugdíjak is jelentős különbségek mutatnak, emellett a nőknek jóval kevesebb jut, mint a férfiaknak. 

A Központi Statisztikai Hivatal - 2013 januári - adatai alapján készült infografikából kiderül, hogy a budapesti férfiak kapják a legmagasabb nyugdíjat, a legalacsonyabb összeg pedig a Bács-Kiskun és Szabolcs megyei nőknek jut. Emellett az is látszik, hogy mindössze három megye van, ahol az átlagnyugdíj meghaladja az országos átlagot.

 

1 Tovább

Nyugdíj: mínusz 70 ezer

Vendégszerzőnk írása

A nyugdíjba vonulás után akár 50-70 ezer forinttal csökkenthet a havonta elkölthető összeg - ha a hivatalos statisztikákkal végzünk hipotetikus számításokat. Extrém esetben 150 ezer is lehet a mínusz.

Az öngondoskodás felértékelődése számtalanszor elhangzik manapság, nem véletlenül, az Európai Bizottság, az Eurostat, az OECD elmúlt időszakban megjelent különböző statisztikái, -elemzései riasztó jövőképet festenek.

A legfőbb gond, hogy a társadalom elöregedőben van, ezért egyre több nyugdíjast kell kifizetni arányaiban egyre kevesebb aktív dolgozó keresetéből.

Fotó: Origo

Holtzer Péter nyugdíjszakértő, a Nyugdíj- És Időskori Kereksasztal egykori elnöke szeptember közepén a Hvg.hu-nak adott interjújában azt mondta: 20-30 millió forintot félre kellene tennie annak nyugdíjas korára annak, aki nem akar alábbadni életszínvonalából, és el kell fogadni, hogy sokkal jobban magunkra leszünk utalva. A szakember harmadannyi nyugdíjról, 70 éves korhatárról is beszélt.

0 Tovább

Ennyi magyar nyugdíjas képtelen gyakran húst venni

Bár a magyar nyugdíjasok költése meghaladja az átlagot, 40 százalékuknak nincs pénze arra, hogy kétnaponta húst vagy halat egyen. 80 százalékuknak pedig az egyhetes üdülés nem fér bele.

Október elsején volt az idősek világnapja, ennek alkalmából a KSH összeállítást készített az idősek helyzetéről. Kiábrándító és pozitív adatok egyáránt vannak.

Nyugdíjasok az egyik Vas megyei idősotthonban - Fotó:Origo

Az elemzés szerint a nyugdíjasok esetében a szegénységi kockázat alacsonynak mondható. A nyugdíj stabil rendszeres jövedelem, a KSH szerint emiatt a nyugdíjasok nagyobb biztonságban vannak, mint a társdalom más csoportjai. A nyugdíjasok körében a legalacsonyabb és legmagasabb jövedelmi ötöd közötti különbség 2,8-szoros, szemben az országos 4,5-szeres szorzóval.

0 Tovább

Fura ellentét és beépített bomba a magyar nyugdíjakban - ennyit kaphatnak a devizások

Forintbúcsú, forintszületés; kinek jár több nyugdíj; a devizahitelesek átlagosan 800 ezret kaphatnak vissza és az egyik bank meglepetést okozott a bíróságon. Három kép, kilenc mondat - Buksza-válogatás a hét híreiből.

Nyugdíjellentét

100,5 ezer forintot kap átlagosan egy magyar nyugdíjas, a férfiak 110 ezret, a nők azonban csak 94 ezret - derül ki a hvg.hu összeállításából, amelyben az egy nyugdíjszakértő azt mondja, a 40 éves korhatár a nőknél egy beépített bomba.

200 ezer forintnál magasabb nyugdíjat 72 ezer férfi, és 42 ezer nő kap.

Bár a férfiaknak jár több nyugdíj, végül mégis a nők járnak jobban: rövidebb ideig és összességében kevesebb járulékot fizetnek, de tovább vannak nyugdíjban, mint a férfiak, így végeredményben több nyugdíjat kapnak.

0 Tovább

Ez nagyon fog hiányozni a nyugdíjasoknak

Ha a fizetések és a nyugdíjak átlagát vesszük alapul, akkor 30 év múlva 100 ezer forint fog hiányozni havonta a kasszából. Hipotetikus nyugdíjmatek.

Napról napra bombáznak minket a takarékoskodásra, öngondoskodásra buzdító reklámokkal. Nem véletlenül: a ma már közhely szintjén emlegetett nyugdíjbomba egyre hangosabban ketyeg.


Forrás: Origo - Tuba Zoltán

A dolog lényege: az európai országok nagy részében problémát jelent, hogy egyre kevesebb dolgozó befizetéséből kell fenntartani a nyugdíjrendszert, márpedig a nyugdíjasok egyre többen vannak. (Ezt számtalan tanulmány, elemzés állítja, többek között a KSH nemrég megjelent elemzése utal rá).
A pontos trendeket lehetetlen előre megjósolni, ahogy azt is nagyon nehéz számszerűsíteni, hogy 10-20-30 év múlva mennyi jut majd egy-egy nyugdíjasnak. Tekintettel arra, hogy addig a nyugdíjszámítási rendszer változhat. A kormány által már korábban beígért, az átlátható nyugdíj-takarékoskodást ígérő egyéni számlás rendszer pedig még sehol sincs.

A Buksza az átlagos fizetések, nyugdíjak, valamint - egy stabil gazdaságban elfogadható - 3 százalékos inflációval számolva, hipotetikus számítást végzett, amelyből kiderül, mennyi fog hiányozni a jövő nyugdíjasainak a pénztárcájából.

0 Tovább

Sokkal több nő kap sokkal kevesebb nyugdíjat

A magyar nyugdíjasok közel kétharmada nő, a nyugdíjuk azonban havi 16 ezer forinttal százalékkal elmarad a férfiakétól. 

Magyarországon valamivel több mint 2 millió ember kapott nyugdíjat, ami 2 százalékos növekedést jelent 2012-höz képest. Közel kétharmaduk, 61 százalékuk nő, míg a férfiak aránya mindössze 39 százalékos - derül ki egy tavaly januári helyzetet elemző, most megjelent hivatalos statisztikából

A nyugdíjasok fejenként átlagosan 112,8 ezer forintot kaptak havonta. A férfiak jóval többet tehettek zsebre, havi nyugdíjuk átlagosan 122,8 ezer forinot tett ki. Ezzel szemben a nők nyugdíja 13 százalékkal - 16 ezer forinttal - alacsonyabb volt. nyugdíj összege a szolgálati idő és az aktív korban szerzett jövedelem függvénye, az átlagok alapján a nőknél ez alacsonyabb havi járandóságot eredményez. 

Többet kapnak a fővárosi nyugdíjasok

A statisztikából az is kiderül, hogy jelentős területi különbségek vannak az országon belül. Az átlagos öregségi nyugdíj Magyarországon a nettó kereset 77 százaléka volt tavaly januárban. Budapesten az átlagos nyugdíjak a nettó kereset 74 százalékát tették ki, míg Nógrád megyében 94 százalékos volt az átlagnyugdíjak nettó keresetre vetített aránya.

A fővárosban az átlagnyugdíj 21 ezer forinttal haladta meg az országos átlagot. Szintén az országos átlag feletti volt az átlagnyugdíj Komárom-Esztergom, Fejér és Pest megyében. Míg Békés, Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az egy főre jutó összeg alig haladta meg a 100 ezer forintot. Általában azokban a megyékben magasabb az öregségi nyugdíj átlagos összege, ahol a keresetek is magasabbak.

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor szeresse a Bukszát a Facebookon ! Ha véleménye van a témáról, ne habozzon

Korábbi Buksza-posztok: 

Lebuktatták a fogyókúragyilkost

40 kilós fogyás csoda nélkül

700 lóerő 500 millióért - a legdrágább használt autók

Havi 100 ezerrel nőtt a politikusok fizetése

Egyetlen állás fizet jobban a politikánál

0 Tovább

Nyugdíjak vs. fizetések - a nyugdíjasok jobban jártak

Legalábbis, ami a növekedést illeti. Az elmúlt négy év alatt az átlagos nyugdíjak 16,4 százalékkal nőttek, ezzel szemben az átlagos nettó bérek 13,9 százalékkal emelkedtek. Évente a kettő özti különbség 35,5-39,3 ezer forint között változott. Infgrafika.

A Buksza megversenyeztette az átlagos nyugdíjakat a nettó átlagbérekkel az Országos Nyudíjbiztosítási Főigazgatóság és a KSH - családi adókedvezmény nélkül - számolt adatai alapján

A minden év decemberére vonatkozó adatok szerint az átlagos nyugdíjak 16,4 százalékkal 113 047 forintra nőttek. A nettó bérek ezzel párhuzamosan 13,9 százalékkal 151 085 forintra emelkedtek.

Ha tetszett a fenti poszt, vagy a többi poszt, akkor szeresse a Bukszát a Facebookon!
0 Tovább

Buksza blog

blogavatar

A Buksza 2016. júliusától a Napi.hu-n folytatja a munkát. Mégpedig itt: http://www.napi.hu/cimkek/buksza.

Utolsó kommentek