Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Rájuk is lecsaphat a méregdrága svájci frank

A csokifogyasztókról van szó. A svájci csokik Magyarországon, és a világ más tájain is drágulhatnak a frankdrágulás miatt.

Csütörtökön elképesztő mértékben erősödött a svájci frank, mind az euróhoz, mind a forinthoz képest, miután a svájci jegybank eltörölte az úgynevezett árfolyamküszöböt, azaz közel 4 év után engedte, hogy a frank erősödjön az euróval szemben.

A lépés nyomán a világpiacokon látott mozgásokra a gazdaságtörténetben is kevés példa van. A frank forinthoz mért árfolyama például 260 forint környékéről 380 forintra nőtt, a csúcs után azonban lejjebb ment a frank, de a pénteki 315-320 körüli árfolyam is elég durva árfolyememelkedést jelent a korábbihoz képest.

Drágulhat a svájci csoki

Ahogy az Origo is megírta, hogy az árfolyamemelkedés a devizahiteleseket nem érinti, ám az autóhiteleseket igen. Mellettük pedig számos céget, főként az importőröket, akiknek a korábban tervezettnél nagyobb kiadással kell számolniuk. Leginkább a frankalapon importáló cégeket érinti a dolog, de az euróban, dollárban importálókat is (aki egyébként jóval többen vannak, mint a frankalapon importálók), mivel utóbbi két deviza is erősödött a forimthoz képest, igaz, nem olyan extrém mértékben, mint a frank.

0 Tovább

Magyarországnál csak Románia rosszabb

Ha a 2005-ös szinthez mérjük a energiaárak nélküli áremelkedést, akkor Magyarország eredménye a második leggyengébb az uniós országok listáján. Csak Romániának van rosszabb adata.

Az utóbbi időben hónapról hónapra nagyon alacsony inflációs adatokat közöl a KSH, sőt, 2014 őszén már mínuszba került a mutató, ami deflációt jelent, ami, ha tartóssá válik egy gazdaságban, akkor komoly problémákhoz (kereslet- és fogyasztáscsökkenés, termeléskiesés, elbocsátások stb.). Tartós deflációtól várhatóan nem kell tartani, ahogy komolyabb inflációtól sem.

Fotó: Origo

Az évtizedes mélypontra süllyedő inflációban fontos szerepe van a rezsicsökkentésnek, amely az energiaárak mérséklésén keresztül lenyomta az inflációs mutatót, egyúttal torzította is azt, hiszen nem piaci tényezők, hanem hatósági lépés befolyásolta az inflációs adatot.

Tisztább képet kapunk, ha az Eurostat által az energiaárak - azaz Magyarország esetében többek között a rezsicsökkentés hatása - nélkül a 2005-ös szinthez mért inflációt nézzük, akkor kiderül, a utolsók között van Magyarország.

2 Tovább

A legdurvább élelmiszer-drágulás

Tegyük fel, hogy egyik napról a másikra egy rakás mindennapos élelmiszerer bolti ára a harmadával emelkedik. Ezt ma nehéz elképzelni - pedig pontosan 25 éve ez történt.

Képzelje el, hogy kormányzati intézkedés eredményeként - mondjuk - a jövő hétfőtől a legtöbb élelmiszer a harmadával drágul. Egyrészt elképesztő roham lenne a boltokban a következő napokban. Hiszen tudni lehet, hogy az eddig 150 forintos liszt 195 forintra, a 200 forintos kenyér 260 forintra, a táblás csoki 300 forintról 390 forintra drágul, egy sor további terméknek szintén emelkedik az ára. Másrészt a boltokban vasárnapról hétfőre lázas munka lenne, mert a termékek kétharmadát át kell árazni, az eddiginél 30 százalékkal magasabbra. Erre manapság nincs esély, pedig történt ilyen - pontosan 25 évvel ezelőtt.

1990. elején - egész pontosan január 8-án - ugyanis drasztikus áremelésekre került sor Magyarországon a szabad áras piac kiépítése miatt: j30-35 százalékkal drágultak az élelmiszerek. Az akkori élelmiszer-áremelkedés az egész évet meghatározta: 1990-ben a KSH csak az élelmiszerek körében 35 százalékos áremelkedést mért, amire a rendszerváltás óta eltelt 25 évben nem volt példa.

2 Tovább

Máris drágult az új slágertejtermék

Átlépték a határt, már 200 forint felett járnak a Mizo ízesített tejtermékei. 

Az Origo a minap közölt összeállítást arról, hogy jelentős felfutás előtt van az ízesített tejek piaca.

"Az ízesített tejitalok kínálata még viszonylag szegényes, forgalmuk a tejéhez képest alacsony, iparági szakértők szerint mégis robbanásszerű növekedés előtt állnak. A tejtermékeket csomagoló Tetra Pak globális előrejelzése szerint az ízesített tej fogyasztása a következő években legalább kétszer olyan gyorsan nő majd, mint a tejé, és háromszor akkora sebességgel, mint az üdítőké" - áll a cikkben, amelyből kiderül az is, hogy meglehetősen szép profitot termelnek ezek a termékek a gyártóknak, köztük a Mizónak. 

A madártej és kávé ízesítésű, 450 grammos tej a korábbi hónapokban több élelmiszerláncban jellemzően 200 alatti áron volt kapható. Kedden reggel a Budafoki úti CBA-ban a madártejes már 225 forint volt, a kávés pedig 215. A CBA webshopjában a termékcsalád tagjai (epres, tejkaramellás, bodzás) 209 forintba kerülnek. A Tesco pedig 219 forintért adja őket. 

Úgy fest tehát, hogy elindult a drágulás, ami az alapanyag áremelkedésével nemigen magyarázható, mivel a sima tejek áránál nem következett be 10 százalékos áremelkedés. 

1 Tovább

Mi köze a törülközőnek a citromhoz? Vagy a fodrásznak a cukorhoz?

A kérdésre a válasz az inflációs verseny, amelynek ezek voltak a főszereplői. 

A KSH adatbányája szerint az 50*100 centis frottírtörülköző átlagára 2011-ben 2050 forint volt. Vagyis közel 90 százalékos drágult  éves szinten, ezzel az eredménnyel pedig messze a legjelentősebb drágulást érte el a termék. 

Fotó: Magda Eszter

Fotó: Magda Eszter

A második hely az 56 százalékkal dráguló kristálycukoré, harmadik lett 41 százalékos eredményével a liszt. A negyedik az alma 32 százalékkal. Ötödik a hajvágás, amely negyedével 1650 forintra drágult. 

A sor másik végén a citrom és a paradicsom áll, mindkettő 17 százalékkal lett olcsóbb, a 185 literes hűtőgép 14 százalékos árcsökkenéssel bronzérmes. A legjobb ötbe került az uborka és az LCD-képernyős tévé, előbbi 12, utóbbi 10 százalékkal lett olcsóbb. 

Január van, tehát indul a következő verseny, eredményhirdetés egy év múlva. 

0 Tovább

Árbajnokság: Élbolyban a zsír, a cukor és a virágok

A cukor viszi a prímet az élemiszerdrágulásban. A KSH kedden közzétett adatai szerint a cukor 42 százalékkal drágult tavaly novemberhez képest. A második a margarin, a harmadik a sertészsír, előbbi 25, utóbbi pedig közel 20 százalékkal lett drágább.  

A sertészsír a havi versenyben is az élbolyban végzett, októberhez képest 7 százalékkal emelkedett az ára, ezzel a második lett a 17 százalékkal dráguló friss zöldségek mögött. A harmadik hely ötszázalékos drágulással a zöldségek, gyümölcsök, krumpli alkotta trióé.

Fotó: Pályi Zsófia [origo] 

Az élelmiszereken kívül az üzemanyagok nyerték az éves versenyt, amelyek a jövedékiadó-emelés miatt több mint ötödével drágultak. Októberhez képest a virágoké lett az első hely, ezek 5 százalékkal kerültek többe. 

0 Tovább

Ideje feltankolni!

Októbertől húsz százalékkal emeli árait a cukorgyártással foglalkozó osztrák Agrana-csoport - közölte szerdán a cég vezérigazgatója Johann Marihart, aki a cukor világpiaci árának emelkedésével és az európai cukorpiac egyensúlytalanságaival magyarázta a döntést. (Marihart azt mondta, az uniós cukorpiaci szabályok évi 13,3 millió tonna cukor megtermelését engedik, miközben a fogyasztás meghaladja a 17 millió tonnát. )

A magyar vásárlók számára a bejelentés azért érdekes, mert az Agrana az egyetlen magyar cukorgyárat működtető Magyar Cukor Zrt. tulajdonosa. Bár a cégvezető külön nem tért ki arra, hogy Magyarországon is emelik-e az árat, ha a teljes cégcsoportra vonatkozik a döntés, akkor jó eséllyel itthon is nő majd az ár. (Magyarországon az uniós rendszer szerint valamivel több mint százezer tonna cukrot lehet előállítani cukorrépából, miközben az éves fogyasztás háromszázezer tonnára rúg.)

Tavasszal Szlovákiába is jártak a magyar cukrot venni Forrás: [origo] - Magócsi Márton
Forrás: [origo] - Magócsi Márton

Bár az árak mozgását lehetetlen előre megjósolni, a cukorpiaci feszültségek nyilvánvalóak, ezt jelzi, hogy az év elején is elszabadultak a cukorárak, februárban tizenöt, márciusban pedig közel harmincszázalékos volt a drágulás; a Magyar Cukor augusztusban Dél-Amerikából importált nádcukor finomításába kezdett. Az árcsökkenésre ezek alapján kisebb az esély, mint a drágulásra. 

Ha az Agrana-vezér bejelentéséből indulunk ki, akkor a jövő hónaptól a cukor akár 50-60 forinttal drágulhat kilónként, ezért szeptember következő heteiben a cukor lehet a slágertermék a boltokban. Mivel a cukor korlátlan ideig megőrzi a minőségét, akár nagyobb mennyiséget is érdemes bezsákolni - akár karácsonyi sütiszezonra.

A korábbi tapasztalatok alapján érdemes korán kapcsolni: az év elején ugyanis a cukorláz miatt a kereskedők ceruzája is vastagabban fogott. A márciusi harmincszázalékos cukordrágulást a KSH szakértője furcsállotta, mondván az áremelkedésre nem adtak magyarázatot a világpiaci és a termelői árak. Szerinte a drágulásnak pszichológiai oka volt, a felvásárlási lázat meglovagolva a kereskedők egyre jobban megemelték az áraikat. 

Ha észrevétele van, hozzászólna, ne habozzon kommentelni vagy írni a bukszalada@freemail.hu címre. 

1 Tovább

Buksza blog

blogavatar

A Buksza 2016. júliusától a Napi.hu-n folytatja a munkát. Mégpedig itt: http://www.napi.hu/cimkek/buksza.

Utolsó kommentek