Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Veszélyesek-e a sztárjelölt tepsik? 

Az elmúlt időszakban egyre több boltban váltak elérhetővé a kerámiabevonatos edények. Laikusoknak úgy tűnhet, ezek igyekeznek átvenni a teflonos edények szerepét. Veszélyesek-e ezek az edények?

A kérdés azért is fontos, mert a teflonos edényekről kiderült, hogy sérülés esetén veszélyesek lehetnek. A trónkövetelő kerámiabevonatos edényekről Szigeti Tamás, a független laboratóriumot működtető Wessling szakértője a Bukszának azt mondta: "A kerámiatálak, -edények, -tepsik a csomagolóanyagokhoz hasonlóan az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkező anyagok közé tartoznak.

Ebből következően az EU élelmiszerlánc-biztonsági rendszerében is ennek a státusznak megfelelő követelményeket kell kielégíteniük. Vagyis: úgynevezett migrációs vizsgálatoknak kell alávetni az ilyen eszközöket, amelyek azt mutatják meg, hogy milyen anyagok kerülhetnek az ételekbe, ha ezekkel süt vagy főz az ember.

Helyükre jöhetnek a kerámiabevonatosak - Forrás: Origo

A kerámia edények a festékanyagai általában valamilyen ásványi anyagból készült színezékek. Ennek következtében a kerámiaedényekből és a kerámiabevonatokból főként fémek, fémvegyületek (főleg fémoxidok) törhetnek utat az készülő fogásba, ha a gyártás során technológiai hiba történt, illetve olyan alapanyagokból készültek, amelyek nem alkalmasak élelmiszerekkel való érintkezésre. "Ilyen eset azonban ritkán fordul elő" - mondta Szigeti Tamás.

0 Tovább

Szuperbaci támadhat az ételeinkre

A járványügyesek régi ellensége, a Clostridium difficile okoz fejfájást az élelmiszer-biztonságiaknak. Nekünk sem árt az óvatosság a konyhában.

A levegő oxigénje nélkül éldegélő Clostridium difficile baktérium veszélyeire hívja fel a figyelmet az Élelmiszervizsgálati Közlemények című tudományos folyóirat friss száma.


Zöldségeken érkezhet a szuperbaci - Fotó: Origo

A baktérium gyengébb immunendszerű embereknél súlyos, életveszélyes vastagbélgyulladást okozhat. Ez a kórokozó néhány évvel ezelőtt főként a járványügyi szakembereknek okozott fejfájást, de úgy tűnik, hogy napjainkban már az élelmiszerbiztonság területén is vannak teendők e veszélyes kórokozó visszaszorítása érdekében.

0 Tovább

Elbukott négy halkonzerv

Benzolszármazékokat tartalmazó, Lettországból származó heringkonzervek buktak le a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrzésén.  

A Nébih füstölt halkonzerveket vizsgált legutóbbi átfogó ellenőrzése során. A 36 vizsgált termékből négy bukott meg. A Lettországból importált négy Riga Gold márkanév alatt forgalmazott termékekben ugyanis a határérték feletti benzolszármazékot mutatott ki a vizsgálat. 

Az egyik bűnös heringkonzerv - Fotó: Nébih

A Nébih megtiltotta a vizsgált heinrgkonzervek forgalmazását és elrendelte a visszahívásukat. A hatóság egyúttal jelezte, hogy a Riga Gold "Füstölt hering olajban” elnevezésű konzerveket a jövőben csak vizsgálat után szabad piacra dobni. (A megbukott termékek pontos paramétereit itt olvashatja el.) 

0 Tovább

Buksza blog

blogavatar

A Buksza 2016. júliusától a Napi.hu-n folytatja a munkát. Mégpedig itt: http://www.napi.hu/cimkek/buksza.

Utolsó kommentek