A cigarettánál jóval olcsóbb a sodrás. Ez persze nem újdonság, de néhány budapesti trafikos beszámolója szerint rövid idő alatt sokan átpártoltak. Közben a cigigyártók is léptek. 

Rövid idő alatt jelentősen emelkedett a cigaretták ára az árrésemelés következtében, ami a trafikrendszer elindulásával együtt jelentősen átformálta a piacot. Legalábbis a jövedékiadó-bevételek jelentősen visszaestek, nem beszélve a feketepiac bővüléséről. A csempészcigi mellett azonban van egy másik, nem is új, ráadásul teljesen legális és olcsó megoldás. 

Az évekkel ezelőtt megindult cigarettadrágulás miatt egyre bővült az úgynevezett vágott dohányok forgalma, amelyekből saját magának tud cigit sodorni az ember. Ez persze nem újdonság, de több budapesti (XI. és VIII. kerületi) trafikos arról számolt be a Bukszának, hogy felgyorsult a folyamat: a nyitásuk óta eltelt rövid idő alatt is több törzsvásárló állt át a sodrásra, azaz vágott dohányt vásárolnak. (Sajnos a trafikosok nem vállalták véleményüket névvel mondván, nem szeretnének szerepelni.) 

Olcsóbb dobozos, drágább vágott

A cigarettadrágulás, és az ezzel járó forgalomcsökkenés másik logikus következménye, amelyről az Index is beszámolt, hogy a Philip Morris lejjebb vitte több népszerű márkájának az árát. Az egyik VII. kerületi dohányboltban kedden a Bukszának azt mondták, hogy nem csak a Philip Morristól, hanem egy másik nagy gyártótól, a BAT-tól is kaptak olcsóbban cigit. Az egyik népszerű márkát, amely az elmúlt hetekben dobozonként 870-910 forintba került, 830 forintért lehetett kapni. 


Az új cigarettás dobozom

Az árcsökkentés ellenére még mindig jókora árelőnye van a sodrásnak. Én például a korábbi években macerásnak tartottam a sodrást, de az elmúlt hetekben átálltam, elsősorban az ár miatt. A 800-900 forintos cigaretta esetében 42-47 forintra jön ki egy szál. Ezzel szemben a dohány márkájától és a sodrástól (cigibe kerülő mennyiségtől) függően 22-28 forintba kerül egy darab.

A sodrásra való dohány népszerűségére utalhat az is, hogy az egyik ismertebb márka 40 grammos csomagjainak ára a napokban 1020 forintra emelkedett a korábbi 990 forintról, ám így is bőven jobb vételt jelent, mint a dobozos cigi. Még akkor is, ha a sodráshoz be kell szerezni a sodrókészüléket, plusz meg kell venni az üres cigihüvelyeket, előbbiek durván 1000 forintos nagyságrendet képviselnek, utóbbiak pedig 200 darabos kiszerelésben 200-400 forintos összegért kaphatóak. Azzal persze számolni kell, hogy a sodort cigi nem lesz ugyanolyan, mint a korábbi dobozos, de nagy a választék, így lehet találni megfelelőt. 

Még Buksza:

A Pennny is beállt a sorba

Csak pénzpocsékolásra kell a csodavíz?

Egymással csatáztak a joghurtok

Fej-fej mellett dinnyéznek

Máris drágult az új slágertermék

Megjöttek az ezerforintos cigaretták