Jelenleg több érdekes járműre lehet bejelentkezni az adóhatóság árverési oldalán. Van például egy nyithatatlan autó, papírok nélkül félmilliótól.

A legdrágább a 2006-os, kétliteres dízelmotorral szerelt - 140 lóerős - Hyundai Tucson, amelynek minimális ára 2 millió forint, a NAV pedig 4 millió forintra taksálja az értékét.  A internetes hirdetések a hasonló paraméterekkel rendelkező Tucsonokat 2,2-2,6 millióra tartják. 

Forrás: NAV

Dobozos

A következő versenyző egy 123 lóerős, tízéves Iveco Turbo Daily dobozos teherautó. Azt írják róla: működőképes, a tolóajtó nem működik, a hűtő pedig folyik. Az árverés 600 ezer forintról indul, becsült értéke a NAV szerint 1,2 millió forint. Az netes hirdetések között hasonló teherautót nem találtunk.  

Forrás: NAV

Peugeot hétszemélyes, mégis öt

Egy 90 lóerős dízelmotorral szerelt Peugeot 307-esre 550 ezer forinttól lehet jelentkezni, míg a becsült értéke 1,1 millió forint. A hasonló autókat a neten 0,9-1,4 millióért kínálják. 

Az autó ugyan 7 személyre van vizsgáztatva, de 5 ülés van benne. Több hibája is van, például akadozik az egyik ablakemelő, jobb eleje és a bal első ajtó sérült. Koszos, de legalább üzemképes.

Forrás: NAV

Nyithatatlan Xsara

Félmillióért indul a licit egy 2004-es, 1,6 literes dízel Citroën  Xsara Picassóra, amely egészen érdekes tulajdonságokkal bír. "A karosszéria erősen szennyezett, az esetleges sérülések nem látszanak. A gépjármű kulcsai, iratai hiányoznak, indíthatóságáról nincs információ, a jármű nem nyitható" - sorolják az autó nem túl vonzó tulajdonságait. 

A NAV figyelmezteti is az érdeklődőket: "A jármű alváz- és motorszámának nyilvántartásban szereplő adatokkal való egyezősége tekintetében az ellenőrzés feltételeinek hiánya miatt az adóhatóság felelősséget nem vállal, azoknak a hirdetményben történő feltüntetése csak tájékoztató jellegű. Az adatokat a megtekintés során bárki leellenőrizheti saját felelősségére. Az elárverezett vagyontárgyakért sem az adós, sem az adóhatóság jótállással nem tartozik. A megtekintés során a résztvevők által nem észlelt vagy fel nem ismerhető rejtett hibákért, a vagyontárgy esetlegesen előforduló vélt vagy valós hiányosságaiért az adóhatóság felelősséget nem vállal." Ehhez hasonló paraméterekkel rendelkező autót nem kerestünk, mivel a nyithatatlan autókra visszafogott az igény."

Forrás: NAV

Másik dobozos

A következő jelölt, egy 13 éves Mercedes dobozos kisbusz. A 74 lóerős, 2,4 literes dízelmotorral hajtott több helyen sérült kisteherautóra 117 ezertől indul a licit, becsült ára pedig 234 ezer forint. Nehéz összevetni a kínálattal az dobozos Mercit, mivel hasonló tulajdonságokkal rendelkező autót sem találtunk.

Forrás: NAV

BX a kilencvenes évekből

A jelenlegi kínálat utolsó, egyben leolcsóbb darabja egy Citroën BX. A 1,4 literes benzinmotoros, 12 éves autó licitje 50 ezertől indul. Becsült értéke pedig a NAV szerint 100 ezer forint.

A fontosabb tulajdonságai között említik, hogy a üzemképes állapotban került a NAV telephelyére. Jobb oldali ajtók és hátsó sárvédő sérültek, és több esztétikai hibája is van. Bal első ajtó csak belülről zárható. Az autó régóta vár a gazdajára, a NAV képein ugyanis még havas. Itt sincs mihez viszonyítani, mert 1,4-es benzines eladó BX-et sem találtunk. 

Forrás: NAV

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon ! Ha véleménye van a témáról, ne habozzon

Korábbi Buksza-posztok: 

Lecserélik a tízeruóst

Iszol te eleget?

Használjon virtuális postai értesítőt!

Válj el másképp!

Veszélyben az Ötöslottó trónja