Mármint ők kerülnek a legtöbbe az adófizetőknek. 10 országgyűlési képviselő van, aki az üzemanyagkeretet leszámítva kihasználja a lehetséges juttatásokat. Így havonta közel 1,4 milliót kapnak összesen. A Buksza felsorolja őket, és bemutatja a vagyonbevallásaikat is. 

A politikusok vagyoni helyzete hetek óta slágertéma. A Buksza arra volt kíváncsi, kik azok a képviselők, akik a negyedévente változó összegű üzemanyag-térítést leszámítva igénybe veszik a lehetséges juttatásokat, vagyis az irodabérlet- és lakásbérlet-hozzájárulást, valamint a mobiltelefon-keretet. (A képviselőknek nem jár cafeteriakeret.)

Fotó: Pályi Zsófia

A Buksza megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, idén június eleje és november vége között a képviselők átlagosan havi bruttó 745 473 forintot kaptak. Bruttó összegről lévén szó, az összegből lejön a személyi jövedelemadó és a járulékok (egészségbiztosítási, mukaerő-piaci, nyugdíj-biztosítási). Szintén havi bruttó 745 473 forint jár a 2012-ben létrehozott új posztot betöltő, úgynevezett nemzetiségi szószólóknak.

A parlamenti képviselők és szószólók a havi tiszteledíjukon felül - a törvényben megszabott feltételek esetén - igénybe vehetnek lakásbérleti és irodabérleti támogatást, valamint mobiltelefonálásra használható keretet. (Üzemanyag-téítést is kaphatnak, ám annak összege negyedévente változó, ezért a mostani felsorolásban nem szerepel.) 

Fotó: Origo

A lakásbérleti támogatás 187 ezer forint havonta, ezt jelenleg összesen 57 képviselő és szószóló veszi igénybe. A 374 ezer forintos irodabérleti támogatást 50 képviselőnek és szószólónak fizeti az Országgyűlés Hivatala. A legnépszerűbb juttatás a havi 30,5 ezer forintos mobiltelefonálásra használható csomag, ezt 184 képviselő és szószóló veszi igénybe.

Összesen jelenleg 10 képviselő és 2 szószóló van, aki az - üzemanyag-térítésen kívül - az említett lehetséges juttatásokat igénybe veszi: dr. Apáti István (Jobbik), B. Nagy László (Fidesz), Bana Tibor (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Ikotity István (LMP), Kepli Lajos (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Móring József Attila (KDNP). A képviselők mellett dr. Turgyány Tamás örmény, és Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló veszi igénybe a legnagyobb csomagot, amely a tiszteletdíjjal együtt havonta összesen fejenként közel 1,4 millió forintot jelent.   

Mit rejt a vagyonbevallás?

A Buksza kíváncsi volt arra is, hogy az érintett képviselők és szószólók hogyan állnak anyagilag, ezért megnézte a vagyonbevallásukat. (A lista ábécé-sorrendben készült.)

Dr. Apáti István (Jobbik)  

Legfrissebb vagyonnyilatkozata   szerint Matészalkán van egy lakása és egy családi háza is, előbbiben 100, utóbbiban 50 százalékos tulajdonnal rendelkezik. Emellett felsorol több mint tíz, a saját és résztulajdonában lévő ingatlant amelyek között akad beépítetlen terület, szántó, erdő, gyümölcsös, legelő. Apáti Istvánnak két autója van, egy 2007-ben szerzett Volvo S40-es és egy 2014-ben vett Honda Accord. Van továbbá egy 927 ezer forintos biztosítása, valamint 886 ezer forintos betétje, ugyanakkor magánszemélyeknek tartozik 1 millió forinttal. 

B. Nagy László (Fidesz)

Vagyonnyilatkozatában feltüntetett egy szegedi házat és egy lakást. Szerepel a listán további 11 ingatlan, ezek között van gyep, bányatelek, szántó, tanya is. Neki három autója van: egy 2005-ben vett Opel Astra G, egy 2011-ben vásárolt Opel Rekord, valamint egy idén beszerzett - 2011-ben gyártott - Mercedes S320-as. B. Nagy Lászlónak vannak részvényei, továbbá közel 21,5 millió forintos követelése van bankkal szemben és egyéb szerződések alapján. Banki tartozása 28,1 millió forintot tesz ki. A képviselői munkájáért járó tiszteletdíjon felül föld, ingatlan és jármű bérbe adásából tesz szert havonta bruttó 327,5 ezer forintos jövedelemre. 

Bana Tibor (Jobbik)  

A jobbikos Bana Tibor vagyonnyilatkozata szerint   egy szentgotthárdi lakás felének tulajdonosa, és van egy 2010-ben vásárolt Skoda Octaviája. Megtakarítása nincs, ellenben van egy közel 2 millió forintos autóhitele, és 800 ezer forintos diákhitel-tartozása. 

Egyed Zsolt (Jobbik)

Egy miskolci és egy ragályi lakóház szerepel a vagyonnyilatkozatában az ingatlanok között, utóbbiban 50 százalékos tulajdonos. Emellett egy 2010-ben vett 525-ös kombi BMW-t tüntet fel a vagyonbevallásban. 5 millió forint készpénzzel rendelkezik, tovább van egy 5 millió forintos banki adóssága.

Farkas Gergely (Jobbik) 

Az ugyancsak jobbikos Farkas Gergely vagyonnyilatkozata lényegében üres. Ingatlan, autó nem szerepel benne, mindössze egy 1,7 milliós befektetés van feltüntetve a megtakarítások között. 

Dr. Gyüre Csaba (Jobbik)

Két ingatlant sorol fel vagyonnyilatkozatában: egy nyíregyházi családi házban 50, egy Tímáron lévő családi házban pedig 25 százalékos tulajdona van. Autója van, ez egy 2006-ban vett Ford C-Max. Továbbá egy 11,8 millió forintra szóló életbiztosítással, egy 4,4 millió forintos bankbetéttel is rendelkezik, valamint 6 millió forintos követelése van egyéb szerződések alapján. Tartozása nincs. 

Ikotity István (LMP) 

A képviselő egy bajai lakást felét és egy 2007-ben vett Audi A6-ost szerepeltet vagyonbevallásában . Tartozása, bankbetétje nincs, de van banánmatrica-gyűjteménye.

Kepli Lajos (Jobbik)

Vagyonbevallása szerint felesben az övé egy Balatonalmádiban lévő lakás. Emellett egy 2007-ben vásárolt Ford C-Maxot sorol fel a vagyontárgyak között. Megtakarítása nincs, de van egy 18 millió forintos banki tartozása. 

Mirkóczki Ádám (Jobbik) 

A képviselő egy feldebrői családi ház felének a tulajdonosa, valamint egy szintén feldebrői építési telek fele is szerepel a vagyonynyilatkozatában. Tulajdonában van egy, 2011-ben vásárolt VW Passat is. (Nem derül ki egyértelműen a vagyonnyilatkozatból, de úgy látszik, mintha az autó 2006-os lenne, azaz feltehetően nem újonnan vette.). Továbbá 1,1 millió forintos diákhitel-tartozása, valamint egy 48 ezer svájci frankos (kb. 12,5 millió forint) lakáshitel-tartozása van. Megatakarítással nem rendelkezik. 

Móring József Attila (KDNP)

Egy somogyvári családi házat tüntet fel vagyonbevallásában, amelynek a fele az övé. Autója egy Skoda Superb, de annak a kora nem megállapítható. A vagyonnyilatkozatában az autóhoz tartozó, "szerzés ideje, jogcíme" soron mindössze annyi szerepel: "200". Móring József Attilának van 2 millió forintos takarékbetétje, továbbá 3 millió forint készpénze. Ugyanakkor 7 millió forintra rúg a banki tartozása. 

Hogyan állnak a szószólók?

A felsorolt tíz parlamenti képviselő mellett két nemzetiségi szószóló veszi igénybe a teljes juttatási csomagot. 

Dr. Turgyán Tamás (örmény nemzetiségi szószóló) 

Vagyonbevallása szerint van egy kaposvári családi háza, egy balatonszemesi nyaralója - ezekben 50 százalékos tulajdonnal rendelkezik. Teljes egészében az övé egy Budapest VII. kerületében lévő lakás. Három autója van: egy 2008-ban vásárolt kompresszoros Mercedes C230-as, egy 2012-ben vett Mercedes 220 CDI, valamint egy - szintén 2012-ben vásárolt - Sanggyong Korando. Egy Yamaha motorkerképár is van a járműflottában, ez pedig egy 2005-ben vett Yamaha 1100-as. Takarékbetétben 20 millió forintja van, és van egy 3,6 millió forintos autóhitel-tartozása. Turgyán Tamás emellett 100 százalékos tulajdonosa az A.S. Conatct Kft.-nek, amely az Opten cégadatbázisa szerint 2013-ban 4,6 millió forintos adózott eredményt ért el. Turgyány Tamás vagyonnyilatkozata szerint a kft. nyereségéből való részesedése 100 százalékos. 

Farkas Félix (roma nemzetiségi szószóló)

Vagyonnyilatkozatában egy mezőkövesdi családi házat tüntet fel. Egy 2011-ben vett VW Borája is van. Tartozása, megtakarítása nincs. 

Megjegyzés: A parlamenti képviselők különböző tisztségek után magasabb tiszteletdíjat is kaphatnak az említett 745 ezer forintos bruttónál. Például az állandó parlamenti bizottságok vezetői a törvény szerint a tiszteletdíj 1,2-szeresére tarthatnak igényt. Az ebből adódó esetleges többletek nem szerepelnek a felsorolásnak, ahogy az üzemanyag-keretek sem, mivel utóbbiak negyedévente változó összeget jelentenek.

Ha tetszett a cikk, vagy a többi poszt, akkor ossza meg és szeresse a Bukszát a Facebookon. Ha pedig véleménye van a témáról, ne habozzon  

Buksza-posztok az elmúlt napokból, hónapokból:

Egy év alatt 100 ezer forinttal nőtt a politikusok fizetése

Egyetlen munka fizet jobban a politikánál

Mennyit kap egy polgármester?

Mi lesz a beragadt szabadsággal? Jár érte pénz?

A világ legdrágább fotója

Kik adnak 50 ezerrel nagyobb fizetést?

Ezek a kormány kedvenc települései

Menük pokoli árakon

Hány forintos játszma a boltzár?